Igényfelmérés alapján ír ki digitális pályázatokat vidéken az NHH

MTI Sajtóadatbank, 2010. május 20. 08:42

A helyi műsorszóróknak és televízióknak, illetve azoknak, akik 2012 után be szeretnének lépni erre a piacra, azért érdemes részt venniük a helyi körzeti digitális földfelszíni televíziós műsorszórás pályáztatásához kapcsolódó igényfelmérésén, mert a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) ennek alapján írja majd ki várhatóan a negyedik negyedévben a jelenlegi analóg technológiát felváltó digitális multiplexekre vonatkozó pályázatokat.

Kozma Zsolt, az NHH médiainfrastruktúra szabályozási igazgatója az MTI-nek elmondta, az igényfelmérés fontos állomás, mert a beérkezett egyedi igények alapján dől el, hogy mely területeken, milyen műszaki tartalommal történik majd első alkalommal a helyi-körzeti digitális televíziós műsorszórók pályáztatása. Ahol például senki sem jelentkezik digitális szolgáltatásra, ott az NHH nem ír majd ki pályázatot, s így az analóg műsorszórás leállítását követően ott nem lesz helyi, körzeti digitális szolgáltatás.

 Magyarországon 2011 végéig kell átállni a földfelszíni analóg sugárzásról a például több televíziós adás közvetítését és jobb minőségű szolgáltatást lehetővé tevő digitálisra, ami 44 helyi műsorszolgáltató és műsorszóró 45 műsorát is érinti. Ezeknek a műsorszóróknak, hasonlóan az országos szolgáltatást megnyerő Antenna Hungáriához, majd pályázniuk is kell a helyi-körzeti multiplex és adó üzemeltetésére. Jelezniük kell az igényüket azon szervezeteknek is, amelyek igénybe vennének helyi-körzeti multiplex szolgáltatást.

 Kozma Zsolt kifejtette: ahhoz, hogy a pályáztatások elkezdődjenek, az NHH-nak fel kell mérnie, hogy hol, milyen igény van a digitális műsorszórása és szolgáltatásra. Az igényeket egyedileg kell benyújtani, ám a hatóság nem az egyedi igényeket bírálja majd el, hanem ezeket összesíti, figyelembe véve a hatékony frekvenciagazdálkodás és méretgazdaságos műsorszórás szempontjait is, majd ezek alapján kiírja a pályázatokat. A legjobb pályázatot benyújtóknak pedig lehetőséget ad szolgáltatásra.

 Az igazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy a frekvenciatartomány használati jogosultságának és a multiplex üzemeltetés lehetőségének elnyerése nemcsak jogokat ad majd a műsorszórónak, hanem szolgáltatási kötelezettségekkel is jár. Hozzátette: az első pályázati kör lezárása után évente lesz lehetőség arra, hogy újabb műsorszórók léphessenek be a piacra.

 Elmondta azt is, hogy május 31-ig lehet a hatósághoz az igényt benyújtani a műsorszórásra, illetve szolgáltatásra, amelyek alapján az NHH elkészíti a pályázattervezetek műszaki tartalmát. Ezt a parlamenti bizottsági felülvizsgálatot követően konzultációra bocsátja, majd várhatóan a negyedik negyedévben meghirdeti a pályázatokat. Az igényfelmérő kérdőívet a potenciális digitális műsorszórók, illetve az ilyen szolgáltatásra pályázók az NHH honlapján találják meg.
 

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ittas vezetést leleplező intelligens mobiltelefont fejlesztettek ki

Ittas vezetést leleplező intelligens mobiltelefont fejlesztett ki egy olasz mérnök-sebész páros.

2010. szeptember 9. 13:03

Az LG még az idén kétmagos CPU-t ígér okostelefonjaiba

Miközben a Samsung saját, Orion kódnevű kétmagos lapkáival felszerelt készülékei lehet, hogy csak 2011-ben jelennek meg, az LG azt ígéri, hogy még az idén piacra dobja az első, kétmagos nVidia Tegra 2 CPU-val szerelt okostelefonokat.

2010. szeptember 8. 19:41

Tolmácsprogram Androidra

A Google mérnökei egy olyan alkalmazáson dolgoznak, amelynek a segítségével lehetővé válhat, hogy a vonal két végén más-más nyelven beszélő telefonálók valós időben megértsék egymást.

2010. szeptember 8. 18:43

Pamela Andersonnal kampányol a Nokia

A Nokia legújabb készülékének a kampányarca Hollywood egykori üdvöskéje és szexszimbóluma, Pamela Anderson lesz - jelentette be a finn vállalat.

2010. szeptember 8. 09:19

Új szereplő érkezhet a magyar mobilpiacra

Frekvenciák értékesítésére készül a magyar állam, s a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökhelyettes szerint ez akár egy negyedik mobilszolgáltató megjelenését is lehetővé teheti a magyar piacon.

2010. szeptember 8. 08:01

Cikkgyűjtő

További híreink

Kritikus Firefox-réseket foltoz a Mozilla

2010. szeptember 8. 18:09

Általános rendőri rajtaütés az európai internet-szolgáltatóknál

2010. szeptember 7. 18:10

Az Oracle-t erősíti majd a lemondott HP-vezér?

2010. szeptember 7. 09:18

Német ügyészségi vizsgálat a Magyar Telekom vesztegetésgyanús ügyében

2010. szeptember 6. 08:03

GearRaid merevlemezköteg nagyobb mennyiségű adat biztonságos mentéséhez

2010. szeptember 5. 15:06

Office 2010-re frissítés ingyen

2010. szeptember 4. 08:53

Pénteken kezdődik az 50. évfordulós IFA

2010. szeptember 3. 08:34

Olcsóbb Apple TV, frissült iPod Touch, érintőképernyős Nano, kocka Shuffle

2010. szeptember 2. 09:33

Magyarország is nyit a szabad szoftverek felé

2010. szeptember 1. 20:55

Búcsúzunk az ATI névtől

2010. augusztus 31. 16:25
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu