MTV kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: MTV
![](/download/viewattach/143772/1/40/1540794-1512135653.jpg)
Az MTV dokumentumfilmmel segíti a járványhelyzet miatt lelki gondokkal küzdő fiatalokat
Különleges dokumentumfilmmel hívja fel a figyelmet a tinédzserek járványhelyzet okozta súlyos mentális gondjaira az MTV. A zenecsatornán itthon május 8-án, szombaton 15:05-től látható Each and Every Day című dokumentumfilmben olyan fiatalok szólalnak meg, akik bár lelkileg mélypontra kerültek, de segítséget kértek, és így képesek voltak kimászni a gödörből. Az alkotás célja, hogy a személyes történeteken keresztül a mentális egészségről szóló diskurzus, valamint a segítségkérés fontosságát hangsúlyozza. A téma kapcsán Balatoni József „Jocó bácsi” és a Kék Vonal szakértője is megosztotta a magyar tinédzserek jelen lelkiállapotával kapcsolatos tapasztalatait.
![](/download/viewattach/92469/1/40/437086-296182874.jpg)
Új arculat, új tervek az MTVA köreiben
Az MTVA a mai napon jelentette be a teljes arculatváltással járó új elképzeléseit a jövőről. "A közmédia új arculata a rend, a kiszámíthatóság és az együttműködés korszakának kezdete is" - mondta Böröcz István, a közmédiát irányító vagyonkezelő alap vezérigazgatója.
![](/download/viewattach/87119/1/40/275702-908169335.jpg)
Sziget Fesztivál prolongálva
Az idei Sziget Fesztivál nagykoncertjeinek többségét újra megnézhetik azok, akiknek van MTV Live HD-jük. A csatorna ugyanis 33 országban tűzi műsorára a koncertfelvételeket.
![](/download/viewattach/72199/1/40/preview-1943450358.jpg)
Meseklasszikusok az interneten
A Magyar Televízió archívumának kincsei, klasszikus rajz-, báb- és ifjúsági filmek nézhetők meg az interneten az MTV Online és az Egyszervolt.hu csoport együttműködésében.
Lezárul az m1 és m2 kísérleti HD-sugárzása a MinDig TV platformon
Az Antenna Hungária (AH) a mai nappal lezárja az m1 és m2 csatorna kísérleti HD-sugárzását a MinDig TV földfelszíni digitális platformon. Az AH az MTV kedvező döntését várja arról, hogy szerződött partnerként csatlakozik a platformhoz.
![](/download/viewattach/69963/1/40/preview-1692114001.jpg)
Kalózvideóból legális hirdetési jövedelem
A Music Televisiont birtokló Viacom eddig agresszív perekkel próbálta elkerülni az elkerülhetetlent, vagyis videói internetes terjesztését. A cég most felismerte stratégiája kivitelezhetetlenségét és 180 fokos fordulattal úgy döntött, inkább engedélyezi a megosztást, ám leszedi saját hasznát.
![](/download/viewattach/68597/1/40/preview-135237498.jpg)
MTV: online közvetítés az olimpiáról
A holnap kezdődő pekingi nyári játékok ideje alatt óriási érdeklődésre számítanak aTelesport.hu szerkesztői, akik olimpiai különszámmal is készültek.
![](/download/viewattach/57540/1/40/preview-145031952.jpg)
Civilszervezet bírálja a Viacomot az MTV-anyagok miatt
Az egyik leghíresebb elektronikus jogvédelmi szervezet, az Electronic Frontier Foundation (EFF) élesen bírálta a Viacomot a zenei videók YouTube-ról történt eltávolítása miatt, szerintük az óriáscég tévesen ítéli meg a helyzetet.
![](/download/viewattach/57519/1/40/preview-1139175450.jpg)
Videóletöltő szolgáltatást indít az MTV
Egyes részletek helyett a jövőben teljes műsorokat és videóklipeket lehet majd letölteni az MTV oldalairól, fény derült arra is, miért töröltette műsorait a vállalat a YouTube-ról.
![](/download/viewattach/52743/1/40/preview-406437283.jpg)
A héten nyit az MTV zeneáruház
Hat hónappal a bejelentés után, május 17-én végre valóban beindítja Microsofttal közösen kialakított „Urge” zeneletöltő szolgáltatását az MTV zenetévé-társaság.
![](/download/viewattach/50075/1/40/preview-907224348.jpg)
Internetes zeneszolgáltatást indít az MTV és a Microsoft
Az MTV zenei tv-csatorna többéves tervezés és hosszas találgatások után bejelentette, hogy jövőre ténylegesen online zeneletöltő szolgáltatást indít, együttműködésben a Microsofttal.
![](/download/viewattach/48946/1/40/preview-2081450384.jpg)
Az MTV 49 millió dollárért felvásárolta az iFilm-et
Az MTV 49 millió dollárt fizetett az online videó-tartalom szolgáltatásához szoftvereket fejlesztő iFilm-et, így készülve az internetes fizetős letöltések bevezetésére.
![](/download/viewattach/48642/1/40/preview-1954995870.jpg)
Az LG szponzorálja az MTV 2005-ös zenei díjkiosztó gáláját
Az LG Electronics, az elektronikai, informatikai és kommunikációs ipar prominens szereplője hivatalos szponzorként támogatja a november 3-án, a portugáliai Lisszabonban megrendezésre kerülő MTV Europe Music Awards 2005 díjkiosztó gálát.
![](/download/viewattach/48593/1/40/preview-2056638472.jpg)
Közös MTV Warner videoklip-kínálat mobilra
A Warner Music Group és az MTV közösen hoz létre rövidített videoklip montázsokat, melyek kifejezetten mobiltelefonok tartalomszolgáltatására készülnek.
![](/download/viewattach/47337/1/40/preview-2003050103.jpg)
Meghosszabbították a két országos kereskedelmi csatorna koncesszióját, jöhet az MTV közéleti csatornája
A médiahatóság öt évvel meghosszabbította az RTL Klub és a TV2 koncesszióját, valamint nyilvántartásba vette a Magyar Televízió közéleti csatornáját - erősítette meg az MTI értesülését több testületi tag szerdán.
MTV-műsorok élőben mobilon
Július első napjaiban kezdi meg a Magyar Televízió (MTV) műsorainak élő közvetítését a Pannon GSM és a T-Mobile.
![](/download/viewattach/45492/1/40/preview-1494866105.jpg)
Az MTV-n mutatja be az Xbox 2-t a Microsoft
A Microsoft bejelentette, hogy május 12-13-án az MTV-n egy tv-műsorban mutatja be először a nagyközönségnek következő generációs Xbox játékkonzolját.
![](/download/viewattach/39566/1/40/preview-1421711642.jpg)
Az MTV is beindítja saját online zenei szolgáltatását
A közelmúltban hasonló bejelentésekkel előálló nagy cégeket, például a Sony-t követően most az MTV-ről is olyan hírek keltek szárnyra, hogy saját internetes zenei szolgáltatás beindítását tervezi.
Az interaktív rádiós
A Petőfi rádió programjában minden csütörtökön este tíz órától hallható egy számítógépes rádióműsor, immáron több mint hét éve. Aki egyszer is belehallgat a Modem idők talkshow-ba, szinte biztos, hogy törzshallgatójává válik...
A műsor készítője a folyamatosan kísérletező Szilágyi Árpád.
Garázdák a királyi tévé weboldalán
Számítógépkalózok jártak a Magyar Televízió webkiszolgálóján. Az ismeretlen garázdák a www.mtv.hu nyitóoldalán az FBI-t, az Egyesült Államokat és Magyarországat gyalázzák. A deface végrehajtói az iszlám kultúra iránti nagyobb tiszteletet követelnek.
Cikkgyűjtő
További híreink
A kék halál képernyőn túl: miért ne hagyjuk figyelmen kívül a szoftverfrissítéseket?
A hibás CrowdStrike-frissítés okozta széleskörű informatikai leállások előtérbe helyezték a szoftverfrissítések kérdését. Frissítsünk vagy inkább ne? Az ESET kiberbiztonsági szakértői most elmondják, miért fontosak a hibajavítások, és miért nem jó megoldás, ha ezeket elmulasztjuk.
Idén a fenntartható cégek tulajdonosait is díjazza az EY
A fenntarthatóság iránt elkötelezett vállalkozókra is reflektorfényt irányít az EY Az Év Üzletembere Program. A független bírálóbizottság első alkalommal osztja ki idén az EY Fenntarthatóságért Különdíjat, hogy kiemelje azokat, akik környezetbarát, társadalmilag hasznos és emberközpontú társaságok tulajdonosai és vezetői.