meghallgatunk.online kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: meghallgatunk.online

Nem vagy egyedül a karantén alatt sem, ingyenesen segítenek a szakemberek

A koronavírus által kialakult helyzetben az összefogás, egymás segítése, fizikális és mentális védelme váltak a legfőbb feladatokká. Az utóbbi kihívásra pillanatok alatt született hiánypótló megoldás. Segítő szakemberek tucatjai gyűltek össze egy online felületen, hogy ingyenesen álljanak rendelkezésére mindazoknak, akik a karantén alatt úgy érzik, szükségük van mentális, lelki támogatásra. Bárki jelentkezhet a témával, amivel foglalkozni szeretne, az időpont megjelölésével és a számára optimális kommunikációs forma megadásával, az önkéntesek pedig a lehető legrövidebb időn belül a megfelelő szakemberhez irányítják.

2020. március 27. 14:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.

2024. május 3. 19:59