Kínában lekapcsolták a netről Egyiptomot
Miközben már úgy gondoltuk, hogy senki nem zárhatja az információkat berlini fal mögé, az egyiptomi hírzárlat mellett meglepő hírt kaptunk a kínai nagy fal mögül is: a Sina, Tencent és Sohu internetszolgáltatókhoz tartozó mikroblog-szoftverek keresőiből törölték az "Egyiptom" kifejezést.
Mint azt több megközelítésben is hírül adtuk, az egyiptomi kormány a hétvégén megpróbálta a megmozdulások szervezőit az internet és a mobilszolgáltatás teljes leállításával elszigetelni egymástól és mozgatott tömegektől
Bár a műveletnek a zavargások terén semmi eredménye nem volt, azt, hogy a kikapcsolást mennyire száz százalékosan sikerült megvalósítani, az alábbi képünk is mutatja.
Nem gondoltuk azonban, hogy szinte egyidejűleg azzal, hogy az adatforgalom leállt Egyiptomban, akad a Földön még egy ország, amely a véleménynyilvánítás és szólásszabadság mindeddig példátlan korlátozását nem elitéli, hanem egy picit rá is tesz: Kína - ha egyelőre nem is az egyiptomihoz hasonló mértékben - de elkezdte fékezni a véleménycserét Egyiptomról.
Ha egy kínai twitterező/blogger megpróbál rákeresni Egyiptomra, ezt a választ kapja a keresőtől: "Összhangban az idevonatkozó törvényekkel, rendeletekkel és politikával a keresés eredménye nem jelenik meg."
Kipróbáltuk a http://english.sina.com/ weboldal beépített Google keresőjét is, ott viszont csak 2010 augusztusa előtti hírek jöttek a felszínre, ennyi késleltetéssel már biztos nem okoznak zavart a távoli események Pekingben. Kínában megállt az idő, s ha úgy látják, hogy máshol nem, akkor sincs vész, ha virtuálisan is, de ők megállítják...
Kapcsolódó cikkek
- Ugrásszerűen megnőtt a mikrobloggerek száma Kínában, regisztrálniuk kell
- Több mint félmilliárd az internetfelhasználók száma Kínában
- Egymást perli a két legnagyobb videómegosztó portál Kínában
- Aki számít, az fent van a Sinán, a "kínai Twitteren"
- Behúzatja a féket a kínai cenzúra - Célkeresztben a szórakoztatás és a mikroblogok (2. rész)
- Behúzatja a féket a kínai cenzúra - Célkeresztben a szórakoztatás és a mikroblogok (1. rész)
- Már több mint félmilliárd kínai internetezik
- Kína: 940 millió mobilhasználó
- Egyre kevésbé tudnak írni a kínai fiatalok
- És ismét lőn világosság
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra.
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.