Nagyot nőtt a Dachser a délkelet-európai régióban

forrás: Prím Online, 2022. augusztus 2. 13:51

A Magyarországot, Szlovákiát és Romániát magában foglaló délkelet-európai régióban a DACHSER bevétele 2021-ben több mint 28 %-kal nőtt az előző évhez képest. A pozitív eredményt elsősorban a szállítmányok számának és össztömegének a növekedése, valamint az árak alakulása hozta. 

A 2020-as lezárások után a DACHSER így visszatért a dinamikus növekedéshez, a régió szállított tömege is több mint 13 %-kal nőtt. Emellett a rakodás terén tapasztalható kapacitáshiány okozta magas fuvardíjak is hozzájárultak a bevételek megugrásához.

 

Kétségtelen, hogy a tavalyi év számos megpróbáltatást eredményezett. Legyen szó akár Brexitről, a világjárványról, vagy a globális ellátási láncok zavarairól. Mindezek nagyfokú bizonytalanságot teremtettek. "Nagyon örülünk, hogy ebben a szélsőséges helyzetben is képesek voltunk személyre szabott logisztikai megoldásokat kínálni ügyfeleinknek és ezzel megőriztük a számunkra nagyon fontos, magas színvonalú szolgáltatási minőséget. A 2021-es év kivételes kihívást jelentett számunkra, viszont ennek ellenére egyértelműen sikeresnek bizonyult. Ahhoz, hogy szolgáltatásaink színvonalát ebben a rendkívüli helyzetben is biztosítani tudjuk, munkatársainknak erőn felüli teljesítményt kellett nyújtani" – mondta el Roman Stoličný, a DACHSER délkelet-európai regionális igazgatója.

 

Magyarországon 2020-ban évi 375 ezer tonnáról 430 ezer tonnára nőtt a küldemények össztömege, 2021-ben ezek a számadatok a European Logistics üzletág mellett az élelmiszer-logisztikai és a légi és tengeri szegmensben is emelkedést eredményeztek. A légi és tengeri árufuvarozási üzletágat 2021-ben az ellátási lánc zavarai, az áruszállítási kapacitáshiány és az ennek megfelelően magas díjak jellemezték. Következményként a légi és tengeri logisztikai üzletág pozitív mutatószámai nagyban hozzájárultak a teljes magyarországi eredményekhez.

 

Szlovákiában közel 20%-os forgalmi növekedést tapasztaltak. Romániában a DACHSER European Logistics üzletágán belül a 2020-as több mint 132 ezer tonna forgalomról 2021-re közel 140 ezer tonnára nőtt a szállítmányok tömege.

 

 

Üzleti fejlődés a régióban

A DACHSER délkelet-európai régiójának további fejlesztésére és bővítésére vonatkozó stratégiai döntések a következő években összhangban vannak a logisztika megatrendjeivel, mint például az agilitás – a gyorsan bekövetkező változásokhoz való alkalmazkodás képessége, a dinamikusan növekvő ügyfélelvárásoknak való megfelelés az ellátási láncok változásaival kapcsolatban, a digitalizáció eszközként való felhasználása a vállalat új potenciáljának felszabadítására, valamint a fenntartható növekedés a CO2-kibocsátás csökkentése mellett. A DACHSER által prioritásként kitűzött stratégiát a következő évben az egyes régiókban végrehajtott számos új fejlesztés mellett tovább folytatja: „Az egész régióban a hangsúly a szállítási szolgáltatások magas színvonalának fenntartásán, a munkavállalók képzésén és fejlesztésén, valamint a jövőre való felkészítésen lesz. A folyamatok digitalizálása és a szerződéses logisztika fejlesztése is nagyon fontos számunkra, ami támogatja a páneurópai szállítási szolgáltatás tökéletes kihasználását" – magyarázza Roman Stoličný.

 

A DACHSER aktívan reagál az ellátási láncok változásaira, optimalizálja a regionális irányítást és a szállítási hálózat fejlesztésébe fektet be, hogy még jobb minőségű és hatékonyabb megoldásokat nyújtson ügyfelei igényeinek kielégítésére. Romániában 2022-ben új kirendeltségek nyílnak Brassóban és Aradon és a bukaresti telephely felújítását is tervezik. A nemzetközi hálózattal való összeköttetés is biztosítva lesz a régió gyűjtővonalainak köszönhetően, amelyek lehetővé teszik a szállítási kapacitások kihasználtságát.

 

"Magyarországon a pilisvörösvári telephely jelentős bővítését tervezzük, ahol közel ötmillió EUR-os beruházás valósul meg. Szlovákiában pedig a kassai kirendeltséget szándékozzuk kiterjeszteni. Mindez természetesen további vonalak létrehozásával és összekapcsolásával jár együtt, hogy a napi összeköttetések megerősödjenek és a nemzetközi hálózathoz való zökkenőmentes kapcsolódás biztosított legyen" – tette hozzá Szabó Péter a DACHSER magyarországi ügyvezetője. 

 

A regionális vezetés új módjának köszönhetően biztosított az egységes normák, világos és erős struktúrák, átláthatóság és a régió fejlesztésének homogén megközelítése. A Dachsernél a szolgáltatásokat központosítják, a lehető legnagyobb mértékben digitalizálnak, és csökkentik az egyes országok adminisztratív terheit, ezzel készítik elő a délkelet-európai régiót a további regionális és kereskedelmi fejlődésre.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05