Szélessávú internetszolgáltatásokban erősít a Vodafone

Prím Online megtudta, hogy a jelenleg a Vodafone kínálatában található négy HSDPA készülék (LG, Nokia, Samsung okostelefonok, ill. Motorola V3-as modell) mellett már júliusban két újabb mobilra is kiterjesztik az elsősorban az otthoni felhasználókat megcélzó szolgáltatást. Beck György szerint 2007-ben tízezres nagyságrendben várnak Vodafone HSDPA szélessávú mobilinternet-előfizetőket.
A Vodafone Magyarország teljes 3G hálózatát HSDPA üzemmódra kapcsolta, így jelenleg Budapesten és környékén, illetve öt vidéki nagyvárosban, Győrött, Pécsett, Szegeden, Debrecenben és Miskolcon biztosítja a 3,6 Mbit/s-os maximális letöltési és 384 kbit/s-es feltöltési sebességű hozzáférést.
„Eddig a Vodafone Csoport 14 országában vehették igénybe előfizetőink a HSDPA szolgáltatást. Büszkék vagyunk rá, hogy már Magyarországon is elérhetők a Vodafone szélessávú mobilinternet-megoldásai. Számunkra a szolgáltatás minősége és ügyfeleink elégedettsége a legfontosabb, ennek megfelelően alakítottuk ki stabil, gyors és megbízható hálózatunkat, illetve tudunk előfizetőinknek széles készülék- és csomagválasztékot kínálni.” – mondta a sajtótájékoztatón Beck György.
Az Internet Szabadon akció keretében kétéves hűségnyilatkozattal igénybe vehető csomag havi díja 5000 forint, de az első hónap díjmentes. Az internetkapcsolathoz szükséges eszközök mindössze 1 forintért vásárolhatók meg. További újdonságnak számít, hogy az ügyfél három munkanapon belül visszaviheti a készüléket a vásárlás helyszínére, és minden további kötelezettség nélkül lemondhatja a szolgáltatást, amennyiben az valamiért nem nyerte el tetszését. Az akció igazi különlegessége, hogy az 5000 forint havidíjon felül nem számol fel forgalomdíjat a szolgáltató és nincsen adatmennyiségi megkötés sem, az egyetlen kikötés, hogy a fájlcserélő alkalmazások használata esetén az összforgalom nem haladhatja meg a havi 5 GB-t. Ezen kívül azonban tetszőleges mennyiségű e-mail küldhető és fogadható, tetszőleges számú weboldal látogatható meg, akár zenéket, képeket vagy filmeket is letöltve. Az internetes telefon, videotelefon és on-line tv is szabadon használható. Szintén nincs korlát a vállalati hálózatok távoli elérésének adatforgalmával kapcsolatban sem.
Az akciós csomag mellett forgalmi szokásaiknak megfelelően a havidíjas előfizetők 4 opció és 3 tarifa közül választhatnak, a feltöltőkártyás ügyfelek pedig 3 opciót rendelhetnek meg. Az opciókkal a meglévő Vodafone előfizetés egészíthető ki egy internetes csomaggal. A külön tarifacsomagok ára magába foglalja a SIM kártya költségét is. A Vodafone Start csak opcióként érhető el, azaz már meglévő havidíjas előfizetéshez igényelhető. Azoknak ajánlott, akik az internetet főleg nagy fájlok nélküli e-mailezésre és alkalomszerű szörfözésre vagy WAP-ozásra használják.
A Vodafone Internet 200 Plusz, fix havidíjas csomag tarifaként és opcióként is igénybe vehető. A havidíjban foglalt 200 MB forgalom körülbelül fedezi a napi egyszeri internet szörfözés és elektronikus levelezés forgalmi igényét.
A Vodafone Internet 5GB opció és tarifa azoknak lesz megfelelő választás, akik napi egyszeri alkalomnál gyakrabban interneteznek és adatokat is letöltenek. Az igazi internetfüggőknek javasolt a Vodafone Internet 10GB csomagja, hiszen 10 GB adatforgalomig 10 000 forint a havidíj.
A Vodafone magyar leányvállalata jelenleg egy Huawei E220 típusú USB modemet forgalmaz, amely egyaránt csatlakoztatható PC-khez és laptopokhoz, 3,6 Mbit/s maximális letöltési sebességet biztosítva. Emellett kétfajta adatkártya közül választhatnak az ügyfelek. A VMC HSDPA E620 adatkártya maximális letöltési sebessége 1,8 Mbit/s, a VMC HSDPA E630 maximális sebessége 3,6 Mbit/s.
Jelenleg négy HSDPA telefon kapható a Vodafone-nál, a Motorola V3xx, az LG KU970, a Nokia N95 és a Samsung i600, június végén azonban újabb két telefonnal bővül a portfolió. Bármely HSDPA telefon használható modemként, bluetooth vagy kábel segítségével a számítógéphez kapcsolva. Emellett a mobilkészülékeken is lehetőség nyílik a szélessávú internetezésre, használatukkal a Vodafone live! tartalmak is lényegesen gyorsabban érhetőek el.
Kapcsolódó cikkek
- Mobiltelevíziós teszt az Antenna Hungária és a T-Mobile közreműködésével
- T-Mobile: még több internet változatlan áron
- Magyarországon először: ingyenes gyermekzár-szolgáltatást kínál a Vodafone
- Száz lakosra több mint száz mobiltelefon jut
- Használt mobilért jelentős kedvezmény 3G-képes készülékre a Pannonnál
- Közösségi portál a Pannontól
- T-Mobile: szélessávú roaming már 21 hálózaton
- Budapesten lesz a Vodafone globális szolgáltató központja
- Vita a Vodafone marketingjéről
- Sony Ericsson Walkman mobilok a Vodafone kínálatában
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Divatfotózás a HONOR csúcskategóriás készülékével
A fotózás a kezdetektől fogva a divatipar elengedhetetlen része. A folyamatosan változó trendeket és stílusokat ugyanis meg kell örökíteni, elvégre meghatározzák az egyes korszakokat. A fotótechnológia fejlődése jelentős szerepet játszott a divatfotózás alakulásában is, exkluzív művészeti formából a személyes stílus médiumává alakítva azt. A HONOR Magic5 Pro egy forradalmi okostelefon, amely új szintre emeli a fotózást. Egy olyan eszköz a divatrajongók számára, amely ideális hogy, segítségével felfedezzék és kiaknázzák kreatív lehetőségeiket.
Korlátlan belföldi mobilinternetet kínál az új Mobilnet XXL díjcsomag
A megnövekedett adatigényekre reagálva megújítja hordozható eszközökhöz is használt, csak mobilinternetet biztosító SIM-kártyákhoz tartozó lakossági hordozható mobilinternet portfolióját a Vodafone Magyarország. A szolgáltató új díjcsomagja, a korlátlan belföldi adatkeretet kínáló Mobilnet XXL a Mobilnet Start+, a Mobilnet Medium+ és Mobilnet 150 GB csomagokat váltja.
Vadonatúj, trendi színekben érkezik a megújult Nokia 2660 Flip
Húzd jobbra a valóságot a vadonatúj, Pop Pink és Lush Green színekben is elérhető Nokia 2660 Flippel. A már jól ismert, élénk színekben újragondolt készüléket a Z és Y generáció hirtelen megugró érdeklődése hívta életre, akik a saját mentális egészségük érdekében egyre többen választják a Flipet, hogy korlátozzák az okostelefonjuk képernyője előtt töltött idejüket.*
Mobiltelefonokon érkezik a bankolás jövője
A következő évtizedben az Y és a Z generáció válnak a bankok legfontosabb célcsoportjaivái, mivel várhatóan közel 70 billió dollárnyi vagyon száll rájuk szüleiktől. Mit jelent ez a bankszektor számára? Először is azt, hogy gyorsan kell digitalizálódnia. Az újabb generációk szülöttei számára a mobiltelefonok kiemelt fontossággal bírnak: gyors, kényelmes és könnyen navigálható hozzáférést szeretnének a szolgáltatásokhoz. Mivel az Y és a Z generáció közel fele online szeretne hozzájutni a szükséges információkhoz, a banki szolgáltatások iránti elvárásaik eltérnek a szüleikétől.
Mozgalom világít rá az élet láthatatlan szépségeire
A modern, pörgős, digitális világban könnyű szem elől téveszteni a kisebb, látszólag jelentéktelen pillanatokat, amik igazán varázslatossá teszik az életet. Ezek a momentumok csak úgy elsuhanhatnak mellettünk, ahogy feladatról feladatra zakatolunk hétköznapjainkban, már-már odatapadva a képernyőkhöz. Pedig ezekben a mulandó pillanatokban lelhető meg az élet esszenciája – azokban az apróságokban, amelyek szünetre és reflekcióra késztetnek, és amiknek köszönhetően igazán értékelhetjük a körülöttünk lévő világot. A HONOR Magic5 Pro azzal a céllal készült, hogy segítse az embereket az ilyen értékes, gyakran megfoghatatlan mozzanatok megörökítésében. Így ragadható meg a láthatatlan szépség.