Január 31-ig jelentkezhetnek az informatikushiánnyal küzdő cégek

forrás: Prím Online, 2020. január 17. 15:37

2020 szeptemberében megkezdik céges gyakorlati évüket azok az informatikus hallgatók, akik elsőként szerezhetik meg diplomájukat a BME új, 6 szemeszteres alapképzésén. A szakot a bő tízezres informatikushiány hívta életre két évvel ezelőtt, a végzős diákokra pedig már most kiemelkedő érdeklődés mutatkozik. Az informatikushiányban szenvedő, vagy éppen utánpótlást kereső cégek 2020 január végéig jelezhetik foglalkoztatási szándékukat.

A BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara a gazdaságot érzékenyen érintő informatikushiányra reagált egy új alapképzési szak, a BProf üzemmérnök-informatikus képzés 2018-as indításával, amely az ipari szféra igényeihez igazodva új, kevesebb elméleti és több gyakorlati jellegű kurzust tartalmaz. A hat féléves képzés során az ötödik szemeszter a „fél lábbal az iparban”, a hatodik a „szinte teljesen az iparban” elvet követi. Az első évfolyam több mint 120 hallgatója 2020 őszén a képzés kooperatív szakaszába lép, azaz magyarországi vállalatoknál töltik gyakorlati évüket.

 

 

A BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara a Schönherz Iskolaszövetkezettel kötött megállapodást vállalati partnerek szakmai gyakorlóhelyként való bevonásáról, ezzel biztosítva az erős elméleti alapokkal felvértezett diákok számára a közvetlen gyakorlati tapasztalat megszerzését, valamint előkészítve az azonnali munkába állást. A piacon szereplő cégek számára mindez egyben lehetőséget ad arra is, hogy – kölcsönös elégedettség esetén – a hallgató a végzése után a vállalatnál helyezkedjen el főállású munkavállalóként. 

 

„Hogy mennyire égetően szükség van informatikusokra, talán jelzi az is, hogy a témában, azaz a 120 diák elhelyezésében tartott fórumunkon közel 100 döntéshozó jelent meg, 84 céget képviselve– árulta el Baross Levente, a szakmai diákmunkákra szakosodott Schönherz Iskolaszövetkezet elnöke. Tapasztalata szerint hosszú évek óta és egyre inkább nő az igény az informatikusokra, 2019-ben náluk 37%-kal több partner igyekezett már diákként szert tenni ilyen képzettségű munkaerőre, mint az azt megelőző évben.

 

 

A vállalatok együttműködési szándékukat, azaz üzemmérnök-informatikus hallgatók foglalkoztatására vonatkozó igényüket 2020. január 31-ig jelezhetik itt: http://www.vik.bme.hu/bprof, elköteleződésmentesen, kérdéseket pedig az ugyvezeto@schonherz.hu e-mail címen fogadnak. Az úttörő együttműködésre kis- és középvállalatok ugyanúgy jelentkezhetnek, mint multinacionális piaci szereplők. 

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mennyibe kerül egy programozó képzés Budapesten?

Milyen árakért cserébe érhető el manapság egy programozó képzés Budapesten? Mi jellemzi az egyes szolgáltatók és intézmények árszabását, illetve mi mindenre érdemes figyelni akkor, amikor a leginkább optimális lehetőség kiválasztása a feladat?

2021. október 18. 09:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hosszabbít Az Év Honlapja Pályázat

2021. október 15. 18:12

Google: környezetbarát keresési funkciók érkeztek

2021. október 7. 17:13

Radikális változások jönnek a Google keresésben: itt a MUM!

2021. szeptember 30. 19:07

Megújul a Vodafone vezetékes internet és TV portfoliója

2021. szeptember 29. 11:20