Idén is elindult a Digitális Esély pályázat!

forrás: Prím Online, 2019. október 17. 16:42

„Digitális Esély 2019” címmel immáron hatodik alkalommal hirdeti meg közös pályázatát a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) és az SAP – jelentette be Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója, és Vágujhelyi Ferenc, az NHIT elnöke az Infotér konferencián. A pályázat célja hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok infokommunikációs felzárkózásának és digitális oktatásának támogatása.

Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója kiemelte: a „Digitális Esély 2019” pályázaton összesen 7 800 000 forintra pályázhatnak olyan Magyarországon működő és nyilvántartott közhasznú szervezetek (civil szervezetek, alapítványok, gyermekotthonok), amelyek hátrányos helyzetű gyermekek digitális felzárkózását, valamint infokommunikációs oktatását segítik. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint évente 7-8 szervezet programjának megvalósítását támogatja így a vállalat.

 

„Az infokommunikációs világban való zavartalan mozgás, az alapvető digitális készségek elsajátítása ma már nélkülözhetetlen: nemcsak a siker kulcsa, hanem a mindennapi boldogulásunk feltétele is. Az SAP a hazai üzleti informatikai szektor vezető vállalataként elkötelezett az informatikai kompetenciák fejlesztése és a digitális írástudás minél szélesebb körű elterjesztése mellett, a jövő generációja pedig kiemelten fontos szerepet tölt be a szemléletváltásban” – hangsúlyozta Pintér Szabolcs, aki kiemelte: a program eddig több mint 5500 hátrányos helyzetű fiatal számára hozta közelebb a digitális világ nyújtotta lehetőségeket.

 

Vágujhelyi Ferenc hangsúlyozta: a kormányzati programok – mint a Digitális Oktatási Stratégia – megvalósítása mellett kiemelt szerepük van az informatikai vállalatoknak is az infokommunikációs terület és szakma népszerűsítésében. A Digitális Esély pályázatra jelentkező civil szervezetek ismerik leginkább a helyi közösségek adottságait, így optimálisan tudják megválasztani azokat az eszközöket, amelyek alkalmazásával eredményesen növelhető a digitálisan írástudók száma az elmaradottabb térségekben is, valamint az igényekhez leginkább illeszkedő speciális programok segítségével a diákok megismerkedhetnek a programozás, kódolás területével is.

 

A kiírók idén is két életkori kategóriában várják a pályázatokat: egyrészt a 10-14 év közötti, másrészt a 15-18 év közötti hátrányos helyzetű gyermekek informatikai oktatására, digitális esélyegyenlőségének javítására vonatkozó programokkal lehet jelentkezni. Mindkét kategóriában olyan pályázatokat várnak, amely bemutatja, hogyan és milyen új módszerekkel valósítható meg hatékonyan a hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok digitális felzárkóztatása, mindez hogyan javítja az életminőségüket, hogyan ad új esélyeket a továbbtanulásukhoz, és ez miként támogatja majd későbbi elhelyezkedésüket a munkaerőpiacon. Egy pályázó mindkét kategóriában nyújthat be pályázatot. 

 

A „Digitális Esély” pályázatot hatodik éve szervezi közösen az NHIT és az SAP Hungary Kft.

 

A pályázatok beadási határideje: 2019. november 7. 

A pályázatról bővebb információ a www.digitalisesely.hu oldalon olvasható. 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Újdonságokkal tér vissza a Schneider Electric „zöld” versenye

Ismét meghirdette „Sustainability Impact Awards” pályázatát a Schneider Electric, a tavalyi első kiíráshoz képest számos újdonsággal. A fenntarthatósági törekvések megvalósításában és támogatásában élen járó vállalkozások pályázatait 2023. november 17-ig várják a szervezők, a globális győzteseket pedig jövő tavasszal hirdetik ki.

2023. augusztus 24. 17:50

2023-ban immár 22. alkalommal indul 'Az Év Honlapja' pályázat!

Augusztus 14-én immár 22. alkalommal indul útjára Magyarország legnagyobb digitális marketingkommunikációs pályázata. ’Az Év Honlapja’ izgalmas lehetőséget kínál mindazoknak, akik az elmúlt időszakban a legújabb honlapokat, applikációkat, digitális és technológiai megoldásokat hozták létre. Ha büszkén állsz egy újító szellemiségű honlap vagy applikáció mögött, akkor ez a lehetőség neked szól! Ne feledd augusztusban 20% Early Bird kedvezménnyel pályázhatsz!.

2023. augusztus 15. 09:38

Ezek Európa legjobb fenntarthatósági startupjai

Idén tavasszal az EIT InnoEnergy együttműködésben a Vestbee-vel elindította a Hello CleanTech kezdeményezést azzal a céllal, hogy támogassák a zöldebb, fenntarthatóbb és szén-dioxid-mentesebb jövőt szorgalmazó induló vállalkozásokat. A pályázók a megújuló üzemanyagoktól, a zöld hidrogéntől kezdve az élelmiszer-értéklánc dekarbonizálásán át a körforgásos gazdaságot támogató javaslatokig számos ötletes megoldást mutattak be, amelyek közül a kiválasztottak segítséget kapnak a vállalkozásuk felépítéséhez, a javaslatuk kidolgozásához, teszteléséhez, illetve a továbbfejlesztéshez szükséges infrastruktúra kialakításához.

2023. június 28. 12:49

Kihirdették a Vodafone Digitális Díj nyerteseit

A Vodafone Magyarország Alapítvány ötödik alkalommal adta át a legjobb digitális innovációknak járó elismerést, az összesen 15 millió forint értékű díjazással járó Vodafone Digitális Díjat. Az innovációs pályázatra idén 107 pályamunka érkezett, a zsűri három kategóriában – KKV Digitalizáció, Fintech, Fenntartható Energia – értékelte a pályázatokat. Ezen felül idén egy arra érdemes pályázó a Start It @K&H inkubációs programban fejlesztheti tovább megoldását, egy második különdíjast pedig a Vodafone Magyarország munkatársai választottak ki az indulók közül.

2023. június 14. 20:58

Újra megnyílt a Digitális Felzárkóztatási Alap!

Okostelefon, tablet, laptop – eszközök, amelyek ma már elengedhetetlenek a kapcsolattartáshoz, a tanuláshoz, vagy akár a munkakereséshez, a munkavégzéshez is. A szociálisan rászorulók azonban nehéz anyagi körülményeik miatt sok esetben nem rendelkeznek az élethelyzetüknek megfelelő informatikai eszközökkel, szoftverekkel. Ennek leküzdésében segít a Magyar Vöröskereszt és a Yettel által létrehozott Digitális Felzárkóztatási Alap, amelynek forrásaira 2023. június 30-ig lehet pályázni.

2023. június 14. 11:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59