A Google, a Yahoo és a Microsoft oldalainak blokkolásával fenyeget az indiai legfelsőbb bíróság
A világ második legnépesebb országában hatalmas problémát jelent az a tradíció, hogy a lánygyermekeket a családoknak felnőttkorukban tetemes hozománnyal kell kiházasítaniuk. Ez régen azzal járt, hogy sok lánycsecsemőt születése után meggyilkoltak, a technika fejlődésével azonban lehetővé vált, hogy a leendő gyermekek nemét már a magzati korban meghatározzák. Ez ugyanakkor jóval nagyobb arányban fenyegeti a lánymagzatokat, mint korábban a csecsemőket, hiszen a gyermekgyilkosság Indiában is tilos, az abortusz azonban legális. Sabu Mathew George legfelsőbb bíró a New York Timesnak nyilatkozva elmondta, hogy a fentiek miatt az országban évente 900 000 nőnemű magzatot hajtanak el, azaz ennyivel több fiú születik, mint lány, ez pedig hosszú távon teljesen felboríthatja az ország demográfiai egyensúlyát.
Éppen ezért Indiában tilos a lánymagzatok elhajtását célzó abortusz végrehajtása, illetve a közvetlenül ehhez kapcsolódó nemmeghatározó hirdetések közzététele. A nyomtatott sajtóból sikeresen ki is gyomlálták az ilyen reklámokat, az interneten azonban jóval nehezebb a dolog, ráadásul a világháló a hagyományos infrastruktúrával ellentétben gyakorlatilag bárki számára hozzáférhető a milliárdos országban. George szerint a legnagyobb online tartalom- és reklámszolgáltatók, a Google,a Microsoft és a Yahoo semmilyen korlátot nem szabnak az ilyen illegális hirdetéseknek, így ha nem változtatnak ezen, nem folytathatják tovább tevékenységüket a szubkontinensen. Az érintett amerikai székhelyű technológiai cégek egyelőre nem reagáltak hivatalosan a felhívásra.
Kapcsolódó cikkek
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- Korlátozzák a mobilszolgáltatást a tálibok
- Versenyügyi vizsgálat készül az Apple ellen
- Nyáron nyitja digitális könyvesboltját a Google
- Megölte testvérét a Playstation-ért
- Elássa a csatabárdot a Google és a német kormány
- Magyarország lekerült a szellemi termékek védelmének amerikai figyelőlistájáról
- GVH-bírságot kapott a FiberNet és a ViDaNet
- A fogyasztóvédelmi hatóság beperelte a www.ppo.hu üzemeltetőjét
- Fittyet hány a Google a magánélet sérthetetlenségére
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.