Ma már az adataink is a vagyontárgyaink: így kereshetünk pénzt velük
A GDPR szabályozás ugyan előtérbe helyezte az adatvédelmet egész Európában, hazánkban a többség még mindig nem látja át teljesen, mekkora vagyont képviselnek az adatai.
Zádor Balázs, a RECASH egyik alapítója elmondta, a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló módosított EU-irányelv (PSD2) kivételes üzleti lehetőséget jelent, hiszen lehetővé teszi, hogy szigorú szabályozások mellett pénzzé tegyük az adatainkat. A szakember arról beszélt, ez a jelenlegi inflációs környezetben és kiszámíthatatlan gazdasági helyzetben újabb esélyt teremt mindenki számára, hogy spóroljon a hétköznapokban.
Az adatkezelés az európai általános adatvédelmi rendelet (GDPR) hatályba lépését megelőzően szürke zóna volt az egész kontinensen, majd a szabályozással ugyan szigorú kereteket szabtak meg a döntéshozót, ezzel azt is eredményezték, hogy Európa innovációban lemaradt az Amerikai Egyesült Államoktól és a Távol-Kelettől.
Zádor Balázs, a RECASH egyik alapítója arról beszélt, a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló módosított EU-irányelv (PSD2) ezt a lépéshátrányt hivatott ledolgozni, hiszen annak mentén számos startup és egyéb pénzügyi termék jóval hatékonyabban tudja kezelni a felhasználók és ügyfelek adatait úgy, hogy az mindkét fél számára előnyös legyen.
„A szabályozás áttekinthető és lehetővé teszi, hogy ha a tulajdonos egyértelműen és tevőlegesen hozzájárulását adja, akkor meghatározott célokra felhasználhatóak az adatok. Ennek hatására jelentek meg Magyarországon is olyan kezdeményezések, melyek azt a célt szolgálják, hogy a felhasználók az adataikért cserébe pénzt is kaphatnak már” – mutatott rá a szakember.
Hozzátette, a gyakorlatban ez persze továbbra sem azt jelenti, hogy a társaságok szabadon garázdálkodhatnak az ügyfeleik adataival, csupán a szerződésben leírt feltételek mellett tárolhatják és kezelhetik azokat.
Kivételes esély a pénzszerzésre
Zádor Balázs úgy fogalmazott, itthon még elenyésző azoknak az aránya, akik felismerik, ugyanannyira kellene vigyázni az adatainkra, mint a pénzünkre, hiszen bizonyos formában mindkettő vagyonnak számít, az adat befektetésként is funkcionál a XXI. században.
„Ugyan a GDPR miatt óriási visszhangot kapott az adatvédelem, az emberek még mindig nem elég tudatosak ezen a téren, és sokan nem is tudják, hogy a magukról kiadott információkat pénzzé is tehetnék rendkívül biztonságos feltételek mellett. A rekord magas infláció és a bizonytalan gazdasági helyzetben pedig ez egy olyan kivételes lehetőség, amivel több pénz maradhat az emberek pénztárcájában” – mutatott rá.
Példaként említette, hogy számos büdzsé applikáció létezik már, melyek a felhasználó bankszámlájának bekapcsolásával vezetik a kiadásokat. Felhívta ugyanakkor rá a figyelmet, hogy csak azokat az alkalmazásokat ajánlott használni, melyeknek van licensze és a jegybank ellenőrzi a tevékenységüket.
Ilyen a 100 százalékban magyar fejlesztésű fintech startup, a RECASH mobilapp is, mely teendőmentesen ígér pénzvisszatérítést a felhasználóinak bankkártyás vásárlásaik után. Az alkalmazás használatával nincsen szükség többé pontgyűjtő kártyákra vagy QR-kódok beolvasására, a tranzakciók után szerzett cashback, azaz a pénzvisszatérítés annak banki könyvelését követően órákon belül megjelenik a felhasználó RECASH számláján. Az összegyűlő – esetenként igen jelentős – összeggel a felhasználók szabadon rendelkeznek, ellenben a megszokott hűségprogramokkal.
A RECASH két célcsoportot szolgál ki: a felhasználóit, akiknek az app letöltését követően semmi teendője nincs, hogy bankkártyás vásárlásaik után pénzvisszatérítést kapjanak, és a kereskedelmi partnereit, akik e kedvezményeket biztosítják, cserébe a nyers és feldolgozott adatokért, amivel nagyságrendekkel tudják javítani marketingtevékenységük hatékonyságát. Ugyanakkor az adatokat tejesen biztonságosan kezelik és nem látnak bele a felhasználók személyes adataiba, csupán a költési statisztikákba.
Kapcsolódó cikkek
- A cégeknek biztosítaniuk kell a hozzáférést az általuk kezelt adatokhoz
- Automatikus pénzvisszatérítést nyújt egy magyar applikáció a bankkártyás vásárlások után
- Százmilliós befektetést kaphat a RECASH
- Közösségi finanszírozási kampányt indított az első európai PSD2 pénzvisszatérítő applikáció
- Az ÖN cége „Biztonságos GDPR alvállalkozó”?
- Mesterséges intelligencia jogszerűtlen alkalmazását büntette a NAIH
- A Xiaomi adatvédelmi gyakorlata megfelel a GDPR előírásainak
- WhatsApp-rekordbírság: nem várt negatív hatást gyakorolhat az adatvédelemre
- Így lehet versenyelőny az adatkezelési gyakorlat
- Magyarország még mindig nincs az élen a GDPR felkészültségben
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
5 tipp az adatok fokozott biztonságáért
Az okoseszközök korában a kommunikáció, a munkavégzés és a tartalomfogyasztás minden eddiginél könnyebb és hatékonyabb, ám a technológiai fejlesztések egyúttal új kockázatokkal is járnak mind a személyes, mind a vállalati adatok biztonságára nézve. Ezért mindenkinek a saját érdeke, hogy foglalkozzon az adatai védelmével. A Kingston Technology szakértői a november 30-i számítógépes biztonság napja alkalmából összegyűjtöttek öt egyszerű és praktikus tippet, amelyekkel nagyobb biztonságban tudhatjuk adatainkat.
A Samsung a világ legjobb munkaadója a Forbes szerint
A Forbes ranglistáján ismét a Samsung nyerte el a „A Világ Legjobb Munkaadója” címet. Az első helyezettnek járó elismerést immár negyedik éve kapja meg a vállalat – a kiemelkedő eredmény tükrözi azt a hatalmas lendületet, amelyet az elektronikai óriás az alkalmazottak támogatásából merített, arra biztatva őket, hogy bátran bontakozzanak ki és fedezzék fel a bennük rejlő tehetséget, lehetőségeket.
A Samsung ismét bekerült a világ öt legjobb márkája közé
A Samsungot a negyedik egymást követő évben választotta a világ legjobb öt márkája közé az Interbrand. A nemzetközileg is elismert márkatanácsadó vállalat évente közzéteszi a legjobb nemzetközi márkákat tartalmazó Best Global Brands listáját. Az Interbrand 91,4 milliárd dollárra becsülte a Samsung márkaértékét, amely 4%-kal nőtt az előző évhez képest.
A Kyndryl technológiai előrejelzései 2024-re
A Kyndryl, a világ legnagyobb IT-infrastruktúra-szolgáltatója nemrégiben ünnepelte független, tőzsdei vállalatként való működésének második évfordulóját. E mérföldkő alkalmából a vállalat megerősítette elkötelezettségét a régióban és a Magyarországon működő szervezetek, ügyfelek és üzleti partnerek iránt, amelyek a modernizáció, az átalakítás és a növekedés szellemében fogalmazzák meg céljaikat, és mindeközben fenntartható és versenyképes üzleti működést folytatnak.
HONOR: Az olyan hajlítható készülékek, mint a Magic V2 az okostelefonok jövője
Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és a szemkímélő technológiákra – amikben mind úttörő a vállalat.