Az Orange nyerte el a negyedik szlovák mobilszolgáltatói licencet
Törvényerőre emelkedett a negyedik szlovák mobilszolgáltatói licenc odaítélése az Orange Slovakia távközlési vállalatnak, a France Telecom leányvállalatának - közölte a TU SR szlovák távközlési hatóság, miután lejárt az esetleges kifogások benyújtásának határideje. Az Orange tehát 14 napon belül köteles kifizetni a licencért felkínált 40 millió koronát (1,2 millió euró).
Az Orange Slovakia a legnagyobb Szlovákiában tevékenykedő három mobilszolgáltató között. Rajta kívül még a Deutsche Telekom érdekeltsége, a T-Mobile Slovakia, valamint a spanyol Telefónica leányvállalata, az O2 Slovakia tevékenykedik az országban.
A TU SR által március 31-én kiírt negyedik szolgáltatói licenc pályázat nem zárta ki a pályázók köréből az országban már licenccel rendelkező társaságokat. Az Orange Slovakián kívül még két vállalat indult a pályázaton.
A TU SR szerint az O2 alacsonyabb ajánlatot tett mint az Orange, ennek összegét azonban a vállalat kérésére nem hozzák nyilvánosságra. A harmadik pályázót pedig, az Irish Logic Systems Limited vállalatot a pályázati bizottság kizárta, mivel nem felelt meg a kiírási feltételeknek.
Ahogy azt a távközlési hivatal már a pályázati kiírás meghirdetésekor is közölte, az Orange által megszerzett frekvencia blokk teljes lefedettségű hálózat kiépítésének célját szolgálja, különös tekintettel a szélessávú mobilinternet-szolgáltatásokra. A licenc országos lefedettségre és húszéves időtartamra szól.
Kapcsolódó cikkek
- HD hanghívások az Orange-tól
- Tajvani elektronikai cég alkatrészgyártó üzemet létesít Szlovákiában
- Még az idén piacon lesz az LG karóratelefonja
- Az Orange szoftverproblémák miatt kivonja kínálatából a Blackberry Boldot
- Újabb piacokon az iPhone
- Szlovákia kiírta a negyedik mobilszolgáltatói tendert
- Az idén 2 milliárd koronát költöttek a szlovákok internetes vásárlásra
- Franciaországban is piacon az iPhone, kártyafüggetlen változatban is
- Kártyafüggetlen iPhone
- Szélenergiával működő mobilakkutöltő
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.
Itthon is elérhetőek a Samsung legújabb hajlítható okostelefonjai, okosórái és fülhallgatói
Magyarországon is elérhetőek a Samsung legújabb, Galaxy AI erejével támogatott készülékei: a hajlítható Galaxy Z Fold6 és Galaxy Z Flip6 okostelefonok, a Galaxy Watch Ultra és Galaxy Watch7 okosórák, valamint a Galaxy Buds3 széria modelljei.
Közel négymillióra nőtt az 5G bázisok száma Kínában
Kínában mintegy 3,92 millióra nőtt az 5G bázisállomások száma idén június végére – olvasható a kínai ipari és informatikai minisztérium kedden közzétett kimutatásában.
Párizs 2024: A sportolók már a Galaxy Z Flip6 olimpiai kiadásával szerezhetnek életre szóló élményeket a játékokon
A 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok mintegy 17 000 versenyzője, valamint az Olympic family (olimpiai család) képviselői vehették át a Samsung Galaxy Z Flip6 olimpiai kiadását. A sportolók – napokkal a nagyszabású sportesemény kezdete előtt – a párizsi olimpiai és paralimpiai faluban, az Olympic rendezvous (Olimpiai találkozó) elnevezésű Samsung-kiállítótérben kapták meg készüléküket.
A Xiaomi bemutatta a MIX Fold 4 és a Xiaomi MIX Flip készülékeket
A pekingi ShouGang Stadion adott otthont a Xiaomi rendezvényének, amelyen Lei Jun, a társaság alapító-vezérigazgatója megtartotta 2024-es beszédét, bemutatva az új Xiaomi MIX termékcsaládot. A Xiaomi újabb innovációt valósított meg az összehajtható telefonok terén, köszönhetően a felhasznált anyagokra, a szerkezetre és a hálózati funkcionalitásra is kiterjedő technológiai fejlesztéseknek.