Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t

Milkovits Gábor, 2010. május 8. 08:28

A Nokia ismét szabadalmi pert kezdeményezett az Apple ellen, ezúttal az iPhone mellett az iPad-nél felhasznált technológiákat is bevonva a vitatott körbe.

A Nokia legújabb keresete szerint az iPhone és iPad 3G készülékeknél az Apple a finn mobilóriás 5 bejegyzett szabadalmát is megsértette. A Nokia még tavaly októberben kezdeményezett peres eljárást az Apple ellen, azt állítva, hogy az iPhone-nál a cég 10 mobiltechnológiai szabadalmát is jogtalanul használták föl. Ezek közé tartozott a képernyő, az adattitkosítás, illetve a szoftverbiztonság területe is. A piacvezető mobilgyártó ezzel párhuzamosan az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Hatóságnál (FTC) is beadványt nyújtott be, ezúttal 7 szabadalom megsértésének ügyében.

Az Apple szavakkal mindeddig nem reagált a Nokia vádjaira, ugyanakkor tavaly szinte azonnal ellenpert kezdeményezett, amelyben 13 szabadalmának megsértésével vádolja az őt elsőként beperelő céget. Mivel a mobilágazatban szinte mindenki hasonló megoldásokat alkalmaz, a hivatalos szabványok és kereszt-licencek tömege mellett pedig igencsak dívik egymás másolása, ilyen szabadalmakat egyáltalán nem nehéz találni. Más kérdés, hogy a Nokia elszántsága egyértelműen az okostelefonok szegmensében zajló kiélezett versenyt illusztrálja.
 

Kulcsszavak: Nokia jog Apple +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

2024. február 8. 09:30