Kiállításon debütál a négydimenziós anatómiai atlasz új változata
A 4D Anatomy (a program fejlesztője és tulajdonosa) felkérést kapott a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól, hogy - korábbi innovációs technológiákkal együtt - vegyen részt a Budapesten, a Syma csarnokban május 10. és 12. között megrendezendő konferencián és kiállításon.
A rendezvényen az egészségügyi információs és kommunikációs technológia területének vezető szakértői találkoznak. Lesz oktatási rész, és bemutatnak új termékeket is.
"Itt debütál a 4D Anatomy sztereoszkópos változata. Ez a szoftververzió lehetővé teszi, hogy ne csak laptopon, de a már elérhető, konvencionális 3D kivetítőkön is látható legyen az atlasz" - tette hozzá Balogh Attila. A helyszínre látogatók felvehetik a szemüveget, mellyel a képernyő előtt ülve térhatásban tanulmányozhatják egy ember felépítését.
A 4D Anatomy szakemberei eddig a fej-nyak régió anatómiai térképét készítették el - amely már DVD-n is kapható -, a következő két évben pedig az egész emberi testet feltérképezését tervezik. A találmány célja alapvetően az oktatás és a szemléltetés, fontos szerepet kaphat az orvosok képzésében és továbbképzésében. A valós szövetekről készült, rendkívüli részletességű felvételekből a szoftver térhatású, forgatható képet alkot, amely nagyban megkönnyítheti a tanulást a rajzolt kétdimenziós anatómiai atlaszok használatához képest.
Kapcsolódó cikkek
- Masat-1 - Idejének negyedét a Föld árnyékában tölti az első magyar műhold
- Az ókori világ földrajzát segít megismerni a Google új projektje
- Masat-1 - Az első magyar műhold a Föld árnyékában halad pályája egy részén
- Az IBM bemutatta az egészségügyet támogató informatikai megoldásait
- A digitális technológia mentheti meg a kihalófélben lévő nyelveket
- Mobiltelefonos szolgáltatás cukorbetegek számára
- Már elérhető a neten Európa legjobb gépi fordítóprogramja
- Japán tudósok megcsinálták az Avatar-robotot
- Sokoldalú LED-es megoldású kijelzők az LG-től
- Masat-1 - Pályára állt az első magyar műhold
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A gyermekeket érő folyamatos pénzügyi nyomás veszélyeire hívja fel a figyelmet az NMHH
A videójátékok térhódítása ma már a társadalom széles köre számára érzékelhető jelenség. A játékok az elmúlt években a gyermekek és a felnőttek számára is népszerű kikapcsolódási formává váltak, éppen ezért a videójátékkal kapcsolatos pénzügyi műveletek kérdésére is érdemes néhány percet szánnunk. A játékosok, vagy „gamerek” ma már nem csupán a szoftverek vásárlásakor, de azokon belül is számos olyan bevételszerzési formával találkoznak, amely a nagyobb pénzügyi tudatosság kialakításának szükségességét jelzi számunkra.
A diákmunkában elindult a nyári szezon
A Prohuman Diákmunka tapasztalatai alapján az átlagos órabérek 1700 és 2000 forint között alakulnak idén, de a kiemelt területeken akár 4000 forintos órabért is kézhez kaphat egy diákmunkás.
Mesterséges intelligencia ír hirdetéseket egy ingatlanirodának
Az ingatlanpiac olyan szektor, ahol az ügynököknek gyakran szembe kell nézniük a mindennapi teendők mellett nagy mennyiségű adminisztrációs feladatokkal is. Egy forradalmi innováció azonban egészen új távlatokat nyit a szakmában: egy magyarországi ingatlanos hálózatnál már a mesterséges intelligencia (MI) generálja a hirdetési szövegeket.
Irodát nyit Budapesten az Amazon Web Services
Az Amazon Web Services 2023. június 5-én nyitja meg az első budapesti irodáját, ami része az AWS folyamatos közép-kelet-európai bővülésének a növekvő számú régiós ügyfelek, partnerek kiszolgálásához. Az új magyarországi központ révén a munkatársak még több támogatást adhatnak az AWS felhőszolgáltatásaira való átálláshoz a különböző méretű magyarországi szervezetek, köztük induló vállalkozások, startup-ok, vállalatok, valamint a közszféra szervezetei számára.
A Széchenyi István Egyetem újabb 32 fiatal kutatója nyerte el az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját
A győri Széchenyi István Egyetem újabb 32 hallgatója és oktatója nyerte el a Kulturális és Innovációs Minisztérium által meghirdetett Új Nemzeti Kiválósági Program (ÚNKP) ösztöndíját, akik idén is kétnapos konferencián mutatták be az általuk vizsgált témákat. A pilóta nélküli járművektől a kis- és középvállalkozások helyzetén át egészen az egészséges csokoládé előállításáig számos érdekes kutatás hangzott el a rendezvényen.