Két hét múlva eldől, kié lesz „Az Év Honlapja” cím
Még két hétig lehet pályázni „Az Év Honlapja” díjra. A versenyen több nevezési kategóriában indulhatnak a résztvevők, csupán ki kell választani a honlapnak megfelelőt, és máris indul a megmérettetés.
Magyarország legrangosabb online marketingkommunikációs versenye – ahogy már korábban beszámoltuk róla – idén eltér az előző évek gyakorlatától. Ám a jól ismert kategóriák nem változtak (lásd alább).
A szervezők még két hétig várják a nevezéseket, azaz október 31-ig lehet jelentkezni. A pályázat benyújtásához mindössze egy rövid regisztráció szükséges, amelyet a honlapon megtehetnek a nevezők.
A rokonok, barátok segítségét is igénybe vehetjük, ugyanis az idei év nagy újdonsága, hogy Facebookon is lehet szavazni a legszimpatikusabb honlapra.
A kategóriák:
1. Az év kreatív megoldása (banner, popup, microsite...)
2. E-kereskedelem
3. E-learning
4. Egészségügy
5. Elektronikus hírlevél
6. Életmód és Sport
7. Ifjúsági: 14-18 év (középiskolai tanulók) közötti személyek által fejlesztett, nem kereskedelmi céllal létrehozott személyes weblap
8. Ipari web
9. Kereskedelem
10. Kormányzat: Kormányzati oldalak, kormányzati háttérintézmények oldalai
11. Közösségi marketing megoldások
12. Közösségi oldal
13. Kultúra
14. Márkasite
15. Márkázott digitális megoldások: Branded Content, Branded Entertainment
16. Média (online és offline)
17. Mobil marketing alkalmazások (appok, beágyazott hirdetések, kampányok, stb.)
18. Művészek, közszereplők honlapja
19. Oktatás
20. Önkormányzatok és települések
21. Portfólió oldalak: (régi személyes oldal kategória) magánszemélyek tulajdonában lévő weblapok. Ebbe a kategóriába csak magánszemélyek nevezhetnek!
22. Szolgáltatás
23. Társadalmi és civil szervezetek
24. Turizmus
25. Vendéglátás (szállodák, éttermek honlapjai)
Kapcsolódó cikkek
- Megjelent a Google Media Tools
- Levél vs. e-mail – mikor melyik biztonságos?
- A KockaÁruház idén az Ország Boltja
- Átadják a 2013. évi Pro Progressio díjakat középiskolai tanároknak
- Innovatív és kreatív hallgatókat díjaznak a Műegyetemen
- A Sanoma pályázatot hirdet a Citromail üzemeltetésére
- Mobilalkalmazás az Olcsobbat.hu-tól
- MÁV: 500-ra duzzadt a Wi-Fi-vel felszerelt kocsik száma
- Böngészők az élvonalban
- Megújult a Brozie közösségi böngésző
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről
A PwC Magyarország az IAB Hungary szakmai közreműködésével 2024 novemberében alapozó kutatást végzett az e-kereskedők körében a retail media jelenlegi helyzetéről, amelynek eredményeit a november végén tartott Digital Hungary Klub retail media témájú szakmai rendezvényén mutatták be. A felmérés fontosabb megállapításai az alábbiakban olvashatók.
Változások a Magyar Telekom felsővezetésében
Szerződése lejártával távozik a Magyar Telekomtól Daria Dodonova gazdasági vezérigazgató-helyettes és Igazgatósági tag. Lubor Zatko műszaki vezérigazgató-helyettes pedig a Deutsche Telekom Csoporton belül más pozícióban folytatja karrierjét. A gazdasági vezérigazgató-helyettesi pozícióra a Deutsche Telekomtól André Lenz érkezik a társasághoz 2025. március 1-i hatállyal, a műszaki vezérigazgató-helyettesi feladatkört pedig 2025. január 1-től Nagy Péter látja el, aki jelenleg a Magyar Telekom műszaki kiszolgálásért felelős vezetője.
December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!
Meghosszabbítja a jelentkezési határidőt ’Az Év Honlapja’ pályázat, amely évről évre megmutatja a hazai digitális világ legjobbjait! A pályázat új nevezési határideje: 2024. december 15. éjfél! Még van lehetőség a vállalatok és kreatív ügynökségek számára, illetve mindazoknak, akik friss projektjeiket és egész éves munkájuk termését meg szeretnék mutatni a közönségnek és a zsűrinek.
Megvannak az idei év legjobb webshopjai
Ismét megrendezték az Év Webshopja Konferenciát és Versenyt, ahol a díjátadó gála mellett a szakma legjobbjai tartottak előadásokat a rekordszámú résztvevőnek. Az idei nyertesek között megtalálható nyomdai szolgáltatásokat kínáló, egyedi ajándékokat készítő, állategészségügyi és kozmetikai termékeket árusító webshop is.
Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report
Elérte az 55%-ot az 5G globális lefedettsége, de Európa lemaradásban van a legfejlettebb mobilhálózatok kiépítésében – derül ki az Ericsson Mobility Report 2024 novemberi kiadásából. A jelentésben két esettanulmány mutatja be, hogyan kezdik kiaknázni az úttörő mobilszolgáltatók az 5G hálózatok „felszeletelésében” rejlő lehetőségeket arra, hogy a tömegrendezvényeken vagy épp a tűzoltók számára mindig gyors és megbízható mobilkapcsolat álljon rendelkezésre. A svéd technológiai vállalat szakértői vizsgálták azt is, hogyan hathat az AI-forradalom a mobil adatforgalom lankadó növekedésére.