Marosvásárhelyen fejleszt az IBM

MTI Sajtóadatbank, 2011. április 29. 08:15

Leghamarabb másfél év múlva, legkésőbb három-négy éven belül Marosvásárhelyen megnyitja új, tizenegyedik kutatóközpontját az International Business Machines (IBM), amely elsősorban a helyi egyetemeken végzett szakembereknek nyújt majd elhelyezkedési lehetőséget.

Az IBM szándéka szerint az intézmény tevékenysége nemcsak Romániát, de a teljes kelet-európai térséget ki fogja szolgálni. Ennek érdekében Marosvásárhely vezetősége már együttműködési szerződést kötött a gyulafehérvári, kolozsvári és brassói polgármesterekkel is - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap internetes oldalán.

 Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere a lapnak arról beszélt, hogy a várost kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően választották a kutatóközpont helyszínéül, és tekintettel voltak a környéken már létező, illetve a közeljövőben autópályával bővülő infrastruktúrára is. Az is sokat nyomott a latba, hogy a megyeszékhelyen már korábban megtervezték az úgynevezett Digitális város elnevezésű programot, amelyben többek között kutatási és orvosi informatikai technológiai park létesítése is szerepel.

 A kutatóközpont kiépítésének első fázisában, két év alatt mintegy ezer munkahely létesülhet, azt követően pedig, ötéves távlatban háromezer.

 Kenéz Lajos, a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának dékánhelyettese a lapnak elmondta, hogy az egyetem már alapításakor felkészült az interdiszciplináris jellegű kutatásokra, a szakokat is úgy indították, hogy a fizikától a számítástechnikáig, az anyagtudományig több szakterületet kiszolgáljon.

 Jelenleg az IBM Research világszerte működő tíz kutatási központjában több mint 3000 dolgozót foglalkoztat.

Kulcsszavak: tudomány k+f kutatás IBM

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Itt a teljes körű magyar megoldás az azonnali fizetésre

Bemutatkozott a nagyközönségnek a koronavírus okozta társadalmi és gazdasági problémák enyhítésére és kezelésére szervezett informatikai versenyen a magyar tulajdonban lévő és kizárólag magyar fejlesztőket foglalkoztató Organic elektronikus fizetési megoldása.

2020. április 6. 18:13

A Vivre.hu támogatja a hagyományos kiskereskedőket

A Vivre, Románia és Kelet-Közép-Európa egyik vezető online lakberendezési és dekorációs áruháza arra ösztönzi az offline üzlettel rendelkező kiskereskedőket, hogy forgalmazzák termékeiket a Vivre.hu oldalán.

2020. április 6. 16:55

Tízezer könyvvel támogatja a Libri a Kórházszövetséget

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. szeretne segíteni azoknak az egészségügyi dolgozóknak és betegeknek, akik a koronavírus idejére karanténba szorultak. A Libri a Magyar Kórházszövetségen keresztül 13 budapesti kórházba juttatja el könyvadományait. 

2020. április 4. 13:57

Díjmentes tranzakciókkal segíti a készpénzforgalom visszaszorítását a Moneytou a Viber felhasználóinak

Május 31-ig a felhasználók számára díjmentessé tette, és a kapcsolódó forgalmi költségeket is átvállalta a Viber üzenetküldő applikáció alatt működő Moneytou fizetési lehetőség szolgáltatója, a NeoPay Kft. Az akció célja kettős: nem csak a készpénzes tranzakciók visszaszorításában segítenek a járvány ideje alatt, hanem az online fizetési megoldásokat is népszerűsítik. 

2020. április 3. 18:00

Elindult Magyarország első virtuális tőkebefektetési piactere

Elindult Magyarország első virtuális tőkebefektetési piactere, amely kifejezetten azoknak az innovatív magyar startupoknak és cégeknek nyújt bemutatkozási lehetőséget, amelyek megoldást kínálnak a koronavírus-járvány okozta helyzetre, és segíthetik az ország gazdaságának újraindítását. Az Első Magyar Virtuális Tőkebefektetési Showroom (EMVITIS) felületén szakmai előszűrést követően közvetlenül a legnagyobb magyar tőkealapok és inkubátorházak befektetőihez juthatnak el a projektek gazdái. A hiánypótló digitális platformot már a közeljövőben tőzsdére tervezik vinni, hogy bárki részesülhessen az ország gazdasági talpra állásának sikeréből.

2020. április 3. 15:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Több millióan kaphatnak ingyenes online védelmet áprilistól

2020. március 31. 12:57

Hogyan legyenek a gyerekek és a tanárok biztonságban a digitális oktatás ideje alatt is?

2020. március 25. 10:43

Hasznos tippek, hogy előnyünkre fordítsuk a bezártságot!

2020. március 24. 16:55

Koronavírusos átverést azonosított az ESET

2020. március 18. 09:11
online sportfogadás