Idén két Főállású Angyalt is hirdetett a Vodafone Alapítvány

forrás: Prím Online, 2019. január 11. 15:04

Két új Vodafone Főállású Angyal kezdi meg munkáját 2019-ben. Tóth-Berhát Katalin az endometriózissal kapcsolatos felvilágosításon fog dolgozni, Trexler Erik pedig a fogyatékkal élők társadalmi integrációját segíti mobiltechnológiai eszközök bevonásával. A két Főállású Angyal egy éven keresztül havi bruttó 400.000 Ft fizetést kap munkájáért.

Rendkívül színvonalas pályázatok érkeztek a 2019-es Vodafone Főállású Angyal Pályázatra, így a zsűri az eredetileg tervezett egy helyett két nyertest választott. Tóth-Berhát Katalin és Trexler Erik projektjének fókuszában az ismeretterjesztés mellett a segítségnyújtás és a közjó szolgálata áll – a mobiltechnológia lehetőségeinek felhasználásával.

 

Fókuszban a női egészség

Tóth-Berhát Katalin az endometriózissal küzdő nők támogatását és a betegség széles körű megismertetését tűzte ki tevékenysége céljául. Az endometriózissal hazánkban több mint 200.000 nő küzd, mégis kevesen tudnak a betegség létezéséről. Az endometriózis a meddőség egyik vezető oka, a megkésett diagnózis a női szervek roncsolódása mellett más szervek károsodását is eredményezheti. Tóth-Berhát Katalin személyes érintettsége okán kezdett el foglalkozni a betegséggel és döntött úgy, hogy szeretne a hasonló helyzetben lévő nőkön segíteni.

 

„Több évnyi küzdelem után a saját példámon tapasztaltam meg, hogy az endometriózis korai felismerése mennyire fontos” – nyilatkozta. – „Főállású Angyalként szeretnék tenni azért, hogy a fiatal nők tisztában legyenek a betegséggel, ne tartson évekig, amíg felismerik és megfelelő ellátásban részesüljenek. Így elkerülhetőek a súlyos, életminőséget romboló műtétek és a meddőség.” 

 

Katalin egy új, speciális mobilalkalmazás népszerűsítésével szeretné elérni, hogy az érintett nők korai stádiumban felismerjék az endometriózist. Az alkalmazás egy komplex menstruációs naptár, amely az alapvető funkciókon kívül a ciklus során észlelt tüneteket elemzi. Ha a tünetek valamilyen női betegségre utalnak, jelez a felhasználónak. Az applikáció bevezetése mellett ismeretterjesztő előadásokkal, anyagokkal és kommunikációs kampánnyal is szeretné felhívni a figyelmet a betegségre.

 

Katalint munkája során a Vodafone Alapítvány mellett az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítványt támogatja szakmailag, velük szoros együttműködésben végzi tevékenységét.

 

Mozgáskorlátozottként a fogyatékkal élőkért

Trexler Erik Főállású Angyalként megmutatja, hogy a mobiltechnológiai eszközök milyen hatékonyan segíthetik a súlyos mozgássérült személyek mindennapjait, kommunikációját. Erik születése óta mozgáskorlátozottként él, így első kézből lát rá sorstársai helyzetére, problémáira. Programja részeként Erik olyan alkalmazást fejleszt, amely segíti az egészséges társadalom és a fogyatékkal élők kommunikációját. Az alkalmazás hasznos információkkal szolgál az érdeklődőknek, szakembereknek, valamint segítséget nyújt az érintetteknek és szüleiknek. Az év során Főállású Angyalként motivációs beszédek, érzékenyítő előadások és tréningek tartásával – online, Skype segítségével is –, blog indításával közelebb hozza egymáshoz a sérült embereket és a többségi társadalmat. 

 

„Érintettként tisztában vagyok azzal, milyen sokat jelent a támogatás, ezért döntöttem úgy, hogy szeretnék tudássommal, jelenlétemmel segíteni sorstársaimnak” – nyilatkozta Erik. – „Az, hogy valaki fogyatékkal él, nem jelenti azt, hogy nem tud boldog, sikeres életet élni. Az informatikai segítség mellett Főállású Angyalként ezt a szemléletet szeretném átadni a sérült gyerekeknek.”

 

Erik a Bliss Alapítvánnyal szoros együttműködésben dolgozik majd Főállású Angyalként. Az alapítvány adománygyűjtő kampányaiban is segítséget nyújt informatikai oldalról: a szervezet weboldalának újraszerkesztésével lehetővé teszi az azonnali adományozás lehetőségét mobileszközökön keresztül.

 

Négy angyal, négy jó ügy

A Vodafone Alapítvány a most kihirdetett Főállású Angyalok mellett korábban felkért további két Főállású Angyalt (egy Digitális Kórházi Angyalt és egy Digitális Iskola Angyalt), így 2019-ben összesen négy Főállású Angyal áll munkába. A Digitális Kórházi Angyal feladata tartós kórházi ellátásra szoruló gyermekek digitális eszközökkel való oktatása. A tisztséget 2019-ben Fábián Sára tölti be, aki az általa alapított Amigos a gyerekekért szervezettel karöltve végzi ezt a tevékenységet. A Digitális Iskola Angyal Váczi Dorottya digitálispedagógia-szakértő lett, aki a Vodafone Digitális Iskola Programjában résztvevő tanárok digitális edukációjához járul hozzá.

 

A Főállású Angyal kezdeményezés a Vodafone Alapítvány legismertebb és legnépszerűbb társadalmi projektje. Az alapítvány a kezdeményezés keretében immár tizedik éve nyújt anyagi támogatást olyan jótékonysági projektek megvalósítására, amelyek jobbá tehetik a világot. A nyertes jelentkező főállásban, versenyképes fizetésért dolgozhat a közjót szolgáló projektjén.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36