Még mindig az Apple áruháza uralja a digitális zeneletöltési piacot

MTI Sajtóadatbank, 2010. december 20. 10:16

Megnyitása után több mint tíz évvel még mindig az Apple zenei áruháza, az iTunes uralja a digitális zeneletöltési piacot - derül ki az NPD piackutató legfrissebb felméréséből.

A 2001 januárjában megnyitott, akkor még csak zenék árusításával foglalkozó áruház jelenleg a digitális zenepiac 66,2 százalékát uralja, és a legnagyobb vetélytársának tekintett Amazon mindössze 13,3 százalékkal került a második helyre. Elemzők szerint az elkövetkezendő néhány évben az Apple részesedése tovább emelkedhet, akár a 90 százalékot is elérheti. Az Amazon részesedése egy év alatt alig több mint két százalékkal emelkedett, és egyelőre nem érheti be az Apple-t, jóllehet a vásárlókért folytatott küzdelem nem ért véget. Az agresszív árharcban az Amazon már 2,99 dollárért (622 forintért) is kínál albumokat, míg az Apple a legolcsóbb lemezért is elkéri a 9,99 dollárt (2080 forintot).

 Az agresszív árazásnak köszönhetően például a Kid Rock nevű együttes legújabb albumából eddig eladott 189 ezer példány 12 százalékát az Amazonon keresztül töltötték le. Ennek ellenére az Amazon idén mindössze 2,3 százalékkal növelte részesedését, míg az Apple 3 százalékos bővülést ért el.
 

Kulcsszavak: zene mp3 onlineszolg Apple

Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szolgáltatófüggetlen 5G-s tesztprojekt indul

A tesztek célja annak vizsgálata, hogyan lehet különböző környezetben – például sűrűn lakott belvárosban, vagy agrárterületen – gazdaságosan 5G hálózatot kiépíteni és működtetni, majd ezt a jövőben, amikor az 5G-alapú alkalmazások elterjedése és az adatforgalom növekedése szükségessé teszi, nagy volumenben is környezettudatos módon széles körben megvalósítani. A tapasztalatok alapján a hálózaton később különféle okos szolgáltatások is elérhetővé válnak.

2022. május 24. 09:55

Az új Internet Pro díjcsomagban a vezetékes internet mobilinternettel egészül ki

A Vodafone frissen bevezetett Internet Pro csomagjával az alap vezetékes internetszolgáltatás mellé egy kiegészítő mobiladatot tartalmazó SIM kártyát és opcionálisan Wi-Fi hotspot eszközt is vásárolhatnak az előfizetők. A korlátlan mobil adatot az ügyfelek havonta egyszer tetszőleges időpontban aktiválhatják 72 órára a My Vodafone applikáción keresztül, így, ha esetleg valami megzavarja a vezetékes szolgáltatást, az internetelérés így akkor is folyamatos marad, ha például az utcában zajló építkezés, csatornázás, áramszünet vagy a rossz időjárás miatt elmegy az otthoni internet.

2022. május 5. 12:43

5G-s otthoni internetszolgáltatást indít a Yettel

A Yettel a vezetékes internetet kiváltani képes új technológia, az 5G eddigi egyik legígéretesebb üzleti modelljét és érdemi felhasználási lehetőségét hozta el a hazai lakossági piacra.

2022. május 3. 19:55

A Huawei a föld alá is elvitte az 5G-t az iparágak digitális igényei miatt

A Huawei több mint tízszeresére növelné a jelenlegi sávszélességet a hálózatok evolúciójának következő állomását jelentő 5.5G technológiával, ami másodpercenként 10 gigabit sebességű, bárhol elérhető hálózati kapcsolatot tesz majd lehetővé – mondta a vállalat elnöke a 19. Huawei Global Analyst Summit csúcstalálkozón. 

2022. április 29. 09:59

Kisvállalkozóknak segít a Telekom szolgáltatása

A kisvállalkozók többsége ritkán szakít időt a munkán kívül másra, mert úgy vélekedik, hogy személyes jelenléte nélkül megáll az üzlet – derül ki a Telekom kutatásából. A vállalat digitális megoldásokkal kívánja csökkenteni a vállalkozókra nehezedő terhelést, hogy jusson idejük más fontos dolgokra is, így például feltöltődésre, miközben az üzlet zavartalanul és hatékonyan megy tovább. 

2022. március 22. 09:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Lezárult a 2022-es ’Az Év Honlapja’ pályázat!

2022. december 2. 13:58

Innovatív építőipari vállalkozás vezetőit díjazta a FIVOSZ

2022. november 29. 12:39

December 1. éjfélig lehet nevezni 'Az Év Honlapja’ pályázatra!

2022. november 23. 09:55

Az energiatárolás lehet a válság megoldásának kulcsa

2022. november 18. 09:55