Tudományok és Tehetségek Kertje Budapesten

MTI Sajtóadatbank, 2013. szeptember 17. 11:18

Tehetséges fiatal feltalálók, tudósok és vállalkozók mutatják be innovációikat és találmányaikat szombaton a Tudományok és Tehetségek Kertje elnevezésű rendezvényen a budapesti Múzeumkertben, ahol szó lesz az űrkutatásról is.

A fiatal feltalálók és tudósok mellett sikeres ifjú magyar vállalkozók, sportolók és művészek vesznek részt az interaktív rendezvényen, ahol intelligens robotokat, tűztornádót, elektromossággal kapcsolatos kísérleteket és más érdekességeket mutatnak be a műszaki és természettudományok világából - közölték a szervezők az MTI-vel.
 

Bartók Marcell, az esemény főszervezője szerint a rendezvény egyik fontos célja, hogy bemutassák az érdeklődőknek a különböző területeken sikeres és tevékenységükkel kortársaikra ösztönzően ható magyar fiatalokat. A vállalatok, a kutatóintézetek és a fiatal feltalálók maguk számolnak be a látogatóknak az újdonságokról.
 

A Tudományok és Tehetségek Kertje elnevezésű rendezvényt az idén harmadik alkalommal megrendezett Jövő Hídja program folytatásaként indítják el szombaton. Az esemény az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett pályázati támogatásból valósul meg.

Kulcsszavak: tudomány

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32