A főiskolások leginkább böngésznek és leveleznek a neten

forrás Prim Online, 2008. január 8. 11:26

A főiskolai hallgatók körében 2007 decemberében végzett felmérés szerint a legtöbben levelezésre és böngészésre használják az internetet és ezeket tartják a leginkább fontosnak, illetve hasznosnak is az internet funkciói közül. Az is kiderült, hogy a hallgatók elsősorban az ár és a hálózati lefedettség mértéke alapján választanak internetszolgáltatót.

A 2007-es vizsgajelentkezési időszakban a Pannon Mobil Internet Kávézót állított fel a Budapesti Műszaki Főiskola Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának aulájában, és ehhez kapcsolódva felmérést végzett a főiskola hallgatói körében. A hallgatókat arra kérték, hogy rangsorolják az internetes tevékenységeket aszerint, hogy melyeket használják leggyakrabban, illetve melyeket tartják a leginkább hasznosnak.

A több mint 200 válaszadó 63 százaléka a legkedveltebb három funkció közé sorolta a böngészést, a tájékozódást, valamint az elektronikus levelezést. Ezt tükrözi a BellResearch 2007-es országos, reprezentatív kutatása, a Magyar Infokommunikációs Jelentés is, amely szerint leggyakrabban olyan kis átviteli sebességet igénylő tevékenységekre használják a hazai fogyasztók az internetet, mint az információszerzés, a levelezés és a böngészés. A Pannon és a BellResearch abban is egyező eredményre jutott, hogy a leggyakoribb tevékenységeket tartják az emberek egyben a leghasznosabbaknak is. A főiskolai hallgatók hasonló számban választották hasznosság szempontjából dobogós helyre az e-mailezést (68%) és az információszerzést (64%), mint ahányan ezeket sorolták a leggyakrabban végzett három tevékenység közé. Az internet további funkciói közül az ügyintézés a középmezőnyben végzett, ezt a diákok fele gyakran használja és fontosnak is tartja. Letöltésre, ismerkedésre, szórakozásra a diákok kisebb része, csak mintegy 30%-a használja a netet, ennek megfelelően a hasznossági listán is az utolsó három helyre kerültek ezek a területek.

A mobilszélessáv terén piacvezető Pannon kínálja a legnagyobb, a hazai lakosság 99 százalékát elérő együttes EDGE és 3G/HSDPA lefedettséget. A nemrégiben Budapesten elindított 7,2 Mbit/s sebességű HSDPA-hálózat a multimédiás szolgáltatások letöltését még gyorsabbá teszi.

Kulcsszavak: trend Pannon GSM

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint

A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.

2024. december 20. 16:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32