Szerény nyereséget ért el a General Electric

MTI Sajtóadatbank, 2004. július 12. 09:35
A világ egyik legnagyobb vállalata, a General Electric pénteken közölte, hogy a második negyedévben csak szerény mértékben emelkedett nyeresége.
Az óriásvállalat rendelésállományának növekedése, valamint ipari és pénzügyi üzletágainak gyarapodása meghaladta a felvásárlások költségeit és az energia üzletág gyengélkedését.

A társaságcsoport nettó eredménye a második negyedévben 3,92 milliárd dollár, részvényenként 38 cent volt az egy évvel korábbi 3,79 milliárd dollár, részvényenként szintén 38 cent után. A Reuters elemzői konszenzusa 37 centre számított.

A társaságcsoport tevékenysége az orvosi műszerektől kezdve az NBC tévétársaságon át a repülőgépiparon keresztül szinte a gazdaság minden területére kiterjed, így az elemzők a vállalat tevékenységéből általában az egész gazdaság állapotára vonatkozó következtetéseket is levonnak.

A GE az egész évre vonatkozó részvényarányos nyereség becslését a korábbi 1,54-1,6 dollárról 1,55-1,6 dollárra szűkítette, a piac 1,57 dollárra számít. A társaság árbevétele a második negyedévben 11 százalékkal 37 milliárd dollárra emelkedett, meghaladva a 35,59 milliárd dolláros elemzői várakozásokat.

A rendelésállomány a negyedév során 13 százalékkal, ezen belül a szolgáltatásokra irányuló rendelésállomány 29 százalékkal emelkedett. A GE energiaipari üzletágána nyeresége a második negyedévben 40 százalékkal zuhant.

"Ez évek óta a legjobb gazdasági környezet" - hangsúlyozta Jeff Immelt, a GE elnök-vezérigazgatója.
Kulcsszavak: GE General Electric

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

2024. február 8. 09:30