Navigator: informatikai megbízás az Antenna Hungáriától

MTI Sajtóadatbank, 2008. június 16. 10:01

A Navigator Informatika Zrt. egymilliárd forint értékű üzemeltetési megbízást nyert az Antenna Hungária Zrt. (AH) pályázatán: a megállapodás 3 évre szól, amit az AH  egy évvel meghosszabbíthat.

Az informatikai rendszer üzemeltetése mintegy ezer felhasználó kiszolgálását, s 40 szerver működtetését jelenti.

A tender győztesét 3 pályázó közül választották ki az ár, a műszaki felkészültség és szakértelem, illetve a referenciák, a vállalt határidők és a rendelkezésre állás alapján.

Juhász Lajos, a Navigator Informatika Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a társaság képes bármilyen méretű vállalat informatikai rendszerének üzemeltetésére.

A Navigator Informatika Zrt. a magyar IT piac egyik vezető informatikai szolgáltató vállalata: mintegy 280 ügyféllel rendelkezik és közel 4000 felhasználót támogat.

A 100 dolgozót foglalkoztató cégnek az AH-val kötött szerződése most a legnagyobb volumenű, de más vállalatokkal tárgyal két másikról is, amelyek egyenként is nagyobb értékűek.

A vezérigazgató elmondta: tavaly az IT-outsourcing piac gyakorlatilag nem nőtt, s várhatóan az idén sem bővül jelentősen. Az már biztosan látszik, hogy a korábbi feltételezésekkel ellentétben a kis- és közepes cégek megrendelései nem rántják ki a gödörből az iparágat. Ennek hátterében az áll, hogy ezeknek a cégeknek előbb informatikai beruházást kellene végrehajtaniuk ahhoz, hogy az IT-rendszereik működtetését más vállalatra bízhassák.

Nem teljesedett be az várakozás sem, hogy az állami megrendelések bővítik a piacot, sőt ellenkezőleg, a kormányzati szervezetek összevonásával még csökkent is az outsourcing szegmens megrendelése. Ezen túlmenően a nagy verseny miatt csökkennek a szolgáltatási árak is.

A Navigator 2007-ben 1,68 milliárd forint bevételt ért el, ami 10 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, s jóval fölötte van a piaci átlagnak.

A cég kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) szintén 10 százalékkal nőtt, s tavaly elérte a 225 millió forintot.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Így lehetsz képben 52 ország adózási híreivel egy csapásra!

Immár letölthető a KPMG okostelefonos alkalmazása, amivel első kézből értesülhetünk a világ bármely országának adózási témában megjelenő híréről, illetve a KPMG szervezetén belül készülő szakmai elemzésekről, jelentésekről. A KPMG Digital Economy Tax Tracker iOS-en és Androidon is fut.

2019. november 14. 18:55

Logisztikai innováció a Whirlpool-nál!

A Whirlpool a világ egyik legnagyobb háztartási készülékeket gyártó vállalata. Lengyelországban, lódzi gyárukban szárítógépeket és sütőket gyártanak. A hatékonyság javítása érdekében a vállalat három MiR200 autonóm mobil robotot telepített, melyek alkatrészeket szállítanak a különböző gyártósorok között. 

2019. november 14. 17:21

„Figitális” forradalom a szállítmányozásban, aki nem vesz részt lemarad

A GEFCO csoport, az autóipari logisztika európai vezetője és a globális multimodális ellátási lánc szakértője bejelentette két „figitális” – a fizikai képességek és a digitális technológiák ötvözésével megvalósuló – szolgáltatásának bevezetését.

2019. november 14. 15:50

A UPS és a CVS együttműködést kötött a drónkiszállítási megoldások fejlesztésére

A UPS leányvállalata a UPS Flight Forward Inc. és Amerika egyik legnagyobb gyógyszertárlánca, a CVS Pharmacy, Inc. bejelentették, hogy közösen újabb drónkiszállítási megoldások kidolgozásába fognak, mellyel az eddig jellemző B2B modellek mellett közvetlenül az ügyfelek kiszolgálására is koncentrálnak majd. 

2019. november 14. 13:05

Saját fejlesztésű takarítórobotot mutatott be a B+N Referencia Zrt.

ROBIN-t a B+N Referencia Zrt. saját kutatás-fejlesztési részlege önerőből fejlesztette és 2 év alatt lehetővé tette, hogy idén 20 takarítórobot kezdje el a munkát a vállalat által takarított kiemelt intézményekben, így többek között a Honvédkórház Róbert Károly körúti és Podmaniczky utcai komplexumaiban, a Groupama Arénában és a Budapest Airport területén. 

2019. november 14. 11:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Százmillió eurót fektet be az európai mesterséges intelligencia programba a Huawei

2019. november 8. 10:07

Az Antenna Hungária megvásárolta a Telenor Magyarország 25%-át

2019. november 1. 08:32

Idén is keresik az év fiatal vezetőjét!

2019. október 22. 13:26

Újabb mérföldkő a hazai digitális oktatásban

2019. október 10. 18:44
online sportfogadás