Még egyszerűbb SMS-ben lottózni

forrás Prim Online, 2007. június 4. 18:19

Még egyszerűbb SMS-ben lottózni, és a T-Mobile-osok mellett már a Pannon ügyfelek is próbára tehetik szerencséjüket.

Június 1-jétől a Szerencsejáték Zrt. egyes népszerű játékait, mint például az Ötös- és Hatos lottót a T-Mobile és a Pannon ügyfelei is játszhatják SMS-ben. A megújult, a mobil vásárlás keretében elérhető egyik legsikeresebb termék, a két mobilszolgáltató közös fejlesztésének köszönhetően, sokkal könnyebben használható formában elérhető a T-Mobile, illetve mostantól a Pannon ügyfelei számára is.

Idén nyártól már közel 8 millióan készpénz és bankkártya nélkül, SMS-ben is vásárolhatnak Ötös-, Hatos- és Skandináv lottót, valamint Jokert, Kenót és Góltotót. A Pannon és a T-Mobile ügyfelei így kényelmesen, akár külföldi tartózkodásuk során is, játékidőben éjjel-nappal próbára tehetik szerencséjüket. Az Ötös-, Hatos- vagy Skandináv lottó fogadáshoz (egyhetes, egymezős játéknál) vesszővel elválasztva (például 5,14,25,36,47) kell elküldeniük kedvenc számaikat a 1756-os rövid hívószámra, majd egy másik SMS-sel jóváhagyni a vásárlást. Ezt követően szintén SMS-ben kapják meg a megtett számokat tartalmazó igazoló „szelvényüket”. A hagyományos szelvény a Szerencsejáték Zrt. által meghatározott árán túl mindössze az előfizető díjcsomagja szerinti két SMS díja fizetendő.

A T-Mobile előfizetéses ügyfelei mobil vásárlási hitelkeretük, a Domino ügyfelei m-com egyenlegük terhére vehetik igénybe a szolgáltatást. Pannon számlás előfizetéssel rendelkező ügyfelek hitelkeretük, és/vagy univerzális egyenlegük-, míg a Pannon kártyás előfizetők univerzális egyenlegük terhére lottózhatnak SMS-ben. Az univerzális és az m-com egyenlegek feltöltési módjáról a szolgáltatók honlapjain (www.t-mobile.hu, www.pannon.hu) vagy ügyfélszolgálatán lehet tájékozódni.

A T-Mobile-nál 2005 óta elérhető mobil lottót gyorsan megkedvelték az ügyfelek, és segítségével eddig több mint 600000 alkalommal lottóztak. A Pannon csatlakozásával ez a szám a következő egy évben akár meg is duplázódhat. A mobillal megvásárolható termékek és szolgáltatások körének bővítésével a mobiltelefon szerepe a következő években a kereskedelemben is jelentősen felértékelődhet. Ezt jelzi, hogy a Pannon és a T-Mobile a mobilvásárlás terén együttműködve több sikeres, a mobilvásárláshoz kapcsolódó újdonságot vezetett be. Így többek között lehetővé teszi az autópálya-matrica, továbbá a több városban elérhető parkolási díj vásárlását mobiltelefon keresztül, SMS-ben.

Az SMS lottó szolgáltatás, a mobiltelefonon elérhető játékok köre, és azok részletes, teljes körű feltételei megtalálhatóak a www.szerencsejatek.hu, a www.pannon.hu és a www.t-mobile.hu honlapokon, de egyes játékokról meghallgathatóak az információk a Pannon és a T-Mobile  belföldi hálózatából díjmentesen hívható 1756-os infovonalon is.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újabb mérföldkő a hazai digitális oktatásban

2019. október 10. 18:44

Ma 20 éves a Wi-Fi

2019. szeptember 30. 11:26

Az ABB a világ legkorszerűbb robotikai gyárát építi Sanghajban

2019. szeptember 23. 09:37

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

2019. szeptember 11. 08:34
online sportfogadás