Októbertől bárki csatlakozhat a Women in Technology Hungary egyesülethez

forrás: Prím Online, 2021. október 13. 10:05

A Vodafone Magyarország fontos bejelentést tett a 2021-es Internet Hungary konferencián: az idén tavasszal Women in Technology Hungary (WiTH) néven alapított egyesület 2021 októberétől minden, a technológia területén dolgozó női és férfi kolléga előtt nyitva áll, a tudásmegosztást és közösségépítést szolgáló szervezethez immár bárki csatlakozhat. 

A Vodafone és az Internet Hungary konferencia szervezői egy egész programsorozatot szenteltek a nők technológiai területen történő szerepvállalásának: egyéb neves előadók és sikeres piaci szereplők mellett a szekció meghívott vendége volt Illés Fanni paralimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszó is, aki saját példáján keresztül mutatta be a diverzitás és az esélyegyenlőség fontosságát. 

 

A Vodafone Magyarország idén is főtámogatóként vett részt az Internet Hungary konferencián, ahol ezúttal nem egy újabb technológiai mérföldkövet vagy újítást mutattak be, hanem egy, a vállalat számára kiemelten fontos témát, a nők technológia területén betöltött nélkülözhetetlen szerepét helyezték a középpontba. A szekcióteremben számos inspiráló előadó és sikeres piaci szereplő szólalt fel: többek között Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója, Samu Tímea, a JCDecaux, vezérigazgatója, Horváth Dorka, a BOOKR Kids alapítója, illetve Illés Fannit, paralimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszó – az ő inspiráló történeteiken keresztül a résztvevők első kézből ismerhették meg a sokszínűség, egyenlőség és befogadás fontosságát.

 

 

„Az esélyegyenlőséggel, elfogadással kapcsolatban parasportolóként nagyon sok fronton tapasztalok áttörést. Egyrészt azt látom – és ezért mindenhol ki is állok –, hogy egyre inkább egy szinten kezelnek minket az ép sporttársakkal, mind ismertségben, mind bánásmódban, mind pedig elismertségben. Másrészt pedig egyre inkább látják, hogy mi, női sportolók ugyanannyi munkát teszünk mindenbe, mint férfi sportolótársaink. De ez egy folyamat, ahol én mindig a célt nézem: azt, hogy a társadalom legyen még nyitottabb és elfogadóbb” – mondta Illés Fanni, paralimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszó.

 

A Vodafone Magyarország egy fontos bejelentést is tett a konferencián: az idén nőnapkor, Women in Technology Hungary (WiTH) néven alapított egyesület 2021 októberétől minden, a technológia területén dolgozó női és férfi kolléga előtt nyitva áll, a tudásmegosztást és közösségépítést szolgáló szervezethez immár bárki csatlakozhat. A Women in Technology Hungary Egyesület idén márciusban indult el a Vodafone Magyarország kezdeményezésére, a Lenovo Magyarország és a BOOKR Kids társalapításával. Az Egyesületet azzal a céllal hívták életre, hogy egy olyan közös tudásmegosztó és kapcsolatépítő platformot hozzanak létre, amely egyfelől párbeszédet generál a szervezet tagjai között, másfelől inspirációt, mentorálást és szakmai segítséget nyújt a jövő női generációja számára. Az Egyesület megnyitásával a Vodafone Magyarország a taglétszámot kívánja növelni, hogy ezáltal valós párbeszédet indítson el a technológia területén dolgozó nők körében, még több fiatal lánynak nyújtsanak inspirációt és mentoringot, továbbá más piaci szereplőkre is ki kívánják terjeszteni saját, diverzitásra és esélyegyenlőségre vonatkozó hitvallásukat. 

 

„Mi a Vodafone-nál hisszük, hogy az üzleti sikerek egyik elengedhetetlen eleme a diverzitás, és hogy csak akkor tudunk egy jól működő, értékalapú társadalmat építeni, ha abban mindenki egyenlő esélyekkel indul. Mindenki. A nők is. Minden eszközt meg is ragadunk, hogy felhívjuk erre a figyelmet, ezen törekvésünk részeként alapítottuk meg idén márciusban a Women in Technology Hungary Egyesületet, egy tudásmegosztó és networking közösséget, amely párbeszédet generál a szervezet tagjai között és összefogja a technológiában tevékenykedő nőket. Ennek az egyesületnek a kapuit megnyitjuk a nyilvánosság felé, hogy bárki tagja lehessen és profitálhasson belőle. Bízunk benne, hogy hamarosan minél több új tagot üdvözölhetünk az Egyesületben.” – mondta el Dr. Orbán Anita, a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mesterséges intelligenciával ismerkedtek a jövő női mérnökei a Telekom székházban

A Nők a Tudományban Egyesület által szervezett Lányok Napján a technológiai pálya különböző szakmáiról tudhattak meg többet az érdeklődő középiskolások. A rendezvényhez kapcsolódva a Magyar Telekom és a T-Systems közel száz diáklányt fogadott székházukban, ahol női vezetői életpályák mellett megismerhették a SNOC, az 5G hálózat, a data központ és az üzleti mesterséges intelligencia, Vanda működését.

2021. október 23. 16:50

Ezek voltak a legkeresettebb idegen szavak egy új szótároldal szerint

Rövid bétateszt után 90 000 szóval elindult a jelentese.hu. A SAKKOM Interaktív által létrehozott, ingyenes szótárakat gyűjtő oldalon többek között angol- és idegen szavak, a gamer társadalom által használt kifejezések, E-számok, és keresztnevek jelentése található meg. Utóbbi két szótárt a NÉBIH, illetve a Nyelvtudományi Kutatóközpont bocsátotta az ügynökség rendelkezésére. Az indulást követő hónapokban egyébként a legkeresettebb szavak toplistáján sokáig az eucharisztikus, illetve a homofób szó vezetett. 

2021. október 23. 14:18

Siemens infrastruktúrán tölti kibocsátásmentes elektromos buszait Ausztrália

A Custom Denning, Ausztrália egyik vezető buszgyártója, a Siemens elektromos busztöltő állomásait és digitális pályaudvar-felügyeleti megoldását választotta hazai tervezésű és gyártású Element e-buszaihoz.

2021. október 23. 12:13

Viszlát, táblázatkezelő! Helló, digitális asszisztens!

Soha nem látott mértékben hódítanak az ügyfélkezelésben az elektronikus megoldások a koronavírus-járvány megjelenése óta – mutat rá egy új magyar felmérés.

2021. október 23. 10:04

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hosszabbít Az Év Honlapja Pályázat

2021. október 15. 18:12

Google: környezetbarát keresési funkciók érkeztek

2021. október 7. 17:13

Radikális változások jönnek a Google keresésben: itt a MUM!

2021. szeptember 30. 19:07

Megújul a Vodafone vezetékes internet és TV portfoliója

2021. szeptember 29. 11:20