Puskázásgátlási szolgáltatás

Zsadányi Pál, 1999. november 26. 12:08
Az intenet ragyogó dolog. Ma már szinte mindenre van benne "megoldás". Ezt a diákok is tudják, és használják is. Aztán tanár legyen a talpán, aki észreveszi a plágiumot.
Amerikában egy cég úgy vélte, hogy erre a kiskapus játékra biztos üzletet is lehet alapítani. A kidolgozott módszer az interneten megkeresi a "dolgozat" részeinek mintáit, majd szinte soronként képez egy elemző hisztogramot, hogy hány százalékban lehet eredeti az adott szakasz a delikvens "megoldásában". "Kapacitásuk" több ezer oldal naponta. Létesítettek egy hálószemet , ahol példákat láthatunk, és alkalmasint meg is lehet rendelni a puskázási ellenőrzést.

Hogy ez kinek éri meg? Annál nincs nagyobb balhé, mintha kiderül, hogy a bíráló nem fedezi föl, hogy csúnya plágiumról van szó, nem eredeti ötletről. Ezért első sorban egy bíráló hívhatná segítségül a szolgáltatást. Ha a zsebe elbírja, mert lehet, hogy a leves többe kerülne, mint a hús, hiszen a bírálatért adott tiszteletdíjak nem éppen alacsonyak. Lehetne még érdekelt a dologban a "dolgozat" alapján diplomát kiadó intézmény, de az oktatási intézmények világszerte nincsenek úgy "eleresztve", hogy ilyesmire adjanak ki pénzt. Hogy a hazaiakról és a hazai bírálati díjakról ne is beszéljünk. Mellesleg az országot is leégetheti egy ilyen plágiumbalhé. Pláne szériában!

Egyébként a hallgatók viselkedése az UCB-n és az MIT-n állítólag drámaian javult már csak attól a tudattól is, hogy dolgozataikat szúrópróbaszerűen plágiumvizsgálatnak vethetik alá. Mert azért a hallgatónak sem kis malőr, ha rajtakapják, nemde? A cég mindenesetre elindította módszerének szabadalmaztatását.

Végezetül egy kis hazai zenei sztori a plágiumhoz kapcsolódóan. Ferencsik János, a Operaház nagy karmester-egyénisége betanította egy próbán legújabb darabját. A parkettről ilyen morgások hallatszottak: "Ez Vivaldi." "Ez Mozart." Mire Ferencsik leintette a próbát, és így szólt az ő népéhez: "Uraim! Már mind a 12 hangot megírták. Folytassuk!" Na, ennyit a plágiumról. Már minden létező ábécé minden létező betűjét megírták. Hát még ezer év múlva!

Kulcsszavak: onlineszolg

Kedvező árral érkezik a fiatalos Xiaomi Phone Youth Edition

Holnap debütál a kiemelkedő ár-érték arányáról híres, MIUI kezelőfelülettel ellátott Xiaomi Phone olcsóbb kiadása, mely különböző színű hátlapjaival próbálja megérinteni a fiatalok szívét.

2012. május 17. 13:40

Kétmagos processzor és 2GB RAM a Galaxy S III LTE-képes változatában

A koreai gyártó legújabb csúcsmobilja nem csak négymagos Exynos processzorral jelenik meg, hanem kétmagos Snapdragon S4 processzorral meghajtott, LTE-képes verzióban is piacra kerül. A 4G hálózatok elérésére felkészített S III leheletnyivel gyengébb processzorát 2GB RAM-mal kompenzálja a Samsung.

2012. május 17. 12:23

IncrediMail 2.6.29.5203

Fantasztikus effektekkel teletűzdelt, teljes tudású levelező-szoftver, amely lenyűgöző látványt nyújt. Új levél érkezéséről jópofa alakok értesítenek, minden a leveleken végrehajtott művelet szellemes 3D animációkkal történik, a leveleket pedig saját háttérrel, képekkel, animációval, hanggal és akár saját kézírásos aláírásunkkal láthatjuk el.

2012. május 17. 11:35

E-könyves világkongresszus Londonban: merész gondolatok

Két napja tart, és ma fejeződik be az e-könyvolvasás világkongresszusa Londonban. A második alkalommal megrendezett, széles értelemben vett szakági konzultáció a könyvkiadói üzleti modellek változásit próbálja tetten érni, előtérbe állítva természetesen az új konstrukciók lehetőségeit.

2012. május 17. 11:20

SoftPerfect Network Scanner 5.4.3

Ez a modern kezelőfelülettel rendelkező ingyenes szkenner, többszálas működésre is képes. Rendszergazdák és normál felhasználók számára egyaránt ajánlott. A program segítségével többek között hálózaton oszthatunk meg mappákat. Letölthető a 32 és a 64 bites verzió is.

2012. május 17. 11:20

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

PRADA Phone by LG 3.0 teszt

Visszatért a böngészőtalálatokat átirányító trójai

2012. május 15. 10:41

Mobilszolgáltatók: a kormány megduplázza adóterhüket

2012. május 14. 19:05

Cyberoam a Sicontactnál - új termékhez új honlap

2012. május 11. 15:42

Az internetes üzlet mától okostelefonon dübörög

2012. május 11. 10:19

A pénz beszól: Ma kezdődik a Media Hungary

2012. május 8. 08:17

Magyarországon épül Európa legnagyobb adatátviteli informatikai központja

2012. május 5. 09:08

ESET biztonsági megoldás Androidra a Google Play oldalán

2012. május 3. 10:56

Május 18-án kerül tőzsdére a Facebook

2012. május 2. 13:59

Akadozik a magyar internet

2012. április 30. 14:54

A Docler cégcsoport megvette a NetLock-ot

2012. április 30. 13:52
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu