Városfejlesztési pályázat egyetemistáknak

MTI Sajtóadatbank, 2013. október 2. 08:08

Kötetlen pálya - utak az okos városba címmel hirdettek pályázatot egyetemistáknak, akiktől olyan városfejlesztési elképzeléseket várnak, amelyek a közlekedési dugók enyhítésére, a parkolási helyzet megoldására vagy épp a tömegközlekedés fejlesztésére javasolnak újszerű megoldásokat.

Az IBM pályázatára elsősorban leendő mérnökök, közgazdászok, informatikusok, városszociológusok és grafikusok jelentkezését várják, de a felhívás bármely, felsőoktatásban tanuló diák számára nyitott.
 

A pályázók feladata, hogy azonosítsanak egy közlekedési problémát valamelyik hazai nagyvárosban, majd infografikán mutassák be, milyen megoldást találtak rá. A pályamunkák közül a legjobbakat szakértő zsűri és a közönség választja majd ki - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
 

Mint írják, a világ nagyvárosaiban egyre inkább elterjednek az "okos város"-t jellemző megoldások, Rio de Janeiróban például időjárás-előrejelzés biztosítja a közlekedésbiztonságot, a szingapúri forgalmi dugókat valós idejű forgalomkövetés segítségével csökkentik, Birminghamben pedig mobil alkalmazás segít parkolóhelyet találni.
 

A világszerte hasonló gondokkal küzdő nagyvárosokban egyre gyakrabban használják ki a modern technológiák nyújtotta innovatív lehetőségeket, a Gartner amerikai piackutató szerint 2015-ig világszerte már több mint négymillió speciális - például szenzorokból, járművekből, áramszolgáltatóktól, rendőrségtől származó - adatokat elemző szakemberre lesz szükség.
 

Az informatikai cég pályázatával most közös ötletelésre hívja a jövő szakembereit. A verseny az IBM Magyarország Facebook-oldalán (www.facebook.com/IBMMagyarorszag) fut, ahol a felhívás is olvasható, és ahol a legjobb pályaműveket a nagyközönség is láthatja majd.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32