Új látványvilág a Szigeten

Czipperer Dia, 2013. március 27. 14:51

Az idei Sziget, amelyre most már méltán mondhatjuk, hogy átlépte a felnőtté válás küszöbét, idén nemcsak tartalmilag, de formailag is megújul. Szépül és épül, hogy augusztus 5-12. között felejthetetlen fesztiválélményt nyújtson a résztvevőknek.

Tavaly volt a 20. Sziget Fesztivál, mégis most mondhatjuk azt, hogy ténylegesen is a második X-hez érkezett. A mai sajtótájékoztatón Gerendai Károly elmondta, hogy körülbelül napra pontosan 20 éve fogalmazódott meg a Sziget koncepciója. Idén pedig a 21. fesztivál nyitja meg kapuit, így nemzetközi szinten is nagykorúvá vált a "mi" Szigetünk.

 

Persze, azóta sok minden változott, de az akkori szlogenek most is tükrözik a fesztivál mondanivalóját: „Kell egy hét együttlét”, „Világegyetemisták találkozója”, „A Szigetország, ahol mindent szabad, de semmit sem muszáj”. Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, és több mint 6 millióan tapasztalhatták meg a Sziget-életérzést.

 

Azt gondolnánk, ennyi idő után már nem nagyon lehet formabontó újdonságokat csempészni a koncepcióba, pedig nagyon is. Megszületett ugyanis a Fesztiválköztársaság, ami a régi recept alapján került újra terítékre, de egyebek mellett a különleges installációk világítás, látványosságok és egyéb meglepetések más magasságokba emelik ezt a fogalmat.

 

Ma már – ahogy Gerendai is kiemelte – nem olyan egyszerű versenyben maradni, hiszen a piac egyre telítettebbé válik. Ki kell tűnni az egyformaságból. A Sziget már évek óta nagy kiemelt figyelmet fordít a látványvilágra, amely a tavalyi fesztiválon csúcsosodott ki igazán. De itt ők nem állnak meg, ugyanis a cél ennek továbbfejlesztése, vagyis még több és izgalmasabb hangulati elem, megvilágítás és látványos installáció várja a szigetelőket idén.

 

A nemzetközi trendeket követve igyekeznek nagyobb hangsúlyt helyezni a látványvilágra, vagyis még egy lapáttal rátenni az „élményfesztivál” koncepcióra. Ennek jegyében az idei Sziget nem a megszokott módon zárul majd, hanem egy fergeteges End Show keretében, ahol vetítéssel, tűzijátékkel, fény- és lézershow-val búcsúztatják a fesztivált.

 

Erről technikai részleteket csak később közölnek majd a szervezők, de azt már most lehet tudni, hogy pirotechnikai és fényeffektekben gazdag show-ban lesz része a fesztiválozóknak, mindez David Guettával megfűszerezve, aki a zenei aláfestést szolgáltatja majd.

 

A fesztivál éjszakára pedig valóságos világító paradicsommá változik. Karácsonyfaizzóval felöltöztetett fákkal és több lapionnal bővül az éjszakai világítás, de újítás még, hogy a Disco Erdő mellé (fék diszkófénnyel, fénygömbbel, stroboszkóppal megvilágítva) betársul a Para Erdő is, amelynek a neve is tükrözi, hogy borzonghatunk, de a bátrabbak akár barangolhatnak is a speciálisan megvilágított fás részen, amely a K-híd bejárat utáni bal oldalán várja majd a szigetelőket.

 

Ezek mellett persze rengeteg más újdonságot is tartogat az idei Sziget, amelyről bővebben az "Emigrálj egy hétre a Szigetre!" című anyagunkban olvashattok.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Volt nincs, buli van

Idén a járvány miatt elmaradt a Telekom VOLT Fesztivál, a szervezők azonban nem hagyják magukra a fesztiválhangulatra vágyó fiatalokat. A soproni gigarendezvény helyett a VOLT és a Telekom olyan Minifesztiválok megvalósítását támogatja, ahol ugyan szűkebb körű a részvétel, ám az exkluzív fellépők mellett a hamisítatlan VOLT-feelinget és az élmények megosztását fejlett digitális megoldások is segítik.

2021. július 22. 12:48

A maximumot várja magától a Team Black Jack

Már csak néhányat kell aludniuk a vitorlássport szerelmeseinek, hogy július 22-én elstartoljon a sportág legendás hazai eseménye, az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A versenynek nagy reményekkel vág neki a több évtizedes tapasztalattal rajthoz álló Team Black Jack, mely 2021-ben a Wallis Motor teljes támogatásával törhet a dobogó tetejére. A BMW és a MINI vezető hazai márkakereskedője ebben a csapatban mindent megtalált, amire az üzleti életben értékként tekint: eltökéltséget, kitartást, versenyszellemet és mindenekelőtt győzni akarást. A közös cél: elsőnek lenni.

2021. július 21. 15:59

Töltőkábelek – mi történik, ha megrágta a kutya?

Ma már szerencsére minden eszközhöz, amit tölteni szükséges, tudunk vásárolni extra töltőkábelt, ha esetleg véletlenül elvágnánk vagy megrágná a házi kedvencünk. Találunk a piacon egyedileg az eszközünkre szabott kábelt, de léteznek már univerzális megoldások is.

2021. június 14. 15:56

Megkérdőjezelődött a trójai faló mítosza

A trójai faló legendáját szinte mindenki ismeri: egy gigantikus, fából készült építménybe katonák bújnak, hogy az éj leple alatt kimásszanak a Trója falai mögé bevontatott „ajándékból”, majd társaikat beengedve percek alatt eldöntik a tíz évig húzódó csata menetét. De vajon valóban így történt? Tényleg egy lovat formált az építmény, a valóságban is így dőlt el a csata, vagy mindez csak mítosz? A Viasat History legújabb, A trójai faló rejtélye című dokumentumfilmje 2021. május 23-án vasárnap 21 órától szakértők segítségével igyekszik megfejteni a rejtélyt és felgöngyölíteni Homérosz költeményeinek valódi jelentését.

2021. május 22. 10:31

Jár neked a legjobb! - Nézzük, mi újdonság van a napelem piacán!

Rengeteg újdonságot láthatsz, hiszen a megújuló energia fejlődése nem egyszerűen csak biznisz, hanem egy lehetőség arra, hogy elkerüljük a klímaválságot és megőrizzük a fenntartható, élhető bolygónkat a jövő generációk számára.

2021. május 13. 11:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hosszabbít Az Év Honlapja Pályázat

2021. október 15. 18:12

Google: környezetbarát keresési funkciók érkeztek

2021. október 7. 17:13

Radikális változások jönnek a Google keresésben: itt a MUM!

2021. szeptember 30. 19:07

Megújul a Vodafone vezetékes internet és TV portfoliója

2021. szeptember 29. 11:20