1848 – stratégiai játék

forrás Prim Online, 2005. március 12. 11:45
Tavaly kezdte meg az 1848/49-es szabadságharc stratégiai játék fejlesztését a Hydrogame programozócsoport. A játék több tesztelés után idén márciustól érhető el az érdeklődők számára a www.48.sulinet.hu honlapokról. Az Oktatási Minisztérium lehetővé tette, hogy az említett honlapokról Magyarországon bárki számára ingyenesen letölthetővé, on-line játszhatóvá váljék a játék, ráadásul a Sulinet honlapról elérhető oldal az 1848/49-es forradalomhoz és szabadságharchoz kapcsolódó digitális tananyagokkal egészült ki. Ezek közé tartozik a Somogyi Győző festőművész készítette Huszártörténelem című tananyag is.
Magyar Bálint oktatási miniszter ajánlója

„A személyes élménynél nincs maradandóbb tanulási forma. Egészen más valamit átélni, cselekvő résztvevőként bekapcsolódni, mint csak a tanár előadását hallgatni vagy érdemjegyért adni feleletet arról. Az 1848-49-es szabadságharc hazánk egyik legdicsőbb küzdelme, a magyar nemzet öntudatra ébredésének időszaka, annak megtestesülése. A játék nem csupán segít megérteni a történelmi helyzetet, hanem a hadműveletek sikeres vezetéséhez, a nyerő játszmához el kell sajátítani a csaták hátterében húzódó történelmi tényeket, a korabeli politikai viszonyokat is. S persze figyelembe kell venni az adott pillanatban a természeti adottságokat (pl. időjárás, a folyók vízjárása), a katonák harci kedvét és számos más szempontot is. Meg kell érteni, kik, miért és hogyan kötöttek szövetséget.

A diákság számára – tizenéves korban – különösen vonzó az a lehetőség, hogy mindezt egy számítógépes stratégiai játék teszi lehetővé. A történelemtanítás szempontjából kedvező, ha ez nem csupán egy fikción alapuló, öncélúan erőszakos játék, hanem a magyar nemzet történetének fontos része. A korrajz szempontjából fontos, hogy hitelesen ábrázolt helyszínek, felszerelések, egyenruhák jelenjenek meg. A játék éppen ezért lehet érdekes az idősebb korosztályok, a tanárok, a szülők számára is.

Ki ne gondolkodott volna el azon, ki ne szeretné kipróbálni, mire jutott volna például Klapka, Görgei vagy Bem – ha nem avatkozik közbe az Orosz Birodalom? Vajon könnyű volt-e megállítani Jellasics seregeit Pákozdnál? Volt-e vajon esélye Mógának győzelmet aratni Schwechatnál és eljutni Bécsig? Igaza volt-e Görgeinek, hogy először meghátrált Windischgrätz túlerőben lévő serege elől, vagy győzött volna, ha felveszi a harcot? Elkerülhető lett volna Világos, vagy Arad?
Ezekre az izgalmas kérdésekre bárki megpróbálhat válaszolni a játék segítségével. A korszak alapos megismerése a játék leírásának elolvasásával is lehetséges. A résztvevőnek kitörölhetetlen, személyes élményei is lesznek a magyar nemzet függetlenségéért vívott szabadságharcáról. Ezért az Oktatási Minisztérium mindenki számára ingyenesen teszi elérhetővé a játékot.”

A játék menete

1848 jellemzői, leírása
Körökre osztott stratégia, 1 kör = 1 hét
A hadszíntér az 1848-as Magyarország nagyméretű, nagyfelbontású térképe (4000x2600 pixel), amely korabeli térképek alapján készült
14 féle hadegység, 3 nemzet színeiben
több mint 70 tábornok, képpel és egyedi tulajdonságokkal
Több mint 15 perc háttérzene
30 féle hangeffektus
Erődök 3 féle méretben (Buda, Eszék, Komárom, stb.)
Dinamikus időjárás
Könnyen megtanulható, egyszerű felhasználói felület
Valódi stratégia

A játék a korabeli Magyarország térképén játszódik, a játékos ezen irányíthatja a hadseregeket. A hatalmas térkép több mint 2000 különböző domborzattal rendelkező hatszögre van felosztva. Ezek a területek lehetnek sík, dombos, mocsaras vidékek illetve hegységek. A legmagasabb hegyeket és a tavakat tartalmazó területek a hadseregek számára járhatatlanok. Fontos szerepet kap még az utak és a vasutak elhelyezkedése, mert ezeken gyorsabban haladhatnak a hadseregek. Az egységek mozgását folyók akadályozhatják, e vízi akadályokon legkönnyebben a hidakon juthatunk át.

A játék során a magyar félnek lehetősége van új egységek toborzására a nagyvárosokban. Az osztrák fél új egységeket nem állíthat fel, de időről időre kap erősítést a történelmi helyzetnek megfelelően. Az orosz beavatkozás választható, ennek esetén a magyar félnek sokkal nehezebb a dolga, hiszen két nagy hadsereget kell egyszerre legyőznie.

A seregek alapegysége az ezred és az üteg, minden hadsereg ezekből épül fel. Egy ezred maximum 2000 lovast vagy 4000 gyalogost foglal magában. Az ütegek létszáma 8 ágyú lehet. Az ezredek és ütegek különböző tulajdonságokkal rendelkeznek: létszám, tapasztalat, fáradtság, morál, ellátmány. Ezek a tulajdonságok dinamikusan változnak a helyzetnek megfelelően. Ellátmányt a nagyvárosok biztosítanak, ezektől a központoktól elvágott hadseregek nehéz helyzetbe kerülnek.

Az egyes hadseregek élére a játékos nevezheti ki a tábornokokat. Ezek a vezetők hatással vannak a vezetett hadtestre a csatákban. E mellett a játékos a csatában alkalmazott taktikát is beállíthatja, amely lehet vakmerő, kiegyensúlyozott vagy óvatos, illetve irányulhat az ütközet elkerülésére. A taktika mellett az egységek más parancsokat is kaphatnak, pl.: erőd lövetése, erőd rohamozása, feloszlatás, védősáncok kiépítése.

A csaták során a szembenálló hadak realisztikus mértékű veszteségeket szenvednek és nem megsemmisülnek, csak visszavonulnak vereség esetén. A csata végeredményétől függően változik az ezredek morál, tapasztalat és ellátmány szintje is. A nyílt csata mellett lehetőség van az erődök ostromára és bevételére is.

A játék a számítógép ellen játszható (a magyar vagy az osztrák-orosz féllel), vagy két játékos játszhatja egymás ellen az interneten illetve helyi hálózaton.

Kulcsszavak: oktatás Sulinet játék

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A legnépszerűbb szoftverek kreatív munkához

Ha olyan szoftvert keresünk, amellyel a kreatív munkát végző szakemberek csodálatos dolgokat hozhatnak egyszerűen létre, bizony nem kell sokáig kutakodnunk. Számos nagyszerű szoftver közül válogathatunk a világháló széles palettáján!

2022. augusztus 11. 11:42

Propaganda elleni védőoltás: Utazás!

Amerikai tudósítónk, Horváth László, olyan szemmel látogatta meg az év egyik legnagyobb turisztikai rendezvényét, az IPW Orlando 2022-öt, hogy közben szemügyre vette, mely fejlesztések könnyítik meg az ideérkezők utazását, és elfilozófált annak kapcsán, hogy miért érdemes útra kelni, és akár egy konferencia-részvételt is összekötni az adott hely felfedezésével, az ország - Amerika - felfedezésével.

2022. augusztus 8. 23:11

Így óvja a szemét, ha sokat ül kijelző előtt

Tudta, hogy a nyugati emberek naponta átlagosan 6 órát töltenek különböző képernyők előtt? Ha belegondol, egy kicsit furcsa is, hogy a telefonunk kijelzőjére védőfóliát teszünk, a laptop kijelzőjét folyamatosan törölgetjük, portalanítjuk, szóval óvjuk az eszközeinket, miközben a szemünk védelmére nem is gondolunk. Íme pár tipp, ami segíthet megtartani a szeme egészségét, ha sok időt tölt kijelző előtt.

2022. június 13. 17:17

Esztétikus magas teljesítményű asztali számítógép - igenis létezik!

Ebben a cikkben azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy igenis reális elképzelésnek számíthat egy olyan asztali számítógép beszerzése, amelyik nemcsak teljesítményben, hanem az esztétikumot tekintve is elsőrendű vételnek számít. Következzenek tehát a részletek!

2022. február 15. 18:06

Hogyan ne válj a hackerek áldozatává másodpercek alatt?

Elképzelhetetlen ma már az élet internet nélkül. Munkához, tanuláshoz, de sokan még a heti bevásárlást is a világhálóra fellépve oldják meg.

2022. január 31. 09:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Jól szerepeltek a magyar diákok a juniorok informatikai diákolimpiáján

2022. szeptember 26. 18:20

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2022. szeptember 21. 13:46

Hatalmas siker a tudományos Európa Bajnokságon

2022. szeptember 19. 18:00

’Az Év Honlapja’ pályázat 21. alkalommal keresi a legjobb honlapokat, applikációkat és digitális megoldásokat

2022. szeptember 7. 11:38