Az AMD is támogatja a MeeGo mobilszoftvert

Milkovits Gábor, 2010. november 17. 08:36

Az AMD bejelentette, hogy a jövőben egyes processzorai együttműködnek majd a rivális Intel és a Nokia által fejlesztett, Linux-alapú, nyílt forráskódú mobiltelefonos szoftverplatformmal.

A bejelentés kissé meglepő, tekintve az Intel és az AMD régóta zajló rivalizálását, ugyanakkor azt is jelenti, hogy több piaci szereplő is lát fantáziát a Nokia jövendő okostelefonjaiban. Az AMD hivatalos közleményében azt is kifejti, hogy a jövőben komoly szerepet szán az új mobiltelefonos operációs rendszernek, illetve az azt futtató készülékeknek saját integrált Fusion „APU” (CPU+GPU egyben) lapkái elterjesztésében. A cég egyúttal ki szeretné venni a részét a MeeGo konkrét fejlesztéséből is, amire a nyílt forráskód miatt lehetősége is van, akár örül neki az Intel, akár nem.

A Nokia éppen a napokban mutatta be a kísérleti MeeGo 1.1 rendszert, egy szintén prototípus készüléken, amelyet az Intel Moorestown CPU-ja hajt. A demonstratív videó itt nézhető meg. A MeeGo platform a korábban a Nokia által fejlesztett Maemo Linux, illetve az Intel hasonlóan Linux-alapú Moblin operációs rendszerének összeházasításából született. A két cég igen sokat vár az új szoftvertől: a Nokia azt, hogy végre sikeres felső kategóriás készülékeket tudjon prezentálni, az Intel pedig azt, hogy az ARM csipek által uralt okostelefonos piacra betörhessen saját processzoraival.

Kulcsszavak: Nokia processzor AMD

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Korlátlan belföldi mobilinternetet kínál az új Mobilnet XXL díjcsomag

A megnövekedett adatigényekre reagálva megújítja hordozható eszközökhöz is használt, csak mobilinternetet biztosító SIM-kártyákhoz tartozó lakossági hordozható mobilinternet portfolióját a Vodafone Magyarország. A szolgáltató új díjcsomagja, a korlátlan belföldi adatkeretet kínáló Mobilnet XXL a Mobilnet Start+, a Mobilnet Medium+ és Mobilnet 150 GB csomagokat váltja. 

2023. június 4. 12:20

Vadonatúj, trendi színekben érkezik a megújult Nokia 2660 Flip

Húzd jobbra a valóságot a vadonatúj, Pop Pink és Lush Green színekben is elérhető Nokia 2660 Flippel. A már jól ismert, élénk színekben újragondolt készüléket a Z és Y generáció hirtelen megugró érdeklődése hívta életre, akik a saját mentális egészségük érdekében egyre többen választják a Flipet, hogy korlátozzák az okostelefonjuk képernyője előtt töltött idejüket.*

2023. június 2. 09:54

Mobiltelefonokon érkezik a bankolás jövője

A következő évtizedben az Y és a Z generáció válnak a bankok legfontosabb célcsoportjaivái, mivel várhatóan közel 70 billió dollárnyi vagyon száll rájuk szüleiktől. Mit jelent ez a bankszektor számára? Először is azt, hogy gyorsan kell digitalizálódnia. Az újabb generációk szülöttei számára a mobiltelefonok kiemelt fontossággal bírnak: gyors, kényelmes és könnyen navigálható hozzáférést szeretnének a szolgáltatásokhoz. Mivel az Y és a Z generáció közel fele online szeretne hozzájutni a szükséges információkhoz, a banki szolgáltatások iránti elvárásaik eltérnek a szüleikétől.

2023. május 31. 12:45

Mozgalom világít rá az élet láthatatlan szépségeire

A modern, pörgős, digitális világban könnyű szem elől téveszteni a kisebb, látszólag jelentéktelen pillanatokat, amik igazán varázslatossá teszik az életet. Ezek a momentumok csak úgy elsuhanhatnak mellettünk, ahogy feladatról feladatra zakatolunk hétköznapjainkban, már-már odatapadva a képernyőkhöz. Pedig ezekben a mulandó pillanatokban lelhető meg az élet esszenciája – azokban az apróságokban, amelyek szünetre és reflekcióra késztetnek, és amiknek köszönhetően igazán értékelhetjük a körülöttünk lévő világot. A HONOR Magic5 Pro azzal a céllal készült, hogy segítse az embereket az ilyen értékes, gyakran megfoghatatlan mozzanatok megörökítésében. Így ragadható meg a láthatatlan szépség.

2023. május 30. 14:00

Így kíméli szemünket a HONOR Magic5 Pro

Napjainkban a technológia kikerülhetetlen eleme a hétköznapoknak, így létfontosságú, hogy azzal is foglalkozzunk, hogy a digitalis eszközök milyen hatással vannak szemeinkre. A HONOR Magic5 Pro, a vállalat legújabb csúcskategóriás készüléke számos szemkímélő funkcióval óvja a felhasználók látását. 

2023. május 28. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39