Díjazták Magyarország informatikában legjobb diákjait

forrás: Prím Online, 2022. május 10. 18:58

Több mint kétszáz olyan magyar diákot díjaztak május 5-én, akik a Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Kara által szervezett informatikai versenyeken kimagasló eredményeket értek el. A szervezők számára külön öröm, hogy egyre több lány vesz részt a tanulmányi versenyeken, a 3-6. osztályosok körében például már csaknem teljesen kiegyenlített a nemek aránya.

 A pandémia visszaszorulása nyomán a hazai informatikai tanulmányi versenyeken szereplő diákok 2022. május 5-én, a Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Kar közös díjátadó napján, az ELTE Informatikai Karának épületében, személyesen vehették át okleveleiket. Délelőtt Magyarország legnagyobb, online zajló informatikai versenyének, az e-Hódnak a legjobbjainak díjátadója zajlott, délután pedig az Országos Grafikus Programozási Verseny és a Nemes Tihamér Programozási- és Alkalmazói Versenyek legjobban szereplő versenyzői vehették át okleveleiket.

 

Rekordszámú versenyő vett részt az e-Hódon

A BEBRAS nemzetközi kezdeményezéshez kapcsolódó e-Hód – Hódítsd meg a biteket online versenyt a Neumann Társaság Közoktatási Szakosztálya az ELTE Informatikai Karával együttműködve rendezi meg. 2021-ben 305 iskola 33467 tanulója vett részt a kedvcsináló, az informatika világának sokszínűségéből ízelítőt adó versenyen, megdöntve minden korábbi részvételi rekordot – a szervezők összesen 216 diákot díjaztak kimagasló eredményéért.

 

Korcsoportonként az első 10 helyen végzettek számára az ELTE-n országos döntőt is rendeztek e-Hódos feladatokra épülő akadályversennyel, illetve micro:bit mikroszámítógépen alapuló élményinformatikai foglalkozáson is részt vehettek az érdeklődők.

 

A diákokat Pluhár Zsuzsa, az NJSZT Közoktatási Szakosztály elnöke, az ELTE IK oktatója és kutatója, a verseny főszervezője mellett dr. Horváth Zoltán, a kar dékánja és dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke is köszöntötte. Beck György hangsúlyozta, hogy az ehhez hasonló megmérettetések is hozzájárulhatnak a magyar informatikai cégek és a felsőoktatás számára a fejlett digitális készséggel rendelkező utánpótlás gyarapításához.

 

 

A legfontosabb hazai alkalmazói és programozásversenyek

Délután a Neumann Társaság  Tehetséggondozási Szakosztálya és az ELTE IK tanulmányi versenyeinek díjait adták át, a Magyarországon élők mellett sok szlovákiai, ukrajnai,  romániai és szerbiai magyar diáknak.

 

“A verseny egyes korcsoportjaiban összesen mintegy száznyolcvanezer diák tanul jelenleg a közoktatásban, közülük az első száz legjobb közé bekerülni önmagában óriási dicsőség. Külön öröm számunkra, hogy egyre több lány vesz részt az informatikai tanulmányi versenyeken, a 3-6. osztályosok közül csaknem 50 százalék volt az arányuk, a hetedik-nyolcadik osztályosok közül pedig az indulók mintegy harmada” – kommentálta dr. Zsakó László, az NJSZT Tehetséggondozási Szakosztály elnöke, az ELTE IK tanszékvezetője az idei eredményeket, megköszönve a  Nemzeti Tehetség Program támogatását a versenyek szervezésében. 

 

Az Országos Grafikus Programozási Verseny tavaly újult meg: ma már a gyerekek oktatásához kifejlesztett Imagine Logo mellett a modernebb Python és Scratch programnyelveken is megoldhatók a feladatok. A díjátadó érdekessége, hogy a parádi Fáy András Általános Iskolába járó három testvér, Halász Katinka, valamint ikertestvérei, Halász Boglárka és Halász Kund egyaránt oklevelet vihettek haza. Ezen a versenyen összesen 148 diákot díjaztak a szervezők.

 

A Nemes Tihamér Verseny 1985 óta a hazai informatikai tehetséggondozás legrangosabb tanulmányi versenye: alkalmazói kategóriája a nélkülözhetetlen irodai programok (pl. táblázatkezelés) tehetségeit mutatja fel, míg a programozói kategóriában az algoritmikus gondolkodás jelesei tűnnek fel, akik közül a legjobbak már a diákolimpián is helyt tudnak állni Magyarország színeiben. A Nemes Tihamér Verseny programozás kategóriájában 183 diák lett díjazott, az alkalmazás kategóriában pedig 81 versenyző teljesítményét ismerték el.

 

Az idei tanév előválogatóin szoros verseny után a 9-11. osztályosok közül négy diák (Máté Lőrinc,, Molnár István Ádám és Czanik Pál, illetve az OKTV-győztes Németh Márton Tamás) szerezte meg a legrangosabb nemzetközi informatikai tanulmányi versenyeken, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI), illetve a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI) való részvétel jogát. A diákolimpikonoknak – Horvátországban (CEOI) és Indonéziában (IOI) zajló versenyeken drukkolhatunk idén nyáron. A 11-12. osztályosok között romániai magyar tanulók végeztek az élen, az első helyen a nemzetközi versenyekről már ismert Éles Júlia végzett.

 

Jövőre Magyarország rendezi a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát

Érdemes figyelemmel kísérni az informatikai tehetséggondozás egyre erősebb magyar mezőnyét már csak azért is, mert 2023-ban Szeged ad majd otthont a világ legjelentősebb informatikai versenyének, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiának (IOI)  – a Neumann Társaság és konzorciumi partnerei, a Szegedi Tudományegyetem és a Digitális Jólét Program szervezésében.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Viber AR lencsével és megosztható színes kártyákkal ünnepli a magyar hagyományokat

A Viber, az egyik vezető globális üzenetküldő alkalmazás egy különleges lokális kampánnyal ünnepli az államalapítás napját, hogy a felhasználók a platform kifejező digitális eszközeivel köszönthessék egymást. Az augusztus 20-i hétvége előtt elérhetővé válik többek között egy új lencse, mely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy felpróbálják a koronát, mint az alapító királyunk, és ünnepi hangulatba kerüljenek. Az ünnep kapcsán a Viber felmérést végzett magyarországi felhasználói körében az államalapítással kapcsolatos történelmi tudnivalókról, a több ezer válaszadó pedig összességében tájékozottnak bizonyult.

2022. augusztus 19. 19:11

Jamie Cooke bemutatta a Warner Bros. Discovery vezetői csapatát

Jamie Cooke – akit júniusban neveztek ki a Warner Bros. Discovery Közép- és Kelet-Európa, Baltikum, Közel-Kelet, mediterrán térség és Törökország (CEE MENAT) vezérigazgatójává – ma bejelentette vezetői csapatát, amely a jövőben irányítani fogja a CEE MENAT régiót, valamint az Európát, Közel-Keletet és Afrikát magában foglaló térség (EMEA) fizetős TV hálózatait és kreatív ügynökségét.

2022. augusztus 19. 17:07

Napközis tábor a LEGO gyárban

Izgalmasan telik a nyári szünet azoknak a nyíregyházi gyerekeknek, akiknek szülei nyíregyházi LEGO gyárban dolgoznak, hiszen a nyár utolsó heteit különleges helyen, apukájuk, anyukájuk vagy éppen nagyszüleik munkahelyén tölthetik. A gyerekeket a LEGO gyár nyári napközis táborában fejlesztő játékokkal, gyárlátogatással és sportprogramokkal várják a szervezők.

2022. augusztus 19. 15:32

A legbefolyásosabb afroamerikai cégvezetők között a Unisys alelnöke

A vállalat szenior alelnökét és vezető jogtanácsosát, Claudius Sokenu-t 2022 legbefolyásosabb színesbőrű vállalatvezetői közé választotta a Savoy című amerikai magazin.

2022. augusztus 19. 13:59

A Check Point szerint világszerte 42%-kal nőtt a cyber-támadások száma

A Check Point Software Technologies Ltd., a világszerte vezető szerepet betöltő cyber-biztonsági megoldásokat szállító vállalat kutatórészlege, a Check Point Research (CPR) kiadta a ’Cyber-támadási trendek: 2022 évközi jelentését’, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy a cyber-támadások állami szintű fegyverként való használata megerősödött, ami olyan formákban van jelen mint az országokra irányuló, úgy nevezett ’Country Extortion’ zsaroló program módszer, az államokhoz köthető hacktivizmus, vagy a zsaroló programok első számú fenyegetéssé válása.

2022. augusztus 19. 12:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Indul a 2022-es ’Az Év Honlapja’ pályázat!

2022. augusztus 15. 12:31

Új HR vezérigazgató-helyettes a Yettelnél

2022. augusztus 11. 11:21

Most lesz csak igazán fontos érteni az energiacímkéket

2022. július 31. 12:17

Hetedik éve sikeres az ABB női esélyegyenlőséget célzó mentorprogramja

2022. július 25. 12:40