Kikerült a netre a Halo Reach, a Microsoft nyomoz

Milkovits Gábor, 2010. augusztus 25. 07:03

Hetekkel a szeptember 14-ei hivatalos premier előtt kiszivárgott, és rögtön fel is került a fájlcserélő oldalakra a népszerű Microsoft Xbox játékprogram-széria legfrissebb darabja, a Halo Reach.

A Microsoft közleménye szerint a cég nagyjából egy hónappal a startot megelőzően kiadott néhány kópiát újságíróknak és szakembereknek értékelés céljából. Valószínű, hogy ezek egyike került föl a világhálóra, 3 héttel a hivatalos forgalmazás kezdete előtt. A Microsoft eléggé szigorúan kezeli az ilyen eseteket, így ezúttal is kilátásba helyezte a kiszivárogtató személye utáni kiterjedt nyomozást, ugyanakkor egyelőre semmilyen konkrét gyanút nem közölt. A társaság tavaly több ezer játékost lekapcsolt az Xbox Live online szolgáltatásról, mivel úgy módosították konzoljaikat, hogy másolt játékok is fussanak rajtuk. Ugyanakkor nem a Reach az első olyan Halo játék, amely idő előtt kalózváltozatban felkerült a netre: hasonló történt annak idején a Halo 3 esetében is, ráadásul ezt a játékot egy francia kereskedő idő előtt kezdte el forgalmazni boltjaiban.

A Microsoft szerint a Halo Reach legfőbb újítása a Halo sorozat eddigi tagjaihoz képest az, hogy a játékosok kezdettől fogva számos extrához férhetnek hozzá. A játékmódtól függően több új fegyverből, képességből és kiegészítőből lehet majd válogatni, míg ezek a Halo-ban eddig hagyományosan csak a játék során, fokozatosan voltak megszerezhetők. Így például a Reach-ben már a legelején lehetőség lesz majd láthatatlanná válni, vagy éppen jetpack kézi rakéta segítségével repülni. A Halo Reach változtatásai elsősorban azt szolgálják, hogy az online multiplayer üzemmódban kiegyenlítettebb legyen a küzdelem a már régóta játszó, illetve a friss játékosok között.

Kulcsszavak: Microsoft játék Xbox

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A TP Vision és az FC Barcelona több évre szóló megállapodást kötött

A Philips TV, Philips Sound és AOC Audio termékeket tervező, gyártó és értékesítő TP Vision bejelentette, hogy új partneri megállapodást köt az FC Barcelonával, melynek értelmében a vállalat lesz a legendás futballcsapat televíziókért, kijelzőkért és audio eszközökért felelős kiemelt partnere. Az FC Barcelona vállalja a világvezető TP Vision TV- és audiotermék-kínálatának népszerűsítését, kiemelt figyelmet fordítva a vállalat saját fejlesztésű Ambilight TV technológiájára, mely a hagyományos tévénézést semmi máshoz nem fogható élménnyé varázsolja. Az Ambilight TV-vel minden más lesz!

2023. május 28. 15:17

Galaxy Buds2 Pro fejlesztéssel támogatja a hallási nehézséggel élőket a Samsung

A Digitális Akadálymentesség Világnapja alkalmából a Samsung elkötelezte magát amellett, hogy a Galaxy Buds2 Pron elérhető, továbbfejlesztett Környezeti Hang funkció segítségével a nagyothallók számára is élvezhetővé tegye az őket körülvevő világ hangjait. Akár zenehallgatásról van szó, akár a környezetre kívánunk hangolódni – vagy épp kizárni azt –, az eszköz igényre szabottan kínálja a kiváló hangzást. 

2023. május 26. 11:24

Már előrendelhetők az LG 2023-as OLED evo és QNED tévéi

Az LG idei tévémodelljei között egészen változatos formaterveket és funkciókat találhatunk. Vannak kimondottan játékhoz ajánlott, jelentősen megnövelt fényerejű készülékek, de a kínálatban megtalálható a falhoz illeszkedő, műalkotásra emlékeztető, minimalista kialakítású modell is. A továbbfejlesztett processzorokkal a készülékek új szintre léptek mind a képi megjelenítés, mind a hangzás terén. Az LG limitált ideig az előrendelésben résztvevő modellek mellé most ajándék hangprojektort is kínál.

2023. május 24. 12:45

CES 2023,2024 és a többi: innováció egész évben

Messziről indítja gondolatait amerikai tudósítónk, Laszlo Horvath, aki még nem írta ki magából az év elejei CES-élményeket, amiket a folyamatosan érkező hírlevelek is folyamatosan frissítenek. A sivatagi eső vagy a nyárson körbekínált hús mind elvezetnek a technológiához, ami a egyrészt a CES-nek központi témája, másrészt (s egyben) a környezete is. Az írás hosszú, javasoljuk olvasóinknak döljenek hátra, és élvezzék! 

2023. május 22. 22:25

Kiváló minőségű RGB-s gamer mikrofon a The G-Labtól

The G-Lab kiváló minőségű RGB-s mikrofonja, a K-Mic Natrium már elérhető Magyarországon. A mikrofon ideális választás játékhoz, streaminghez és podcastok készítésehez egyaránt. Az RGB világítás testre szabható, így könnyedén kedved szerint állíthatod a fényeket.

2023. május 21. 13:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39

Új keresőt fejleszt a Google

2023. április 24. 20:01