Mobilfejlesztők, figyelem: hamarosan indul a Mobile Developers Day

forrás Prim Online, 2012. január 30. 16:21

Az idei Mobile Developers Day-nek (MDD) február 8-án ezúttal az Aréna Pláza mozija ad otthont. Az előadások a startup cégek lehetőségeire, illetve a multiplatform technológiák témája köré szerveződnek, a Samsung pedig komoly bejelentéssel készül.

Az elmúlt egy év fényesen mutatja, hogy a mobilos felületek, illetve az arra épülő üzlet vált ez egyik legfontosabb hívó szóvá. A telefonok, illetve táblagépek mostanra már olyan számban kerültek a felhasználók kezébe, hogy nem létezhet vállalkozás, termék, szolgáltatás mobilos felület, vagy mobilos applikáció nélkül.

Itt a szakmáé, a fejlesztőké a terep

A Mobile Developers Day 2012 azoknak a fejlesztőknek, érdeklődőknek, fejlesztő cégek vezetőinek szeretne segíteni, akik nem akarnak kimaradni ebből a nagy sebességgel pörgő piacból. Ebben elsősorban szakmai, valóban a fejlesztésekről, azok buktatóiról, csapdáiról, az esetleges sikerreceptekről szóló előadásokkal szeretnénk segíteni, de nem titkolt cél az sem, hogy nálunk egymásra találhat a fejlesztő, a startup és a megrendelő.

Három blokkba szervezzük az előadásokat: a napkezdő keynote előadás után indításként a hazai startup cégek helyzetével foglalkozunk, pontosabban azzal, hogy miként lesz egy jó ötletből egy olyan alkalmazás, ami nemzetközi terepen is megállja a helyét. Ezután a mulitplatform fejlesztéseké a terep, hiszen kevés olyan cég, fejlesztő, befektető van, aki már csak egy platformra koncentrál. A kerekasztal beszélgetés előtt kiemelten foglalkozunk a WP7-el, hiszen az, hogy a Marketplace elérte a 60 ezres applikáció számot, jól mutatja, hogy fejlődik a rendszer, amin a Nokia színre lépése még nagyobbat dobhat. Az esemény végén egy kerekasztal beszélgetés keretében leültetjük egy asztalhoz a megrendelőt a startupot és a fejlesztőt. A cél pedig nem más, mint egymás megértésének elősegítése.

Tervezett előadók és témák

Keynote előadás:

Varga Tamás, fejlesztési vezető (Carnation) Láss a jövőbe: a digitális kütyük életre kelnek

Domonkos Tamás, szoftver architekt (LogMeIn): tipikus hibák és sikersztorik az alkalmazásfejlesztés során

Sallai Péter,
fejlesztő (Smartcity): Az iOS SDK StoryBoard technológiája és felhasználási lehetőségei

Rusznyák Gábor, tréner (SWGuru): iOS és Android appok portolása WP7-re

Kirchner Zoltán Barabás, vezető szoftver tanácsadó (HP Magyarország): Mobil alkalmazások manuális és automatikus tesztelése

Velvárt András, fejlesztési szakértő (Response.hu): Bevezetés a WP7-es alkalmazásfejlesztésbe

Orosz Bálint, ügyvezető (Distinction): Cross platform fejlesztés - fókusz a UI-on

Egyéb nyalánkságok és jelentkezés

Büszkék vagyunk, hogy a Samsung mobil divíziója a mi rendezvényünkön jelenti be a 3 millió forintos összdíjazású alkalmazásfejlesztői versenyét, ezen kívül mi is tartogatunk egy fontos, a fejlesztőket érintő bejelentést. A Nokia a rendezvényen mutatja be a nagyközönségnek a Lumia 800 és 710-es készülékeit, standjuk az egész rendezvény alatt látogatható, így az elmaradhatatlan kütyü bevizsgálás is része lesz az eseménynek.

Az Mobile Developers Day-re (Február 8., programkezdés reggel 9-kor, zárás 17 órakor) a belépő felnőtteknek 12.900 forint, diákigazolványt felmutatóknak 4900 forint. A MeetOff csoport tagjainak 50%-os kedvezményt biztosítunk - utóbbi igénybevételéhez a MeetOff szervezőinél kell jelentkezni.

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy év alatt háromszorosára nőtt az 5G üzleti alkalmazásainak piaca

Világszerte jelentősen bővült az 5G üzleti-ipari felhasználása, csak Kínában egy év alatt 1,2 milliárdról 3,2 milliárd dollárra nőttek technológia alkalmazásához kapcsolódó piaci bevételek, az 5G mára érett technológiává vált.  Emellett a lakossági szegmensben is egyre szélesebb körben terjednek az ötödik generációs technológiára épülő, például kiterjesztett valóságot használó, vagy a szemüveg nélküli 3D-s filmnézésre alkalmas megoldások. A Huawei Technologies Budapesten mutatta be az 5G és a vezetékes szélessávú technológiák legújabb innovációt. A vállalat az új eszközeivel már közeljövőben képes lesz másodpercenként 100 terabyte adatátviteli sebességet biztosítani.

2022. november 29. 10:02

Megvannak a Szerethető Munkahelyek verseny 2022-es díjazottjai

Idén 6. alkalommal rendezték meg Magyarországon a Szerethető Munkahelyek versenyt, ahol most is azokat a cégeket díjazták, ahol a közönségszavazatok vagy a szakmai zsűri véleménye alapján a legjobb dolgozni. A tavalyi évhez hasonlóan a verseny romániai szekciójában az erdélyi vállalatok mellett Románia teljes területéről nevezhettek a cégek.

2022. november 23. 14:05

Tizenhat szakember vehette át a Neumann Társaság idei díjait

A Neumann Társaság 2022. november 10-én, a SZTAKI nagytanácstermében megrendezett szokásos éves konferenciáján adta át tizenhat kiemelkedő hazai informatikus szakembernek az érdemeik elismeréséül járó plaketteket és emlékérmeket. A társaság saját díjai mellett az IVSZ-szel és az Infotérrel közös Kovács Attila-díjat is ezen alkalommal ítélték oda – első ízben két informatikai újságírónak is.

2022. november 11. 15:23

Informatika AI-től Z-ig

2022. november 10-én, 14 órától a SZTAKI nagytanácstermében rendezi meg szokásos éves konferenciáját a Neumann Társaság. Az esemény megnyitó beszédét Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója tartja meg, és a rendezvényen adják át a Neumann Társaság hagyományos díjait, illetve az Infotérrel és IVSZ-szel közösen, az Év informatikai újságírójának megítélt Kovács Attila-díjat is.

2022. október 28. 09:55

Digipedia: tudástárral segíti az online tér biztonságos és tudatos használatát az NMHH

A gyorsan változó és fejlődő digitális világgal fontos lépést tartani. Folyamatosan jelennek meg új platformok, szolgáltatások, naponta változik az online tér, amelyben érdemes biztonságosan és tudatosan tájékozódni. Ebben segít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság online tudástára, a Digipedia, ami szakmailag megalapozott, hiteles válaszokat ad a digitális világ használatához kapcsolódó kérdésekre.

2022. október 21. 17:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A világ legígéretesebb kiberbiztonsági vállalatai közé került a Clarabot

2022. december 6. 21:30

Lezárult a 2022-es ’Az Év Honlapja’ pályázat!

2022. december 2. 13:58

Innovatív építőipari vállalkozás vezetőit díjazta a FIVOSZ

2022. november 29. 12:39

December 1. éjfélig lehet nevezni 'Az Év Honlapja’ pályázatra!

2022. november 23. 09:55