Év végéig elkészül az állami vagyon egységes nyilvántartása

MTI Sajtóadatbank, 2008. augusztus 19. 09:14

Az év végére az Everest rendszeren lesz az állami vagyon, azaz elkészül az egységes vagyonnyilvántartás - mondta Tömöry Zoltán, az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. informatikai és nyilvántartási igazgatója hétfőn a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A zártkörű közbeszerzési eljárásban elkészülő rendszer beruházása egymilliárd forint alatt marad, de a pontos árat csak a megvalósítás után lehet közölni - válaszolta újságírói kérdésre az igazgató. Hozzátette: a beszerzési eljárás nemzetbiztonsági érdeket érintő, így sem a beszállítókat nem lehet megnevezni, sem a részleteket ismertetni. Tömöry Zoltán annyit elárult, hogy a zártkörű pályázaton három ajánlattevő közül választottak, és az ár a szokásos piaci ár alatt maradt.

 Száraz Gábor, az MNV Zrt. szóvivője kérdésre válaszolva közölte, hogy a vagyonértékelések folyamatosan kerülnek a rendszerbe. Azt már most látni lehet, hogy 30 és 50 ezer milliárd között van az állami vagyon értéke, reálisan 40 ezer milliárd forint körül lehet.

 Tömöry Zoltán ismertetése szerint a tesztidőszak az idei év decembere lesz. Addig a volt Központi Vagyoni Igazgatóság (KVI), a Nemzeti Földalap és a volt Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) által használt három különböző szemléletű és műszaki megoldású rendszer működik.

 A törvényi előírásnak megfelelően az év végére egységes informatikai rendszerben lesz a nagyságrendileg 1,5 millió hektár termőföld, egymillió hektár erdő, 237 ezer ingatlan, az ezer kilométer autópálya és több mint 320 társaság nyilvántartása. Többszörösen biztosítják, hogy minden egyes vagyontárgy bekerüljön az Everest rendszerbe, amit még egy külső szakértő cég is auditál. Jövőre az egységes nyilvántartást üzleti intelligencia rendszerré fejlesztik, ami támogatja az MNV Zrt. üzleti folyamatait és biztosítja a vezetés számára az adatok azonnal hasznosítható információvá alakítását. A rendszer képes a folyamatok teljes nyomon követésére, az adatok összekapcsolására. Az eddigiekhez hasonlóan figyelmeztet a határidőkre is.

 A régebbi dokumentumok digitalizálását az év végén megkezdik - mondta Tömöry Zoltán, így a KVI által 2006-ban elvégzett munkával együtt a rendszer teljes körűen alkalmas lesz arra, hogy megelőzze az esetleges elbirtoklást.

Kulcsszavak: e-government

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: A vállalkozások közel kétharmada tervez fejlesztést

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt várhatók, hanem éppen azoknál a cégeknél jellemző a technológiai szintlépés, ahol előre láthatóan nem csökken a dolgozók létszáma.

2024. augusztus 15. 15:14

AGV-k: a vezeték nélküli evolúció

Ismerje meg, hogyan emelték a HMS Networks a vezeték nélküli technológiákban szerzett szakértelme és az Anybus termékei a Mercedes-Benz vezető nélküli szállítórendszer (AGV) flottáját egy magasabb szintre.

2024. április 22. 09:55

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37

Idén is keresi a digitális szakma női példaképeit az IVSZ és a WiTH

2024. november 22. 16:40