Az orosz Sistema megint cáfolta, hogy érdeklődött volna a Magyar Telekom iránt

MTI Sajtóadatbank, 2007. április 19. 08:33
Az orosz Sistema konglomerátum megint cáfolta, hogy valaha is érdeklődött volna a Deutsche Telekomnak a Magyar Telekomban meglévő, többségi részesedése iránt.
Nem felel meg a valóságnak az az információ, amely szerint a Sistema Telekom bármilyen formában érdeklődött volna a Magyar Telekom iránt, ismételte meg kurtán Anna Bojko szóvivő az RBK daily című orosz üzleti lap szerdai száma szerint.

Ezzel a Sistema Telekom Kóka János magyar gazdasági miniszternek arra a bejelentésére reagált, hogy a bonni konszern vezetői stratégiai befektetésnek tekintik a magyar távközlési szolgáltatóban birtokolt 59,21 százalékos pakettet. A Sistema már korábban is cáfolta azt a sajtóhírt, amely szerint az MTS orosz mobilszolgáltatóban meglévő részesedésének a szóban forgó magyar pakettre való kicserélését ajánlotta volna a Deutsche Telekomnak.

A magyar piac nem érdekelheti a Sistemát, amely a fejlődő piacokat jelöli meg terjeszkedésének elsődleges irányaként, mondta a Dresdner Kleinwort Wasserstein egy moszkvai elemzője a német Handelsblatthoz kötődő RBK dailynek. A Moszkva Bank egy analitikusa viszont arra gyanakodott, hogy a Sistema a tárgyalási kudarcát leplezhette a kategorikus cáfolattal. Ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy a Deutsche Telekom próbálta ily módon felkelteni más befektetők érdeklődését a magyar üzletrész iránt.
Kulcsszavak: +céginfo Magyar Telekom

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Koronavírus: nemzetközi nagyvállalatok használják a magyar big data cég új pandémia adatbázisát

A budapesti székhelyű Starschema és a felhőalapú adatkezelési technológiákban élen járó kaliforniai tech-óriás, a Snowflake együttműködésének köszönhetően március 25-én vált elérhetővé az az integrált információs rendszer, amely a járvánnyal kapcsolatos hiteles forrásokra támaszkodva jelenleg az egyik legátfogóbb adatszolgáltatást nyújtja a világon. Az ingyenes és szabadon felhasználható adathalmaz óriási segítséget nyújthat kormányoknak, nemzetközi nagyvállalatoknak és szervezeteknek rendkívüli intézkedéseik és a gazdasági döntéseik meghozatalában.

2020. március 29. 12:27

Ingyenesen elérhető Home Office chatbottal segíti a hazai cégeket a ChatBoss Team

A koronavírus járvány rendkívül nehéz helyzetbe hozta a hazai cégek többségét, egy csapásra az eddig elodázott digitális megoldások váltak a túlélés kulcsává. Habár az elsődleges kihívást az üzleti tevékenységek akadálytalan fenntartása jelenti, ehhez elengedhetetlen a kollégák távmunkájának megszervezése és támogatása, valamint a feléjük és a külvilág felé irányuló aktív és átlátható kommunikáció. Nagy teher és felelősség ez a vállalkozások számára, nem csoda, hogy egyre többen fordulnak a mesterséges intelligencia felé. Az MI-alapú chatbotokat fejlesztő magyar ChatBoss Team most számukra nyújt segítséget: kifejezetten ilyen helyzetekre fejlesztett Home Office chatbotjukat most ingyenesen használhatják a cégek.

2020. március 29. 10:11

A 2019. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázat Innovációs díjasai

A Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottsága, az NKFIH elnökének vezetésével, 46 jelentkező társaság közül választotta ki a 2019. évi innovációs nagydíjas társaságot, valamint további hét innovációs díjat itélt oda. Az értékelés szempontjai között döntő volt az innovációból elért 2019. évi gazdasági eredmény. Az innovációs nagydíjas társaság kiválasztása titkos szavazással történt. 

2020. március 28. 14:31

A számlázás is home office-ra hangolható

Rengeteg cég és egyéni vállalkozó költözött home office-ba az elmúlt hetekben, hiszen a digitális lehetőségeknek köszönhetően ma már otthonról is intézhetjük napi feladatainkat. A kialakult járványügyi helyzetben érdemes minden fizikai kontaktust minimálisra csökkenteni, éppen ezért fontos, hogy számlaügyeink intézését is teljesen digitális útra tereljük. Ehhez nyújt segítséget a következő hónapokban a Számlázz.hu, akik több szolgáltatásukat is ingyenessé tették a járvány időszakában az otthoni munkavégzés, a zavartalan számlázás és könyvelés támogatására.

2020. március 28. 10:22

A Vodafone telefonos és online ügyintézésre kéri az ügyfeleket

A Vodafone Magyarország a koronavírus miatt kialakult helyzetben igyekszik olyan szolgáltatásokat és digitális megoldásokat nyújtani, amelyek segítik a lakosságot, a vállalkozásokat és a hatóságot ebben a nehéz időszakban.

2020. március 27. 18:39

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan legyenek a gyerekek és a tanárok biztonságban a digitális oktatás ideje alatt is?

2020. március 25. 10:43

Hasznos tippek, hogy előnyünkre fordítsuk a bezártságot!

2020. március 24. 16:55

Koronavírusos átverést azonosított az ESET

2020. március 18. 09:11

Javaslatcsomag szülőknek és pedagógusoknak a HiperSuli digitális tanáraitól

2020. március 15. 11:53
online sportfogadás