Új trend a napelemeknél: felértékelődött az energiatárolás

forrás: Prím Online, 2022. szeptember 26. 11:22

Az energiaválság hatására a napenergia hasznosítása minden eddiginél kiemelkedőbb figyelmet kap napjainkban. Sokan már ellátási gondoktól is tartanak, ezért érdemes élni a korszerű, jövőbe mutató technológiával és függetleníteni magunkat a szolgáltatótól. Ugyanakkor a fogyasztók több buktatóba is beleszaladhatnak. 

Kaszás Anikó, a SolvElectric Technologies Kft. ügyvezetője figyelmeztetett, csak annyi napelemet tudunk használni, amit a hozzá kapcsolt inverter kezelni is tud, és azzal is érdemes számolni, hogy decemberben és januárban a rövid nappalok miatt kevesebb fény érkezik a napelemre, így szinte nulla lesz a termelésünk.

 

Jelentősen megnőtt a kereslet a megújuló energia hasznosítása iránt a rezsiváltozások bejelentését követően. Az átlagemberek számára már nem az a legégetőbb kérdés, hogyan pótolják az éjszakai fogyasztásukat, hanem az, hogy legyen áramellátásuk akkor is, ha a szolgáltató már nem tud biztosítani.

 

 

Kaszás Anikó, a SolvElectric Technologies Kft. ügyvezetője elmondta, az ellátási gondoktól való félelem egyre általánosabbá válik, ráadásul a drága áram is az alternatív megoldások felé tereli az embereket. Mint mondta, tapasztalataik szerint a napelemek a legnépszerűbbek, hiszen a beruházás megvalósításához állami támogatás is igényelhető.

 

A szakértő felhívta rá a figyelmet, a hatalmas kereslet miatt egyre gyakoribb az eszközhiány, ezért időben kell lépniük mindazoknak, akik biztonságos és gyorsan megtérülő energiaellátást szeretnének kapni.

 

A mindössze néhány év alatt megtérülő projekt ugyanakkor nagyon komoly buktatókat is rejthet, amire érdemes időben felkészülni, mondta Kaszás Anikó. Rámutatott, bármilyen rendszert is választunk, ősszel, a napos órák csökkenésével a megtermelt villamos energia is csökken, a decemberi-januári hónapokban pedig az átlagos nyári termeléshez képest a tizedére csökken a termelt napenergia.

 

 

„A napelemekkel kapcsolatban bejött egy új trend, miszerint felértékelődött az energiatárolás. Ezért egyre inkább eltolódik a kereslet a sziget üzemű rendszerek telepítése felé, aminek lényege, hogy a napenergiát saját felhasználásunkra termeljük meg és tárolhatjuk azt akkumulátor rendszerekbe. Ez nem jár bonyolult és hosszadalmas – minimum 3-4 hónapos – engedélyeztetési feltételekkel, hiszen a szolgáltató hálózatára nincs lehetőségünk visszatermelni energiát, hiszen nincs is arra rákapcsolva, így csak mi tudjuk azt felhasználni” – magyarázta.

 

Hozzátette, az energiatárolással működő rendszer mérsékelni tudja a hálózatból elhasznált villamos energia mennyiséget, és a jelenlegi árak mellett akár 2-3 év alatt meg is térülhet a befektetés.

 

Példaként említette az EFFEKTA AX-M2 multifunkcionális invertert, amely rendelkezik egy szolár és egy akkumulátor töltő rendszerrel. Ez az okos vezérlésének köszönhetően csak akkor kapcsol át hálózatra, ha már nincs napenergia és az akkumulátorokat is lemerítette.

 

Kaszás Anikó azt is hangsúlyozta, a telepített napelemek számát is az inverter teljesítménye határozza majd meg. A sziget üzemű (off-grid) mellett létezik még a visszatápláló inverter (on-grid) és a hibrid, amely mind a két működési formát tudja. Ezeket lehet variálni is, tehát képesek lehetünk úgy energiát tárolni, hogy közben a hálózatra is csatlakozva legyünk, de ne tápláljunk vissza a hálózatra (off-grid with power supply), így a szolgáltatónak nem lesz ellenvetése.

 

Magyarországon ugyan a jelenlegi szabályozás miatt hibrid üzemmódban nem engedélyezett a csatlakozás a hálózatra, ez a jogszabály akár módosulhat is majd a jövőben, ezért így is megéri e mellett dönteni. Hogy miért, arra a SolvElectric Technologies Kft. ügyvezetője azt felelte, bár ezek a rendszerek 15-20 százalékkal drágábbak, mint az egyszerű visszatápláló inverterek, ha később szeretnénk saját felhasználásra energiát tárolni – márpedig erre halad a piac –, akkor sem kell majd lecserélnünk.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Dell Technologies kutatása szerint a cégeket több katasztrófa érte idén, mint a korábbi években

A Dell Technologies legújabb megoldásaival tovább erősíti vezető iparági szerepét az adatvédelmi eszközök és szoftverek*1 terén, hogy segítsen az ügyfeleknek megvédeni az adataikat a helyszínen, a publikus felhőszolgáltatóknál és az edge-en. A Dell PowerProtect Data Manager egyszerűen használható fejlesztésekkel támogatja a multi-cloud adatvédelmet. A Dell fejlesztései a mesterséges intelligencián alapuló Zero Trust-architektúrák bevezetésével segítik megvédeni a cégeket a kibertámadások egyre növekvő veszélyeitől.

2022. december 8. 18:36

20 éves Magyarország legnagyobb boltszámú kereskedelmi rendszere

2002-ben írt alá szerződést egységes, integrált kereskedelmi rendszerének kialakításáról és bevezetéséről a CO-OP Hungary Zrt. a KFKI-Laurel konzorciummal. A projekt a maga 10 milliárd forintos becsült költségével akkoriban nemcsak idehaza, hanem a kelet-közép-európai régióban is óriási volumenűnek számított. A legkiterjedtebb magyar kiskereskedelmi lánc, a Coop mintegy 1500 boltjába vezette be a Laurel a megoldást, amely így méretében és komplexitásában is vetekszik a világ vezető integrált rendszereivel.

2022. december 8. 17:04

Két nemzetközi díjat is eredményezett a Hungrana és az SAP együttműködése

16 országból érkező digitalizációs vállalatfejlesztési projektek versenyében Digitális Úttörő kategóriában fődíjat (grand winner) és kiemelt helyezést (winner) is kiérdemeltek a Hungrana Kft-nél végrehajtott SAP modulbevezetések. A közép-kelet-európai régió országai számára kiírt SAP Quality Awards nem csupán a német szoftveróriás „háziversenye”, hanem az SAP rendszereket használó ügyfelek számára igazodási pont is jövőbeni fejlesztéseik magabiztos elhatározásához.

2022. december 8. 14:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A világ legígéretesebb kiberbiztonsági vállalatai közé került a Clarabot

2022. december 6. 21:30

Lezárult a 2022-es ’Az Év Honlapja’ pályázat!

2022. december 2. 13:58

Innovatív építőipari vállalkozás vezetőit díjazta a FIVOSZ

2022. november 29. 12:39

December 1. éjfélig lehet nevezni 'Az Év Honlapja’ pályázatra!

2022. november 23. 09:55