Hipernet fagyit készített a Telenor

forrás: Prím Online, 2018. július 13. 12:51

A mobilnet színtelen, szagtalan, megfoghatatlan – de nem a Telenornál! A szolgáltató Hipernet hálózatába idén nyáron nemcsak gigabájtokban, hanem fagylalt formájában is bárki belekóstolhat országszerte több eseményen és fagyizóban.

„Anyu vasárnapi ebédjét még forrón posztoljuk az Instára, Viberen küldjük a nyaralós fotót a barátoknak, és a wc-n ülve olvassuk a híreket. Mobilnet nélkül el sem tudjuk képzelni az életünket, de a legtöbbünk számára mégis egy nehezen megfogható jelenségről van szó. Ezért szerettük volna még egy érzékszervvel is érzékelhetővé, pontosabban megkóstolhatóvá tenni a Telenor mobilhálózatát, a Hipernetet és az általa nyújtott élményt.  Elkészítettük hát a Hipernet ízű fagyit.” – mesélt a Telenor nyári aktivitásának hátteréről Vass Noémi, a Telenor kampányért felelős marketingkommunikációs menedzsere.

 

A fagyi elkészítésében a Telenor a Levendulával, az ismert hazai kézműves fagylaltozó hálózattal működött együtt, akikkel hosszú fejlesztési folyamat eredményeként született meg a jellegzetes kék színű fagylalt. „A mesterséges színezék használatát már az elején kizártuk, és a fagyit csak természetes alapanyagokból készítettük el az egyik legkedveltebb ízben.” – mondta el Tumó Nóra, a Telenor kampányért felelős marketingkommunikációs csapatának vezetője.

 

 

A Hipernet ízű fagyit a „Kóstolj bele a Hipernetbe” kampány keretében július 13-tól országszerte több eseményen, fesztiválon is ingyen lehet megkóstolni:

  • Bánkitó Fesztivál – Bánk, 2018. július 13-14.
  • Szabihíd – Budapest, 2018. augusztus 4.
  • Debreceni Virágkarnevál – Debrecen, 2018. augusztus 19–20.
  • SZIN – Szeged, 2018. augusztus 24–25.

 

A Bánkitó Fesztiválon a Telenor minden adag ajándék Hipernet fagyi után 1000 forinttal támogatja a Telenor Magyarország és a 21. századi Pedagógiáért Alapítvány közös E-tanoda mentorprogramját, így még több hátrányos helyzetű diák kaphat majd online oktatást lelkes budapesti gimnazistáktól.

 

Emellett a Hipernet fagyi a Levendula Kézműves Fagylaltozókban is elérhető lesz július közepétől, így Szekszárdtól Nyíregyházáig az ország több helyszínén bárki belekóstolhat a Hipernetbe. Sőt, egy szerencsés nyertes a nyár végén egy egész délutánra meg is kaphatja a Telenor fagyiskocsiját. A játékban való részvétel pontos feltételei és további információ itt érhető el: https://www.facebook.com/events/686116291780751/

 

Szóval ez egy nagyon jó kis mobilhálózat... és fagyi. 

Kulcsszavak: mobilnet Hipernet Telenor

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36