2019 első állásbörzéje az Óbudai Egyetemen

forrás: Prím Online, 2019. február 9. 10:32

Az év első hazai állásbörzéjét rendezi az Óbudai Egyetem február 27-én Óbudán és 28-án Józsefvárosban. A két campus ismét megtelik ismert hazai és nemzetközi cégek standjaival, képviselőivel, akik szakmai gyakorlati-, és szabad álláshelyek kínálatával várják a hallgatókat.

Február 27-én Óbudán, a Bécsi út 96/B szám alatt, február 28-án pedig a józsefvárosi Tavaszmező utca  15-17. alatt található G épület aulájában és alagsorában fogadja majd csaknem 30 cég és vállalat az érdeklődő hallgatókat. A korábbi évekhez hasonlóan az Óbudai Egyetem duális partnerei mellett valamennyi munkaerő-piaci szektor képviselteti magát, így a világ vezető multinacionális cégei, valamint a hazai KKV és állami szektor is jelen lesz az eseményen.

 

A hallgatók ezúttal is szakterületek széles kínálatából válogathatnak, így képviselteti magát az autóipar, az informatika, a telekommunikáció, a bank és biztosítási szektor, a kiskereskedelem, az elektronikai és energetikai ipar, a gyártás és termelés, a szállítmányozás, a logisztika, a könyvelés, a könyvvizsgálat, valamint a közszféra is. Az állami és közszolgáltatók közül például az Információs Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, az Budapesti Elektromos Művek és a MÁV-csoport várja az állásbörzén az érdeklődőket.

 

 

A regisztrált vállalatok között a Harman Becker, az ExxonMobil, az Elektro Profi, az Accenture, az Industrial Technologies Kft., a PCB Design, az ANY Biztonsági Nyomda, a Verba Technologies, az United Consult, a Prolan Power, a Zoltek, a Citibank Europe PLC Magyarországi Fióktelepe, a DORSUM, az Infineon Technologies, valamint a Wienerberger is jelen lesz.

 

A világ vezető nagyvállalatai is részt vesznek az Óbudai Egyetem állásbörzéjén, így többek közt az Audi Hungaria Zrt., a Robert Bosch Kft., a Deloitte Kft., az ABB Kft., a Nokia Solutions and Networks Kft., a P&G, az SAP Hungary Kft., a Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft., a Magyar Suzuki Zrt., az OBO Bettermann Hungary Kft. és a Thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. is kitelepül standjával.

 

Az óbudai campuson elsősorban a mérnökinformatikusok, a villamos-, a könnyűipari-, a környezetmérnökök, az ipari formatervező hallgatók találhatnak majd ajánlatokat. A józsefvárosi campuson pedig a gépész-, a mechatronikai-, a biztonságtechnikai- és a villamosmérnök, a műszaki menedzser, a kereskedelem és marketing, a gazdálkodás és menedzsment szakon tanulók kereshetnek gyakorlati helyet, álláslehetőséget.

 

A naponta 9:00 és 16:00 óra között zajló állásbörze kiváló alkalom mind az új munkaerő, mind a leendő munkahely feltérképezésére. A személyes találkozás lehetőséget ad a közvetlenebb kapcsolat kialakítására a hallgatók és a majdani munkaadók között. A résztvevő cégek felmérhetik a diploma előtt álló hallgatók szakmai felkészültségét, tapasztalatát és a munkavállalással kapcsolatos elképzeléseiket, miközben bemutathatják cégüket az érdeklődő fiataloknak. A hallgatók a rendezvényen tájékozódhatnak a cégek által nyújtott lehetőségekről, a pályakezdőkkel, frissdiplomásokkal szemben támasztott elvárásaikról.

 

Az Óbudai Egyetem állásbörzéje nemcsak a záróvizsga előtt álló végzősöknek nyújt hasznos segítséget, hanem az alsóbb évfolyamos hallgatóknak is. Megismerkedhetnek a kiállító cégek profiljával, követelményrendszerével, gyakornoki programjaival, az együttműködési lehetőségekkel, illetve a szakmai gyakorlati helyeket, diplomakészítéshez partnerlehetőségeket találhatnak. Idén a szervezők a hallgatók mellett a partner középiskolák végzőseit is várják a helyszíneken.

 

A kétnapos börzén az Óbudai Egyetem saját standdal is megjelenik, ahol az intézmény a BSc diploma megszerzését követő lehetőségekről nyújt tájékoztatást az érdeklődőknek, bemutatva a mester-, a posztgraduális- és a doktori képzéseket, ismertetve az Egyetem karrierlehetőségeit.

 

Sok éves tapasztalat bizonyítja, hogy mind a rendezvényen megjelenő gazdasági partnerek, mind pedig az ide látogató hallgatók számára hasznos ismereteket és információkat nyújt az Óbudai Egyetem Állásbörzéje.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Miből áll egy modern, hatékony mérlegház?

Olyan mérlegházat alakítson ki, amely manipuláció mentes, precíz és gyors gabona átvételt tesz lehetővé! De mik is a hatékonyságot leginkább befolyásoló tényezők egy mérlegház kialakításánál vagy átalakításánál?

2019. április 24. 10:24

Fémnyomtatás verhetetlen áron

A Markforged Metal X fémnyomtató rendszerének hála várhatóan itthon is gyorsabban fog terjedni a házon belüli fémnyomtatás gyakorlata. A Metal X ADAM technológiája ugyanis forradalmian leszorítja a fémnyomtatás költségeit, és ezzel elhozza az elérhető árú és biztonságos fémnyomtatást a kisebb költségvetésű vállalkozások számára is. Itthon az első Metal X fémnyomtatót a Markforged hivatalos hazai partnere, a FreeDee Printing Solutions mutatja be először az IPAR NAPJAI – MACH-TECH kiállításon május 14-17. között.

2019. április 24. 08:55

Hiperrealisztikus 3D-nyomtatott szobrok a marketing szolgálatában

Mintegy 995,2 millió forintos beruházással bővítette szolgáltatásainak kínálatát a BIGPRINT HUNGARY Kft. A 497,6 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült projekt eredménye, hogy a cég már 3D nyomtatással kombinált, térformázott, POS nyomdai termékek, display-ek előállítására is képes.

2019. április 23. 19:15

A Dell EMC továbbfejleszti a világ legsikeresebb szerverportfólióját

A Dell EMC bejelentette a világ legsikeresebb szerverportfóliójának legújabb fejlesztéseit. A Dell EMC PowerEdge-szerverek megnövelt felügyeleti lehetőségeket, biztonságot, teljesítményt és skálázhatóságot kínálnak az ügyfelek mindennapi és nagy kapacitásigényű terheléseihez. A PowerEdge-szerverek és az OpenManage rendszerfelügyelet fejlesztései együttesen egy biztonságos, skálázható számítástechnikai platformot alkotnak, amely tökéletes alapot biztosít a felhő alapú, analitikai vagy szoftver alapú adatközponti kezdeményezéseknek. 

2019. április 23. 18:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

2040-re már több elektromos autót helyeznek forgalomba, mint hagyományos járművet!

2019. április 17. 11:04

Van kedvenc webáruházad?

2019. április 9. 12:46

Elindult a jelentkezés a Nagy Digitális Kalandra

2019. április 2. 08:54

MagyarBrands díjas a Cellum

2019. március 21. 11:06
cloudappsportal.com