A héten nyit az MTV zeneáruház

Milkovits Gábor, 2006. május 16. 08:45
Hat hónappal a bejelentés után, május 17-én végre valóban beindítja Microsofttal közösen kialakított „Urge” zeneletöltő szolgáltatását az MTV zenetévé-társaság.
A szolgáltatás (http://www.urge.com/comingsoon/index.jhtml?_requestid=48853) egyelőre Amerikában lesz igénybe vehető, és az előfizetők 10, illetve a több mint százféle kompatibilis lejátszóra történő letöltés esetén 15 dolláros havidíj ellenében válogathatnak a mintegy 2 millió zeneszámot tartalmazó adatbázisból. A dalok egyenként 1 dollárba kerülnek, míg egy teljes album letöltése 10 dollárt kóstál. Az Urge zeneáruház szorosan integrálva lett a Microsoft Windows Media Player szoftverével úgy, hogy annak számos új funkcióját támogatja, elsősorban a zenei adatbázisban történő keresés és navigálás terén. Mindez olyan előnyt jelent, ami a többi hasonló szolgáltatással közel azonos ár mellett, illetve az MTV márkanév ismertségének segítségével lehetővé teheti az Urge számára, hogy ledolgozza időbeli hátrányát a riválisokhoz képest.

Az Urge a Microsoft PlayForSure DRM technológiáján alapul, ami azt jelenti, hogy az ezt támogató hordozható lejátszókkal kompatibilis, a magasan a legnépszerűbb iPod-okkal azonban nem.
Kulcsszavak: zene e-commerce MTV Microsoft

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59