A Microsoft fellebbezett a többszáz-milliós büntetés ellen

Genda Csongor Zoltán, 2006. október 4. 17:43
A Microsoft nem ért egyet ez Európai Bizottság júliusi döntésével, ezért a vállalat képviselői a hétfői napon Luxemburgban benyújtották fellebbezési kérelmüket.
A versenyjogi hivatal idén nyáron 281 millió eurós büntetést szabott ki a szoftveróriásra, mivel szerintük az nem tett maradéktalanul eleget az EU által két évvel azelőtt meghatározott követeléseknek. 2004-ben első alkalommal majdnem félmilliárd euróra bírságolták a redmondi konszernt, mivel az a bíróság szerint visszaélt monopolhelyzetével a konkurens cégek kárára. Az EU álláspontja szerint a Microsoft azt követően sem tett közzé a Windows szerverplatform kezelőrendszeréről használható műszaki dokumentációt. Ennek következménye lett a július közepén kirótt újabb többszáz-milliós büntetés, amely a 2005. december 16. és 2006. június 20. közötti időszakra vonatkozik. A Microsoft részéről már akkor megalapozatlannak tartották az EB döntését és a pénzbüntetést, ugyanakkor pedig kihangsúlyozták, hogy a cég óriási erőfeszítéseket tett már annak érdekében, hogy megfeleljen a bizottság 2004-es határozatának.

Újabban több biztonságspecialista is szemére vetette a Microsoftnak, hogy az nem működik kellőképpen együtt a védelmi szoftvereket fejlesztő cégekkel, és monopolhelyzetének visszaélésével vádolják a vállalatot.

Kulcsszavak: Microsoft jog EU

Microsoft: példaértékű együttműködés az IK-val

A Debreceni Egyetem Informatikai Karával folyó közös munkáról számolt be weboldalán a szoftvergyártó világcég. A vállalat és az IK között évek óta meglévő együttműködés révén a Microsoft által támogatott képzéseken vehetnek részt az egyetem hallgatói, akik a cég legújabb technológiáit ismerhetik meg és piacképes tanúsítványokat szerezhetnek.

2023. február 8. 18:41

A Magyar Telekom jóváírja Törökországban és Szíriában tartózkodó ügyfelei roaming díját

A Magyar Telekom együttérzéssel figyeli a napokban Törökországban és Szíriában bekövetkezett természeti katasztrófa eseményeit. A kialakult helyzetre való tekintettel a vállalat 2023. február 6. és 28. között ezen országokban tartózkodó ügyfeleinek a roaming díját (beleértve az alapdíjas hanghívásokat, SMS-eket, MMS-eket és a mobilinternet forgalmat) teljes mértékben, összeghatár nélkül jóváírja annak érdekében, hogy kapcsolatban tudjanak maradni a hozzátartozóikkal és a segélyszervezetekkel, intézményekkel. 

2023. február 8. 18:08

A Magyar Telekom jóváírja Törökországban és Szíriában tartózkodó ügyfelei roaming díját

A Magyar Telekom együttérzéssel figyeli a napokban Törökországban és Szíriában bekövetkezett természeti katasztrófa eseményeit. A kialakult helyzetre való tekintettel a vállalat 2023. február 6. és 28. között ezen országokban tartózkodó ügyfeleinek a roaming díját (beleértve az alapdíjas hanghívásokat, SMS-eket, MMS-eket és a mobilinternet forgalmat) teljes mértékben, összeghatár nélkül jóváírja annak érdekében, hogy kapcsolatban tudjanak maradni a hozzátartozóikkal és a segélyszervezetekkel, intézményekkel. 

2023. február 8. 17:25

Megérkeztek az új, extra teljesítményű Ambilight televíziók

Bármilyen tartalmat is szeretnének nézni a felhasználók 2023-ban – legyen az film, sport vagy játék – a TP Vision a legjobb élményt kínálja az új Philips TV prémium OLED, MiniLED „The Xtra” sorozatú modelleken és a „The One” LED Ambilight TV széles választékának köszönhetően. Minden újonnan bevezetett modell az új, 7. generációs P5 képfeldolgozó processzorral rendelkezik.

2023. február 8. 17:04

A HONOR új hajlítható telefonját szerelte szét a JerryRigEverything

A HONOR új, az MWC 2023-on debütáló, majd a globális piacon is elérhető HONOR Magic Vs hajlítható okostelefonjának alkatrészeit mutatja ma be friss szétszerelős videójában Zack a JerryRigEverything YouTube-csatornától.

2023. február 8. 15:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Google vezérigazgatója jelentette be a Google Bard indulását

2023. február 7. 12:34

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2022 díjazottjai!

2023. január 27. 09:47

Látássérülteknek fejlesztett eszköz nyerte az LG versenyének fődíját

2023. január 26. 14:02

Közeleg a 31. Magyar Innovációs Nagydíj felhívás beadási határideje

2023. január 16. 18:51