Kutatók Éjszakája a SZTAKI-ban

forrás: Prím Online, 2021. szeptember 21. 20:26

A járványhelyzetre tekintettel a SZTAKI idén főleg online programokkal készül a Kutatók Éjszakájára. A látogatók azonban – védettségi igazolvánnyal – megnézhetik a Széchenyi István Egyetemmel közös győri robotlabort, ahol közösen szerelhetnek robotokkal. A többi programot online közvetítésen lehet majd megtekinteni a SZTAKI weboldalán, a Youtube-on, illetve a Facebookon.

A virtuális látogatók megnézhetik, hogyan játszik Mistakost (ügyességi társasjátékot) egy robot; megtudhatják, hogyan működik a holografikus mikroszkóp; beszélgetést láthatnak arról, hogyan fejlesztjük a növénytermesztésre alkalmas kollaboratív robotokat; és megtudhatják azt is, hogyan működik egy, mesterséges intelligenciával dolgozó ajánlórendszer. Szó lesz arról, hogyan érdemes online konferenciát szervezni a pandémia alatt; és kiderül, hogy készült, és miért bukott el a Primo, a nyolcvanas évek magyar gyártású, megfizethető számítógépe.

 

Az érdeklődők emellett meghallgathatják Ottonie von Roeder, német iparművész angol nyelvű előadását, aki eddigi projektjei mellett arról beszél majd, hogyan készít a SZTAKI mérnökeivel közösen robotot építő robotot.

 

 

A programok részletes leírása

 

17:00 Társasozzunk robottal!

Előadó: Csempesz János

A Mistakos nevű társasjátékban műanyag székeket kell egymásra pakolni. Kézzel is kimondottan nehéz a játék, de egy robotkart játékkonzolos kontrollerrel vezérelve méginkább az. Az élő közvetítésben azt is bemutatjuk, milyen óvatosan manőverez a robot.

 

17:20 Digitális Holografikus Mikroszkópia

Előadó: Kiss Márton

Hogyan készítsünk térfogatvizsgáló mikroszkópot hagyományos mikroszkópunkból? Avagy, utazás a holográfia képalkotó világában Leia hercegnő nélkül, az algák földjén a vízben.

 

17:40 Robotos növénytermesztés, biztonságosan

Előadó: Paniti Imre

Hogyan lehetne biztonságossá tenni a kollaboratív robotok bevonását a hidropóniás rendszerek üzemeltetésében? A SZTAKI közreműködésével indult HydroCobotics projektben többek között egy biztonsági protokoll létrehozása a cél, hogy olcsóbb és hatékonyabb legyen a fenntartható növénytermesztés.

 

18:00 Hogyan működik egy ajánlórendszer?

Előadó: Kelen Domokos

Mi alapján hozza fel a következő zeneszámot a Spotify? Hogyan találja ki egy számítógép az ember ízlését? Ezekre a kérdésekre próbálunk meg válaszolni az előadás során egy klasszikus ajánlórendszer-algoritmus bemutatásán keresztül.

 

18:20 Robot School - Design meets Science (In English!)

Előadó: Ottonie von Roeder

Ottonie von Roeder, an artist and designer from Germany is spending a month at SZTAKI to work on a joint project with the researchers of the Institute, on the behalf of Goethe Institute. The goal is to build a robot that has creative purposes. We take a look into that!

 

18:40 A folyamatosan megújuló Magyar Hidrológia Társaság 2021. év XXXVIII. Országos (Online) Vándorgyűlésének bemutatása

Előadók: Márkus Zsolt László, Szlávik Lajos, Vargha Márta

A Magyar Hidrológiai Társaság a vízzel foglalkozók 1917 óta működő országos szakmai szervezete. 40 éve tartanak évente országos vándorgyűlést – a pandémia miatt első ízben online formában. Öt szekcióban 72 tanulmány érkezett be, ezekből 39-et előzetesen, videó előadás formájában., a SZTAKI SSS platformján mutattak be. 2021. szeptember 14-15-én az online konferencia technikai megvalósítása is a SZTAKI-val együttműködésben történt. 22 élő előadás hangzott el, csaknem 400 regisztrált résztvevő számára. Ezekből két – közérdeklődésre számot tartó – előadás részletét mutatjuk be: a 11 éve történt vörösiszap-katasztrófáról és a COVID-pandémia szennyvízből történő kimutatásáról.

 

19:10 Primo - megfizethető számítógép a SZTAKI mérnökeitől

Előadó: Manno Sándor

A Primo a hazai számítógépgyártás egyik igazi különlegessége, amit a nyolcvanas évek Magyarországán megfizethető hobbiszámítógépnek szántak a SZTAKI mérnökei. Mint ilyen, egyedülálló kísérlet volt - a neve is ezt sugallja, ami olaszul elsőt jelent. Manno Sándor fejlesztőmérnök, aki maga is dolgozott a Primón, a gép történetéről, működéséről és felépítéséről beszél majd a Kutatók éjszakáján, bemutatva magát a klasszikus gépet is.

 

17:00 SZEMÉLYESEN LÁTOGATHATÓ PROGRAM GYŐRBEN: Szerelj közösen a robotokkal!

Előadó: Szűr Dávid

A SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia kutatóközpontjában évek óta foglalkozunk úgynevezett Ipar 4.0 megoldásokkal. A bemutatón többféle valódi alkatrészek szerelését mutatjuk úgy, hogy az egyes lépéseknél választani lehet, hogy egy robot vagy a látogató végezze-e el. Így bárki dolgozhat együtt (kollaboratív módon) a robottal. Emellett látható a komplex szerelési munkaállomás digitális modellje, amelyet különféle szenzorok segítségével valós időben jelenítünk meg. A gyártás és az informatika egyre szorosabb és átfogóbb kapcsolatát, az így kialakuló új technológiai megoldásokat és üzleti megközelítéseket hívjuk Ipar 4.0-nak. A digitalizáció segítségével ún. kiber-fizikai rendszerek alakulnak ki, ahol mindegyik berendezésnek a valódi (fizikai) példánya mellett egy digitális/virtuális (kiber) példánya is létezik, melyek mélyen összetartoznak és alkalmassá teszik a berendezést, hogy a felhasználóik sokkal átfogóbb és okosabb (smart) módon használhassák. Ennek a változásnak az egyik legizgalmasabb területe az újfajta robotizáció, amikor a robotok olyan környezetben dolgoznak, ahol ember is előfordul, sőt a robotok és az emberek közösen végeznek el feladatokat.

Helyszín: 9026 Győr, Egyetem tér 1. Földszint, ÚT110

 

Élő közvetítés

Az élő közvetítés 2021. szeptember 24-én, 17 órakor kezdődik. Érdemes követni Facebook-oldalunkat is a friss információkért.

 

Minden egy helyen: https://www.sztaki.hu/kutatok-ejszakaja

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB innovatív technológiája fenntarthatóbbá teszi a divatipart

Az ABB automatizálási, energetikai és minőségellenőrzési rendszereket, valamint villanymotorokat és hajtásokat szállít a Renewcell svédországi Sundsvall városában létesülő új, ipari textil-újrahasznosító gyártósorához. A Renewcell egy gyorsan növekvő, fenntartható technológiára alapozott (“sustaintech”), svéd vállalat, amely textilanyagok újrahasznosításra szakosodott.

2021. október 19. 09:58

Okostelefonnal készített filmeket mutat be a Samsung

A Samsung új kezdeményezésében a világ legismertebb filmeseivel működik együtt, hogy kreativitásra és az ötleteik megvalósítására ösztönözze a Galaxy felhasználókat.

2021. október 18. 18:50

NMHH-kutatás: a felhasználók közel kétharmada használja online hívásra is a netet

A magyar internetezők 64 százaléka használ valamilyen netes hang- vagy videóhívás-szolgáltatást, de a cégek is előszeretettel alkalmazzák a technikát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásai alapján. A 2020 második felében készült felmérések szerint nem feltétlenül telefonál kevesebbet mobilról az, aki online indít hívást.

2021. október 18. 17:02

Szemléletváltás szükséges a digitális társadalom kialakításához

A világ legfejlettebb digitális társadalmának megalkotói osztották meg tapasztalataikat Budapesten, az október 14-én megrendezésre került think.BDPST innovációs konferencián. Hazánk egyik legnívósabb jövőkonferenciáját immáron hatodik alkalommal tartották meg, melynek középpontjában a pandémia utáni digitális világ, a fenntarthatóság kérdése, a fake news romboló hatása, valamint az e-kormányzás jelene és jövője kapott szerepet. Az idei esemény vendégországa az e-kormányzásban és digitalizációban világszinten élen járó Észtország volt. 

2021. október 18. 15:27

A szinglik újabban egy hűtlenségre szakosodott társkeresőn ismerkednek?

Vajon egy szingli miért keresheti a boldogságot egy olyan társkereső oldalon, ami kifejezetten a házasságban vagy tartós kapcsolatban élők ismerkedését szolgálja? A Viszony.hu legújabb felmérésében - melyet több mint 300 társkereső véleménye és belső statisztikák alapján készítették el az oldal munkatársai -, meglepő részletek derültek ki a hűtlenkedők társkeresőjén ismerkedő egyedülállók és válófélben lévők arányáról.

2021. október 18. 13:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hosszabbít Az Év Honlapja Pályázat

2021. október 15. 18:12

Google: környezetbarát keresési funkciók érkeztek

2021. október 7. 17:13

Radikális változások jönnek a Google keresésben: itt a MUM!

2021. szeptember 30. 19:07

Megújul a Vodafone vezetékes internet és TV portfoliója

2021. szeptember 29. 11:20