Átadták a gazdasági minisztérium új honlapját

forrás Prim Online, 2003. augusztus 19. 13:11
Augusztustól 19-től érhető el nyilvánosan a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium új, integrált intra- és internetes portálja. Az új portál kialakítása nemcsak egy egyszerű továbbfejlesztés, a fejlesztéssel párhuzamosan számos változás is történt a GKM belső működésében. Az új portál egyéves munka eredménye, a koncepció megalkotása tavaly augusztusban, a műszaki fejlesztés tavaly novemberben indult.

Az új szerkesztőségi rendszer és portál a minisztérium reményei szerint a GKM teljes átalakulásának katalizátora lesz. A GKM megalakulásakor, múltja miatt, a titkok minisztériuma volt, rengeteg nem nyilvános dokumentummal, ügyfélszolgálat nélkül, szinte megközelíthetetlenül. A most útnak indított új portál egyik fontos eleme annak a programnak, amelynek célja a minisztérium működésének átláthatóbbá tétele a nyilvánosság és a minisztérium vezetése számára is.

A portál mögött egy olyan szerkesztőségi rendszer üzemel, ami egyben a GKM új szervezeti memóriájaként fog funkcionálni, és fokozatosan bele kerül minden nem minősített végleges szöveges tartalom és adat. Ez a szerkesztőségi rendszer egyszerre szolgálja a nyilvánosságot és a belső munkavégzést támogató intranetet is.

A szolgáltató minisztérium

A portál egyre inkább tükrözi a GKM szolgáltató minisztériumi filozófiáját, és egyszerre kínál sokkal több ingyenes szolgáltatást a sajtó munkatársainak, a vállalkozásoknak, az állampolgároknak, a kutatóknak is. A portál műszaki keretrendszere rugalmas, és jelentős továbbfejlesztés nélkül többletszolgáltatások nyújtására képes.

A rendszerbe először azokat az információkat helyezik el, amelyek elhagyják a minisztérium épületét.

  • Ilyenek most a végleges nyilvános anyagok, a minisztérium által előkészített jogszabályok; amelyek hamarosan kiegészülnek a parlamentben adott válaszokkal, az épülő ügyfélszolgálat tájékoztatási munkájának eredményeivel és a partnerségi kapcsolatok építése során megosztott információkkal.
  • Az üvegzsebtörvény által a minisztériumra ruházott publikációs feladatokat is ebben a rendszerben fogják végezni.
  • Amennyiben a jogszabályok egyszer megteremtik a döntés-előkészítő dokumentumok nyilvánosságát, a rendszer továbbfejlesztés nélkül azonnal alkalmas lesz ezek naprakész nyilvánosságra hozatalára.
  • A portálon most látható tartalmak nyilvánossá tételében körülbelül tíz köztisztviselő működött közre, a számuk többszörösére fog nőni, és minden szervezeti egységben legalább egy fő feladata lesz a GKM információs kincsének nyilvánosságra hozatala.
  • A portálon jelenleg több mint 6000 gépelt oldalnyi szöveges tartalom érhető el, év végéig meg szeretnék közelíteni a 10 000 oldalt.
  • A minisztérium alapelve, hogy minden, ami nem minősített információ, nyilvánossá kell váljon a portálon.
  • A GKM fokozatosan meg fogja nyitni a kezelésében lévő statisztikai adatvagyont is, amelynek központosítása 40 adatszigetről egy adattárházba tavaly indult meg. Ennek első eredményei a következő hónapokban várhatók.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: A vállalkozások közel kétharmada tervez fejlesztést

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt várhatók, hanem éppen azoknál a cégeknél jellemző a technológiai szintlépés, ahol előre láthatóan nem csökken a dolgozók létszáma.

2024. augusztus 15. 15:14

AGV-k: a vezeték nélküli evolúció

Ismerje meg, hogyan emelték a HMS Networks a vezeték nélküli technológiákban szerzett szakértelme és az Anybus termékei a Mercedes-Benz vezető nélküli szállítórendszer (AGV) flottáját egy magasabb szintre.

2024. április 22. 09:55

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32