Az online vásárlások negyede hiúsul meg értékesítési hibák miatt

forrás: Prím Online, 2018. november 26. 18:15

Az internetes kiskereskedelemben minden negyedik vásárlás akad el amiatt, hogy a vásárlóknak nincs elegendő információjuk a termékről, valamint hogy az értékesítési felület használata nem elég egyértelmű – állítják az Arenim Technologies szakértői. A probléma a Black Friday, Cyber Monday és a karácsony által keretezett értékesítési időszakban még súlyosabb kihívás elé állítja a kiskereskedőket, de a stockholmi központú, budapesti fejlesztőközpontot működtető call center-szakértők szerint létezik megoldás.

Az online vásárlások legalább negyede nem valósul meg annak következtében, hogy a vásárlók nem tudnak eligazodni a vásárlási folyamatban, illetve mert nem kapnak elegendő információt – derül ki a stockholmi központú, de budapesti fejlesztőközpontot működtető Arenim Technologies szakértőinek iparági becsléséből. Az e kereskedők ügyfélszolgálatai ugyanakkor a szektorban jelentkező általános munkaerőhiány miatt sok esetben nem tudnak megfelelő támogatást nyújtani, ami az év utolsó időszakában még súlyosabb probléma. 

 

Az ügyfélszolgálatoknak az év utolsó negyedében kiugró számú ügyfélkérést kell kezelniük; ennek a kiemelt időszaknak a három meghatározó napja a Black Friday, az ún. Cyber Monday és természetesen a karácsony. (Cyber Monday-nek a kétezres évek eleje óta a Fekete Pénteket követő első hétfőt hívják, ez gyakorlatilag a Black Friday „online” megfelelője, erre a napra kifejezetten az online vásárlást támogató akciókkal készülnek a cégek.) A Black Friday és a Cyber Monday az akcióban részt vevő cégeknek az éves forgalmuk akár 5-7%-át is jelentheti, ráadásul, ha a karácsonyi vásárlási időszak egészét vizsgáljuk, az éves forgalom egyharmadát ebben az időszakban, az utolsó negyedévben bonyolítják az üzletek.

 

„Az ajándékkereséssel és az év végi fáradtsággal járó stressz különösen érzékennyé teszi a vásárlókat: például sokkal türelmetlenebbek, kevesebb időt hajlandók információkeresésre fordítani várakozni. Ezért az, hogy milyen támogatást kapnak a vásárlási folyamatban, meghatározza, hogy befejezik-e az adott vásárlást.” – mutatott rá Kun Szabolcs, az Arenim Technologies vezérigazgatója.

 

A megnövekvő forgalom és az ez által keletkező magasabb számú ügyfélmegkeresések olyan megoldást kívánnak, amely megkönnyíti az ügyféligények kezelését, valamint a nagyfokú igénybevétel ellenére is költséghatékony tud maradni. Az egyik ilyen megoldási lehetőség az önkiszolgáló call center; ebben az esetben a vásárló egy automatizált rendszertől kap információt a vásárlási folyamattal vagy az általa választott termékkel kapcsolatban. Ezeknek a rendszereknek a hatalmas előnye többek között az, hogy működtetésük minimális humánerőforrást igényel, folyamatosan használhatók, a hibaarányuk a nullához közelít, így ennek eredményeképpen töredékére csökkenthető a híváskezelés költsége. A webshopok kezelőfelületeinek hiányosságaira pedig a képernyőmegosztáson alapú szoftverek kínálhatnak megoldást, amelyek lehetővé teszik az ügyfélszolgálatok munkatársainak, hogy valós időben és teljes mértékben személyre szabottan tudjanak segítséget nyújtani a vásárlóknak. 

 

„A vásárlók információs igényeinek jelentős részét tökéletesen ki tudja elégíteni az önkiszolgáló ügyfélszolgálat, ugyanakkor az egyedi kérések mindig szükségessé teszik az azonnali és személyre szabott támogatást, aminek a leghatékonyabb eszköze a képernyőmegosztáson alapuló ügyfélkommunikáció, így például az Arenim Technologies WebWithMe nevű megoldása. Megfelelő támogatással a kiskereskedők ebben a kiemelt időszakban a szokásosnál is lényegesen több bevételre tehetnek szert.” – zárja gondolatait Kun Szabolcs.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Cégalapítás Németországban és Ausztriában - hasonlóságok és különbségek

Bár az uniós jogharmonizáció következtében a cégalapítás folyamatában sincsenek jelentős különbségek, mégis van néhány olyan eltérés, amivel még az alapítás előtt érdemes tisztában lenni. Egy megbízható tanácsadó cég segítségével pedig különösen sok időt és pénzt is spórolhat a külpiacra lépő magyar vállalkozó.  

2019. október 21. 08:20

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány Fehér bot napi rendezvényéről

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány 2019. október 18-án, a Vakok Általános Iskolájának Nádor Termében tartotta a Nemzetközi fehér bot napja alkalmából  szervezett ünnepi rendezvényét. Az alapítvány immár 16 éve adományoz képernyőolvasó és – nagyító szoftvereket, felújított számítógépeket és digitális diktafonokat vak és gyengénlátó emberek számára. A képernyőolvasó és –nagyító szoftverek hallhatóvá vagy sokszoros felnagyításban láthatóbbá teszik a vak és gyengénlátó emberek számára a számítógép képernyőjén megjelenő információkat. Ezáltal biztosítják számukra az inkluzív tanulás, munkavégzés és a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségét.

2019. október 20. 14:17

5 alapfeltétel a sikeres digitális átálláshoz

Hogyan alakítja át a negyedik ipari forradalom és az azt működtető innovatív technológia a vállalkozások ügyfélkapcsolatait és folyamatait? Hol tartanak a hazai vállalatok a digitális átállás folyamatában? Milyen tanulsága van az eddig végrehajtott projekteknek?  A Deloitte szakértői az idei Salesforce Basecamp Budapest rendezvényen egy kerekasztal beszélgetés során ezekben az izgalmas kérdésekben osztották meg gyakorlati tapasztalataikat.

2019. október 20. 13:18

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újabb mérföldkő a hazai digitális oktatásban

2019. október 10. 18:44

Ma 20 éves a Wi-Fi

2019. szeptember 30. 11:26

Az ABB a világ legkorszerűbb robotikai gyárát építi Sanghajban

2019. szeptember 23. 09:37

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

2019. szeptember 11. 08:34
online sportfogadás