Átláthatóságot, jobb kommunikációt ígér a Siemens új vezére

Kovács Attila, 2007. július 4. 18:09

Ma találkozott először a sajtó képviselőivel Szentkuti László (39), a Siemens Zrt. július 1-jével meghatározott időre kinevezett új elnök-vezérigazgatója. Kijelentette, új fejezetet kíván nyitni a magyarországi Siemens történetében, javítani kívánja a transzparens működést, erősítve a kommunikációt, kifelé és befelé egyaránt a korábbinál sokkal nyitottabb Siemens vállalatot szándékozik működtetni.

"A Siemens Csoport a magyar gazdaság meghatározó szereplője, egyik vezető nagyvállalata, így számomra rendkívüli megtiszteltetés, hogy itt dolgozhatok" - jelentette ki az elnök-vezérigazgató, aki ezt meglőzően a szombathelyi EPCOS Kft. ügyvezető igazgatója volt. Hozzátette, kiemelt területnek tekinti a közlekedési, az energetikai és az orvostechnikai ágazatot, ahol a csoport most is a modernizációs megoldások szállítójaként ismert. Fontos szerepet tulajdonít a k+f tevékenységnek, külön kiemelve, hogy az összlétszámában több mint 2100 fős magyarországi csoport az 500 fős budapesti fejlesztési csapat mellett, egy 120 fővel működő fejlesztési bázist működtet Szegeden is, továbbá számos magyar egyetemnek és főiskolának nyújt támogatást a szakemberek képzéséhez.

A magyarországi vállalat az elmúlt pénzügyi évben 110 milliárd forintos árbevétel mellett 4,6 milliárd forintosnyereséget produkált. Az idei pénzügyi év terve: 6 milliárd forintos árbevétel elérése. Szentkuti szerint a Siemens Zrt. terv szerinti növekedése idén az ország GDP-je növekedésének a kétszerese lesz.

A Prím Online kérdésére az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a Siemens Communications utódaként 2007 elejétől működő két önálló jogi személyiségű szervezet (Siemens Networks Magyarország Kft. és Siemens Enterprise Communications Magyarország Kft.) továbbra is fontos szerepet kap, létszámuk, feladataik változatlanok maradnak, a sajtóval való kapcsolatuk erősödni fog.    

Kulcsszavak: CIO +céginfo Siemens-hu

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05