Magyarországon még a GDP egy százaléka alatt a K+F költés

MTI Sajtóadatbank, 2005. május 10. 08:32
Magyarországon, a legfrissebb adatok szerint a GDP 0,94 százalékát fordítják kutatás-fejlesztésre, míg az európai uniós átlag két százalék körül van - mondta az MTI-nek Greiner István a Magyar Innovációs Szövetség alelnöke.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn a Richter Gedeon Rt.-ben egy 12 milliárd forint értékű kutatási beruházás bejelentése kapcsán - országos viszonylatban - kevésnek ítélte a K+F ráfordításokat, különösen az üzleti szférától. Az államnak - a hosszú megtérülési idő miatt - elsősorban az alapkutatásokra kell költenie – tette hozzá a kormányfő. Magyarországon jelenleg a K+F ráfordítások egyharmada az üzleti szféra költése, a többi a közvetlen és közvetett költségvetési forrás - közölte Greiner István.

A kutatás-fejlesztés területén a bevételeikhez képest jelentős ráfordítást tavaly mintegy 200 cég végzett Magyarországon, beleértve az olyan külföldi cégeket is, amelyeknek itt van a kutatási központjuk. Fontos lenne néhány éven belül megduplázni a K+F ráfordításokat és megfordítani az arányt: a vállalkozások finanszírozzák ennek kétharmadát és csak egyharmad jusson az államra - magyarázta a Magyar Innovációs Szövetség alelnöke. Hosszabb távon, 2015-ig az Európai Unió törekvéseivel összhangban a GDP három százalékát kellene K+F-re költeni. A kutatás-fejlesztésben is a húzóágazatokra - elsősorban az informatikára és a biotechnológiára kell összpontosítani – mondta Geiner István.
Kulcsszavak: kutatás k+f

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09