IIOT kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: IIOT
![](/download/viewattach/157342/1/40/1908149-1288297853.jpg)
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
![](/download/viewattach/156698/1/40/1891927-293888007.jpg)
Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Két magyar csapat jutott tovább a Szíriában megrendezésre kerülő Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT). A világverseny nemzeti előválogatójaként szolgáló Kódkupát március 10-én rendezte meg a Neumann Társaság az Algo Pro Club és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium együttműködésével. A hiánypótló csapatverseny nagy hangsúlyt helyez a csapattagok közötti kooperációra, ami a vállalati munkakultúrára is felkészíti a fiatalokat.
![](/download/viewattach/148450/1/40/1664445-364803796.jpg)
Mindkét magyar csapat bronzérmes lett a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Csapatmunkában is megállják a helyüket a magyar IT-diákolimpikonok – derült ki a hétvégén véget ért Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) eredményeiből. A Nemzeti Tehetség Program támogatásával, a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében kiválasztott két csapat tagjai (a Budapesti Fazekas Gimnázium és a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai) vettek részt a nemzetközi versenyen Bolognában, amelyen mindkét csapat bronzérmet szerzett.
![](/download/viewattach/136865/1/40/1370408-1968409538.jpg)
Új szintre emeli az okosgyárakat a Schneider Electric
Tíz százalékkal csökkenő energiaköltségek, 25 százalékkal javuló működési hatékonyság, jelentős mértékben visszaeső karbantartási költségek – többek között ezeket a lehetőségeket kínálja a Schneider Electric új EcoStruxure Plant Performance Advisors Suite megoldása. A társaság a héten megrendezett Innovation Summit Barcelona rendezvényen mutatta be az intelligens gyárak kialakítását támogató platformját.
![](/download/viewattach/126387/1/40/1162782-1559288480.jpg)
Négy ipari IoT trend, amire érdemes figyelni
Az ipari Internet of Things (IIoT), vagyis az IoT-technológiák ipari, logisztikai szektorokban való alkalmazása a machine learning (gépi tanulás) és a big data technológiák egyesítésével forradalmasítja a gyártást: a korábbinál sokkal nagyobb adatmennyiséget bocsát rendelkezésre, jelentősen gyorsabban és hatékonyabban, amelynek megfelelő hasznosítása üzleti előnyre váltható be.
![](/download/viewattach/125325/1/40/1144102-833736681.jpg)
A Fujitsu új Ipar 4.0 kompetenciaközpontja gyorsítja a gyártóipar digitális átalakulását
Különféle ipari IoT (IIoT) képességeket összefogó, új Ipar 4.0 kompetenciaközpontjával a Fujitsu segítséget kíván nyújtani ügyfeleinek digitális átalakítási projektjeik gyorsabb lebonyolításához.
![](/download/viewattach/124088/1/40/1119896-514619101.jpg)
Intelligens vezérlés az üzemekben
A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az automatizálás nemzetközi szakértője új, vállalati szintű üzemiteljesítmény- és felügyeletoptimalizálási IIoT-szoftvert (Industrial Internet of Things) mutatott be.
![](/download/viewattach/119649/1/40/1041651-978544284.jpg)
A Jabil Tiszaújvárosban fejleszti az ipari termelés jövőjét
A „dolgok internete” ma már nem a science fiction világa: a szenzorok által felügyelt, vezeték nélküli kapcsolaton keresztül kommunikáló intelligens eszközök nem csak a mindennapi életünket könnyítik meg, de hatalmas előnyhöz juttatják az ipari szereplőket is. A világ egyik vezető elektronikai beszállítója, a Jabil ráadásul Magyarországon, tiszaújvárosi gyárában is fejleszti a termelést áramvonalasító eszközeit és rendszereit.
Cikkgyűjtő
További híreink
A kék halál képernyőn túl: miért ne hagyjuk figyelmen kívül a szoftverfrissítéseket?
A hibás CrowdStrike-frissítés okozta széleskörű informatikai leállások előtérbe helyezték a szoftverfrissítések kérdését. Frissítsünk vagy inkább ne? Az ESET kiberbiztonsági szakértői most elmondják, miért fontosak a hibajavítások, és miért nem jó megoldás, ha ezeket elmulasztjuk.
Idén a fenntartható cégek tulajdonosait is díjazza az EY
A fenntarthatóság iránt elkötelezett vállalkozókra is reflektorfényt irányít az EY Az Év Üzletembere Program. A független bírálóbizottság első alkalommal osztja ki idén az EY Fenntarthatóságért Különdíjat, hogy kiemelje azokat, akik környezetbarát, társadalmilag hasznos és emberközpontú társaságok tulajdonosai és vezetői.