Google: jelentős forgalom- és nyereségnövekedés

Genda Csongor Zoltán, 2005. április 22. 20:08
A közismert internetes keresőportál, a Google az elmúlt negyedévben tetemes nyereségre tett szert.
Az előző évadhoz viszonyítva ez ötször nagyobb nyereséget jelent a vállalatnak, vagyis 369,2 millió dollár nettó nyereséggel zárták le kasszájukat. A hihetetlen nyereség mellett még az összforgalmukat is sikerült a duplájára tornászniuk, s így hozzávetőlegesen 1,26 milliárd dollárnyi forgalommal büszkélkedhetnek.

A mára befolyásos internetes vállalkozássá lett céget 1995-ben két egyetemista, Larry Page és Sergey Brin alapították.

"Ez egy nagyon erős negyedév volt a Google számára. Az üzlet továbbra is jól megy, és képesek voltunk az online-reklámok gyarapodását is a legjobban kiaknázni" - közölte Eric Schmidt gazdasági szakember.

A Google jelentős profitra tesz szert az egyre több reklámból, és ez annak is köszönhető, hogy növelte a cégekkel szemben az árait, azaz: a kulcsszavak beírásával milyen helyen dob ki a kereső egy céget, szolgáltatást.

A portál azonban nem csak árain emelt, hanem a kereső atraktivitásán is javítottak - és mint már megszokhattuk, a Google most sem árulta el jövőre vonatkozó terveit.
Kulcsszavak: Google

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50