Református honlap indult a magyar EU-elnökség alkalmából

MTI Sajtóadatbank, 2011. január 26. 11:33

Református honlap indult a magyar EU-elnökség alkalmából; a refeu2011.reformatus.hu címen elérhető oldalon az érdeklődők az első félévi elnökség egyházi vonatkozásairól, az egyháznak az EU-s rendezvényekhez való hozzájárulásáról olvashatnak - közölte a Magyarországi Református Egyház (MRE) kommunikációs szolgálata.

Az internetes oldalon információk találhatók az EU-hoz kapcsolódó egyházi eseményekről, illetve hírek, beszámolók és interjúk, valamint tanulmányok is elérhetők lesznek - tették hozzá.

 "A Magyarországi Református Egyház számára sem közömbös, mit hoz az Európai Unió és az ország számára az, hogy január 1-jétől fél éven át hazánk tölti be az EU soros elnöki tisztét" - idézte a hírlevél Bölcskei Gusztáv püspök, az MRE zsinata lelkészi elnökének a magyar elnökség kapcsán mondott szavait.

 Az MRE kiemelten kíván foglalkozni a soros elnökséggel, azon belül is elsősorban azokkal a témákkal, amelyek kapcsolódási pontokat jelentenek az egyház tevékenységéhez - hangsúlyozták. A honlapnak van többek között kultúra, cigánymisszió és szociális ügyek elnevezésű menüpontja.
 

Kulcsszavak: vallás onlineszolg website

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magasabb szintű védelem a jövőbeni cyber-támadások ellen

A Check Point Software Technologies Ltd., a világszerte vezető szerepet betöltő cyber-biztonsági megoldásokat szállító vállalat Check Point Horizon néven jelentett be iparágvezető, a megelőzésre fókuszáló biztonsági műveleteket és szolgáltatásokat tartalmazó csomagot, mely kombinálja a proaktív MDR/MPR, XDR/XPR és Events menedzsment megoldásokat. Mindez egyetlen gombnyomással működtethető, illetve az iparág vezető elemzőinek, kutatóinak és innovatív MI technológiájának a támogatásával bír.

2022. szeptember 25. 15:10

Szimulátorból előzgethetők az igazi pályán köröző valódi autók

Kísérleti eszközök bevetésével hasznosulnak az 5G hálózat képességei a Digital Twin projektben. A nagy pontosságú helymeghatározásnak és gyors adattovábbításnak köszönhetően a versenypályán száguldó autók küzdelmébe online módon lehet bekapcsolódni. A fejlesztési munka egyik lehetséges eredményeként a jövőben akár egy Forma–1-es futam résztvevőivel is összemérhetik képességeiket az interneten keresztül a kanapépilóták. 

2022. szeptember 25. 13:31

Így digitalizálódnak a modern irodák

A digitális iroda felfelé ívelő szakaszát a Covid váltotta ki, ugyanis a hibrid munkavégzés digitalizáció nélkül már nem volt megvalósítható. De milyen eszközök szükségesek annak megvalósításához, hogy a munkafolyamatok ebben az új, megváltozott rendszerben is zavartalanul működjenek tovább? A kérdésre Herczog Gábor, a holland Legamaster vizuáltechnikai eszközök magyarországi forgalmazójának, a Stiefel Magyarország Kft.-nek az ügyvezető igazgatója adja meg a választ.

2022. szeptember 25. 11:53

Mi az üzenetküldő alkalmazások jövője?

Az üzenetküldés és az üzenetküldő alkalmazások jelentős fejlődésen mentek át az elmúlt években. Ma már nem csak a szöveges üzenetek küldését szolgálják, hanem teljes értékű platformok, amelyek számos különféle szolgáltatást kínálnak. A Viber bemutatja, hogy 2022-ben milyen újdonságokkal találkozhatunk az üzenetküldő alkalmazásokban, valamint, hogy ez mit jelent a végfelhasználók mellett azon vállalkozások számára, amelyek innovatív módokat keresnek az ügyfeleikkel való kapcsolattartásra.

2022. szeptember 25. 10:27

Akár 80%-os költségmegtakarítást hozhat a cégeknek a HR folyamatok digitalizációja

A világjárvány óriási lökést adott a digitalizációnak mind egyéni, mind vállalati szinten, az életünk minden területét átható folyamat pedig továbbra is megállíthatatlanul zajlik. A jelenlegi válságos gazdasági környezetben pedig a vállalatok ismét a digitalizációban kereshetik a „megváltást”: a hatékonyságnövelés és a költségek racionalizálásának eszközét. 

2022. szeptember 24. 15:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2022. szeptember 21. 13:46

Hatalmas siker a tudományos Európa Bajnokságon

2022. szeptember 19. 18:00

’Az Év Honlapja’ pályázat 21. alkalommal keresi a legjobb honlapokat, applikációkat és digitális megoldásokat

2022. szeptember 7. 11:38

Digitalizálódó vállalatok vezetői az IVSZ elnökségében

2022. augusztus 31. 14:17