Adóbefizetés bankkártyával - de miért csak minden ötödik APEH hivatalban?

forrás Prim Online, 2007. szeptember 20. 18:03

A Magyar Demokrata Fórum üdvözli, hogy az APEH tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki az adóforintok bankkártyás befizetési feltételeinek megteremtésére, ugyanakkor értetlenül áll a kérdés előtt, hogy miért csak az ügyfélszolgálati irodák egyötödét érinti a fejlesztés. Pettkó András indítványát májusban fogadta el az Országgyűlés, amelynek értelmében 2008 januárjától bankkártyával és más elektronikus úton is ki lehet egyenlíteni az adótartozásokat az APEH-hivatalokban.

A Magyar Demokrata Fórum lapunkhoz eljuttatott közleményében hangsúlyozza: üdvözli, hogy javaslatának megfelelően az APEH tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki az adóforintok bankkártyás befizetési feltételeinek megteremtésére, ezzel megtéve az első lépést afelé, hogy 2008 januárjától az állampolgárok mindennapjai lényegesen egyszerűbbek legyenek. A jelenlegi, középkort idéző rendszerben ugyanis még az olyan egyszerűnek tűnő ügyek elintézése - mint az adótartozás kiegyenlítése – hosszú, órás sorban állásokat és hivatali körutakat tesznek szükségessé. Pettkó András javaslatának értelmében azonban 2008 januárjától mindezt egyszerűen és gyorsan el lehet majd intézni az APEH kirendeltségeken telepítendő bankkártya-leolvasó terminálok segítségével.

Az MDF először 2003-ban vetette fel javaslatát az adófizetők érdekében, melyet akkor Veres János, 2005-ben pedig a kormány és az adóreform-bizottság is támogatandónak talált. Az indítványát akkor mégis leszavazta a parlament. A pénzügyi kormányzat hosszú hallgatás után májusban beadta a derekát; és az Országgyűlés megszavazta az MDF javaslatát, megteremtve ezzel az optimális feltételeket az adófizető állampolgárok kötelezettségeinek teljesítéséhez. Az APEH által a napokban kiírt közbeszerzési eljárás az első fontos lépés ahhoz, hogy a kezdeményezés a gyakorlatban is megvalósuljon. Az MDF ugyanakkor értetlenül áll a kérdés előtt, hogy az adóhivatal miért csak az ügyfélszolgálati irodák kevesebb mint egyötödében tervezi a szóban forgó fejlesztés megvalósítását.

A Magyar Demokrata Fórum szükségesnek tartja, hogy az APEH-hivatalok mindegyikében megvalósuljon az elektronikus ügyintézés lehetősége, hosszú távon pedig azt szeretné elérni, hogy az állampolgárok otthonaikból, számítógépük segítségével, sorban állás nélkül, pár kattintással intézhessék adóügyeiket.

Kulcsszavak: APEH közigazgatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A jövő programozói versenyeztek

A régió legjobb egyetemista és középiskolás programozói mérték össze tudásukat a Debreceni Egyetem Informatikai Karán rendezett Regionális Programozói Csapatversenyen. A résztvevők számot adhattak arról, rendelkeznek-e naprakész informatikai tudással és hogyan tudnak csapatban dolgozni.

2024. december 3. 16:54

Az AI használata a munkavállalók 22%-át érinti a magyar ingatlanpiacon

A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap az ingatlan- és építőiparban, de vajon hogyan áll Közép-Európa ezen a téren? Egy friss kutatás szerint a magyar ingatlanpiacon dolgozók mindössze 22%-a használ mesterséges intelligenciát, 23%-uk napi szinten, 46%-uk pedig heti rendszerességgel, de mégis érzékelhető a változás: az ingatlan- és építőiparban dolgozók 60%-a mindhárom piacon kifejezte, hogy szívesen elsajátítaná az új technológia alkalmazását.

2024. december 3. 15:10

Örökíts meg minden téli pillanatot a LAMAX új akciókameráival

Három új akciókamerával frissítette kínálatát a LAMAX. Kompakt és strapabíró kialakításuk és mellékelt kiegészítők révén az új akciókamerák minden terepen megállják helyüket. A kamerák a csomagolásban megtalálható vízálló tokkal a havas és vizes kalandok közben is jól teljesítenek, a tokokkal akár 40 méteres mélységig merülhetünk velük. Ugyanakkor a LAMAX W9.2 és a LAMAX 10.2 modellek esetén a kameraváz is vízálló, így tok nélkül 12 méteres mélységig is bírják a víz alatt.

2024. december 3. 13:35

Az állam megteheti, hogy digitalizál, kérdés, hogy miként fogjon hozzá

A modern közigazgatás támogatja a modern gazdaságot, és a kormányok és a közszféra szervezetei is haladnak a digitális átalakulás útján. Most azonban gyorsítaniuk kell a tempón, és dolgozniuk kell azon, hogy megfeleljenek állampolgáraik elvárásainak. A KPMG a Global Tech Report 2024 adatai alapján igyekezett választ adni a digitális közigazgatással kapcsolatos aktuális kérdésekre, és felvázolni azokat a lehetséges lépéseket, amelyeket a kormányzati tisztviselők tehetnek meg a digitális átalakulás érdekében. Az adatok 118 kormányzati technológiai vezető és döntéshozó válaszain alapulnak, többségében (60%) Európából, továbbá Ázsia és a Csendes-Óceán térségéből (21%), valamint Észak-, Közép- és Dél-Amerikából (19%).

2024. december 3. 12:03

A félelem és a kapzsiság irányítja a kriptopiacot

A befektetői hangulat jelentősen befolyásolja a kriptovaluták értékét a metaverzum kriptopiacán visszaeséskor – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem új kutatásából. 

2024. december 3. 10:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37

Idén is keresi a digitális szakma női példaképeit az IVSZ és a WiTH

2024. november 22. 16:40