Nyílt levélben kéri IKT tervei újragondolására a kormányt az IVSZ

forrás: Prím Online, 2013. november 6. 14:10

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége üdvözli az Európai Tanács (European Council) október 25-i állásfoglalását, amelyben kiáll a Digitális Ütemterv felgyorsítása mellett. A Tanács állásfoglalása kiemeli, hogy az előző 5 év makrogazdasági adatai alapján világos az összefüggés az IKT ágazatba történő befektetések nagysága és az egyes tagországok gazdasági versenyképessége között.

Az IVSZ hangsúlyozza, hogy a hazai IKT szektor a 2008-as gazdasági válság ellenére is az előző 5 évben folyamatosan növekszik. Mind a foglalkoztatottsági adatok, mind pedig a jövedelemtermelés tekintetében jóval a nemzetgazdasági átlag felett teljesít. A KSH idősoros adatai alapján az ágazati átlagjövedelmek mértéke 2015-re meghaladja a bankszektorét. A technológia befektetések indikatív gazdaságélénkítő hatása, az ágazat jövedelemtermelő és foglalkoztatási adatai hazánkban kimagaslóak. Az IVSZ számításai szerint a szoftverexportba befektetett minden 1 forint 4 export forintot eredményez.

A fenti tényekre hivatkozva valamint a brüsszeli elvárásokkal szinkronban, az IVSZ a mai napon nyílt levélben kéri Magyarország Kormányát, ezen belül a Nemzetgazdasági Minisztériumot, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot és a Miniszterelnökséget, hogy vizsgálja felül a 2014-2020-as tervezési időszak tervezési logikáját annak érdekében, hogy az IKT ágazat az Európai Tanács által támogatott és a közösségi gazdaságélénkítési terveknek megfelelő helyre kerüljön.

A társadalmi egyeztetés keretében az IVSZ azt javasolja, hogy - preferáltan egységes tervezési rendben- az IKT szektor önálló, GDP-arányos súlyának megfelelően legalább 600 milliárd forintos közvetlen támogatásban részesüljön az EU-s társfinanszírozás keretében. A sikeres végrehajtás szempontjából fontosnak tartjuk ezen források egy végrehajtási szervezeten belüli felügyeletét. Ez biztosíthatja a hivatkozott közösségi munkaterv (Digital Agenda) teljesülését és Magyarország hosszú távú versenyképességét.

 

Kulcsszavak: IVSZ trend IKT

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32