Tudományos nosztalgia – Újra épül az EDSAC
Az EDSAC („Electronic Delay Storage Automatic Calculator”) számítógépet a Cambridgei Egyetem csapata készítette, először 1949-ben futott rajta program. Ez volt az első elektronikus, tárolt programú számítógép, amely már gyakorlati feladatok megoldására is használható volt.
A számítógépet több tudományos kutatásban is használták, John Kendrew és Max Perutz kémiai Nobel Díjat nyert 1962-ben, kutatásaikhoz az EDSAC-ot használva. Ezt használták az egyetemen induló első számítástechnika kurzus diákjai is, 1953-ban.
A gép másodpercenként 650 műveletet hajtott végre, mindezt 3000 elektroncső segítségével. Sajnos, csak kevés része maradt meg. A memóriaként használt higanytartályokat biztonsági okokból nem építik újra.
A Computer Conservation Society (CCS) három év alatt tervezi megépíteni az EDSAC számítógép mását, melynek költsége 350000$. A Nemzeti Számítástechnikai Múzeumban a látogatók nyomon követhetik a munkálatokat. A múzeumban látható az első programozható elektronikus számítógép, a Colossus újraépített változata is.
Kapcsolódó cikkek
- Masat-1 - Idejének negyedét a Föld árnyékában tölti az első magyar műhold
- Az ókori világ földrajzát segít megismerni a Google új projektje
- Masat-1 - Az első magyar műhold a Föld árnyékában halad pályája egy részén
- A digitális technológia mentheti meg a kihalófélben lévő nyelveket
- Már elérhető a neten Európa legjobb gépi fordítóprogramja
- Japán tudósok megcsinálták az Avatar-robotot
- Sokoldalú LED-es megoldású kijelzők az LG-től
- Masat-1 - Pályára állt az első magyar műhold
- 1 Pbyte-ra nőtt a NIIFI tudományos adattároló szolgáltatásának összkapacitása
- Kreativ Magyarország kiállítas a Műegyetemen
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra.
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.
Social Media 2025. Ahol az AI-trend születik!
A jövőben a tartalom forradalmára figyeljünk! A személyes, a hiteles, az egyedi, az őszinte, a releváns, tehát csak emberi érzelmi intelligenciával alkotott mondanivaló a nyerő. A habkönnyű lózungok divatja lejár. A tartalomban zajló trendek tehát nem a gépiesség irányába mutatnak. A PP Konferenciaközpont és a BKIK „Social Media 2025. Ahol az AI-trend születik!” című, szeptember 12-én megrendezendő hibrid konferenciáján mindenki felfrissítheti tudását a legfrissebb trendekkel.
Megérkezett az új, vezeték nélküli LG OLED evo AI M4
Az LG Electronics (LG) megkezdi új OLED evo AI M4 sorozatú televíziójának globális bevezetését a hozzá tartozó Zero Connect Box-szal, amely a vezeték nélküli kapcsolatot biztosítja a televízió és a csatlakoztatott eszközök között. A vállalat a 77, 83 és 97 hüvelykes mellett egy 65 hüvelykes méretű modellt is a piacra dob.