Európai Neutronkutató Központ: regionális összefogás a magyarországi megvalósításért

forrás Prim Online, 2008. június 17. 17:09

Kétnapos nemzetközi ESS konferenciát tartott Debrecenben 2008. június 16-án ésm17-én a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) és az ESS Magyarország. A kormányzat és a tudományos élet összefogásában megrendezett eseménysorozat célja az volt, hogy az Európai Neutronkutató Központ (ESS) magyarországi megvalósítása érdekében a regionális országok képviselői meggyőződhessenek a magyarországi helyszín alkalmasságáról, és megkezdődhessenek a tárgyalások a beruházást finanszírozó nemzetközi konzorciumba való belépéssel kapcsolatban.

Az ESS befogadására ma leginkább Magyarország mellett Spanyolországnak és Svédországnak van esélye. A lehetséges magyarországi regionális együttműködés – melynek tagjai Ausztria, Bulgária, Csehország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna – esélyeit növeli, hogy az EU a K+F kapacitások kiegyensúlyozására törekszik, és új tagállamba még nem került nagy kutatási berendezés. Az érintett tudományterületek (anyagtudományok, biotechnológia, orvostudományok) Magyarországon fejlettek, szakembereink nemzetközi presztízse magas.

Magyarország legfontosabb előnyei: A magyar neutronkutatási koncepció olcsóbban és hatékonyabban használható, mint a mostani amerikai és a japán megoldások. Az ESS működését megalapozó eljárás az ún. hosszú impulzusú neutronforrás kidolgozója Mezei Ferenc fizikus, az MTA tagja. Debrecen jelentős kutatási és fejlesztési bázisa:  a neutronkutatásnak szentelt MTA ATOMKI kutatóintézmény, amely több mint fél évszázada eredményesen működik, s így komoly tudományos háttérrel és megfelelő üzemeltetési tapasztalattal rendelkezik; a Debreceni Egyetem K+F kapacitása, széles kapacitású tudományos kutatói hálózattal és utánpótlással.

A konferenciát követő sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a nemzetközi összefogással megvalósuló ESS projekt több szempontból is megtérülő beruházás. Egyrészt jelentős infrastrukturális fejlesztéseket generál, amely magával hozza a szolgáltató szektor bővülését, amellett, hogy mind a kivitelezési szakaszban, mind a működése során több ezer munkahelyet teremt.

  • Az Európai Neutronkutató Központ jelenleg az EU egyik legnagyobb tervezett kutatás-fejlesztési berendezése, amelynek létesítését az indokolja, hogy a neutronforrások iránti igény az elkövetkező évtizedekben jelentősen megnő majd. Az ESS egy olyan békés célú, XXI. századi technológiával működő anyagvizsgálati módszer, amely teljesen veszélytelen, még a vizsgált anyagot sem roncsolja. A vizsgálat során a neutronnyalábok ütköznek a vizsgált anyaggal, ekkor a neutronok iránya megváltozik, és az eltérülésből leírható az anyag szerkezete. A neutronkutatási vizsgálat jól alkalmazható orvosi gyógykezelések (agydaganatok és más rákbetegségek gyógyítása), gyógyszerkutatás, kenőanyagok kifejlesztése, öntisztuló falfestékek, szennyezés lepergető felületek kutatásaiban.
  • Az ESS projekt nemzetközi összefogással megvalósuló, megtérülő beruházás, amely mind a kivitelezési szakaszban, mind működése során több ezer munkahelyet teremt. Az ESS környezetébe települő kutatóhelyek és a high-tech iparágak szereplői további eurómilliárdok beruházásával az adott térségben, jelentős továbbgyűrűző gazdaságélénkítő hatásokat gerjesztenek. A kormány 2007-2013 évekre vonatkozó középtávú tudomány-, technológia- és innováció-politikai (TTI) stratégiája nevesítve tartalmazza az ESS magyarországi létesítését, a szükséges nemzetközi részvétel és társfinanszírozás biztosítása mellett. Az EU kutatási infrastruktúrák stratégiai fóruma (ESFRI, European Strategy Forum on Research Infrastructures) a projekt indításának felgyorsítása érdekében a három helyszín (Debrecen, Bilbao és Lund) értékelésére egy független nemzetközi szakértői csoportot kért fel, amely az előre kidolgozott szempontrendszer alapján benyújtott projektjavaslatok, illetve helyszíni szemlék után minősíti a pályázó városokat (rangsorolás nélkül). Ez az értékelő folyamat 2008 szeptemberében zárul, majd ezt követően, várhatóan bilaterális kormányközi egyeztetések folyamán dőlhet el 2008 végéig az európai helyszín kérdése.
Kulcsszavak: központ tudomány EU

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36